galéria megtekintése

Végállomáson a buszgyártás

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 06. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Miközben a személyautó-gyártás szárnyal, a magyarországi buszipar soha nem látott mélypontjára érkezett, pedig egykoron valóban a világelsők közé tartozott. Idén még egyetlen hazai új modell sem kapott rendszámot.

Fénykorában, pontosan harminc éve még 13,5 ezer buszt gyártott az Ikarus, napjainkban azonban ennek századára sem futja az ágazatnak. Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke lapunknak elmondta, hogy a korábbi évek teljesítményének töredékét sem érte el az immár két gyártóra szűkült ágazat: tavaly 121 busz készült.

A néhány éve még működő öt cég közül mára csak ketten maradtak talpon: a külföldi megrendelésre is dolgozó Kravtex győri és mosonmagyaróvári telephelyén tavaly száznál kevesebb, eddig összesen 1100 jármű készült, modellfejlesztésre pedig négymilliárd forintot költött a cég.

Az ágazat új szereplője a MABI. Ez az előd NABI kompozit buszának továbbfejlesztéséből hozta össze az Evopro midit, amelyből elkészült a villamos hajtású és hibrid változat is. A modellcsaládot másfél milliárd forintnyi uniós és egyéb forrásból fejlesztették.

 

A Rába csak beszállítóként van jelen az ágazatban, ami a jelvényen kívül magyar futóműveket és üléseket jelent.

Továbbra is gyorsítani kellene az elöregedett – 14 ezer darabos – hazai buszparkot, melynek nemcsak 14 éves átlagkora, de másfél-kétmillió kilométeres futásteljesítménye is messze az optimális és európai átlag felett van. Ez egyrészt nem biztonságos, másrészt nem gazdaságos.

Vincze-Pap Sándor szerint a gázüzemű és a korszerű Euro6-os buszok jelentik a reális és környezetbarát megoldást, és nem a kétszázmillió forintos hibridek, mert ezek akkumulátorait képtelen feltölteni a rendszer a rövid megállók között, így csak feleslegesen cipelik a többlettömeget, és fizetik meg a drága technológiát.

Restaurált Ikarusok, melyeknek elődeiből 216 ezer készült egykor
Restaurált Ikarusok, melyeknek elődeiből 216 ezer készült egykor
A szerző felvétele

A buszipar azon ritka, magyar kézben levő ágazat, amely a motor kivételével gyakorlatilag a 3000-3500 alkatrészből álló jármű valamennyi elemét képes itthon gyártani. Szakemberek szerint harmadával olcsóbb beszerzésű külföldi használt vagy új buszokkal szemben már rövid távon is kedvezőbb a hazai gyártású, amennyiben a megtartott munkahelyeket is beszámítjuk. A teljes buszélettartamot tekintve pedig még nagyobb a különbség a hazai javára. Vagyis azonos pénzkeretből jóval több juthatna a járműpark megújítására.

Ennek ellenére a 2014-ben forgalomba helyezett 467 busz között kisebbségben vannak a hazaiak: a listát 119 darabbal a Volvo vezeti, majd a MAN (110 db), a győri Kravtex (100 db), majd a Mercedes (39 db) a Ford (26 db) és az Ikarus (18 db) következik. A Carinfo adatai szerint az új beszerzésűeknél a legnépszerűbb típus a MAN Lions City, melyből 106 visel magyar rendszámot. Az idei év első négy hónapjában egyetlen magyarországi gyártású buszt sem helyeztek forgalomba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.