galéria megtekintése

Az elszámolás sem lesz megváltás a devizahiteleseknek

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 06. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

A devizahitelesek még csak most kapják kézhez az elszámolásról szóló tájékoztatókat, máris közel százan fordultak az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez. A jegybank folyamatosan ellenőrzi a pénzintézeteket.

Péter nem akart hinni a szemének, amikor kézhez kapta bankjától, pontosabban – mivel a hitelt már felmondták – a pénzintézet követeléskezelő cégétől az elszámolást. Lakáshitele után visszakap ugyan kétmillió forintot, ám még így is valamivel több mint tízmillióval tartozik majd egy nyolcmilliós hitel után, amelyre korábban törlesztésként befizetett közel hárommilliót, további nyolcmillió forintot pedig akkor, amikor kénytelen volt eladni otthonát, amelyre a kölcsönt felvette.

A svájcifrank-alapú hitelt Péter még 2006-ban igényelte egy debreceni lakás megvásárlásához. 2010 végéig rendben fizetett, de a frankárfolyam egyre emelkedett és mind nehezebbé vált a kölcsön törlesztése, mind több részlettel maradt el. A hitelt a bank 2013 végén felmondta és átadta azt követeléskezelő cégének. Péter tavaly közel nyolcmillió forintért eladta a lakást, amelyet a hitelből vásárolt és a vételárat az adósság törlesztésére fordította.

Bár azt tudta, hogy még bőven marad tartozása,

 
arra számított: az elszámolás eredményeként az adósság már kezelhető szintre csökken – csalódnia kellett.

Nem Péter az egyetlen devizahiteles, aki túlzott várakozásokkal tekintett az elszámolásra, aki azt gondolta, megoldódnak a problémái. Bár a tájékoztató levelek még csak most mennek ki, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél már közel száz, az elszámolási jogvitára vonatkozó ügy van – mondták lapunknak az MNB-nél.

Ezek jó része információkérés, tájékozódó megkeresés, de a jegybanknál is arra számítanak, hogy a közel kétmillió elszámolási értesítő kiküldését követően nőhet a fogyasztói megkeresések száma. Aki nem érti az elszámolást, az MNB januári pályázatán kiválasztott 16 civil szervezethez, a 11megyeszékhelyen működő pénzügyi tanácsadó szolgálathoz, illetve az MNB ügyfélszolgálatához fordulhat segítségért. Ám, aki hibát fedez fel, nem ért egyet az elszámolással, az 30 napon belül írásban tehet kifogást a bankjánál.

Az MNB a panaszoktól függetlenül is folyamatosan ellenőrzi azt a több mint 300 pénzintézetet, amelyet az elszámolás érint. A jövő év elejéig tartó vizsgálat célja, hogy az elszámolási folyamat egésze, így a megfelelő módszertan alkalmazása, s ennek nyomán az értesítők megküldése is a jogszabályi előírásoknak megfelelően menjen végbe. A jegybank a kilenc legnagyobb érintett hitelintézet (ezek a bankcsoportok kezelik a devizaalapú hitelek legalább 75 százalékát) esetében már az elszámolások lebonyolítását megelőzően vizsgálta, hogy az előírásoknak megfelelően alakították-e ki az elszámolási alapelveket és a számítási algoritmusokat.

A banktól kapott tájékoztató levelet tanulmányozza a nyíregyházi Dozsnyák család
A banktól kapott tájékoztató levelet tanulmányozza a nyíregyházi Dozsnyák család
Balázs Attila / MTI

Az esetenkénti – a jogszabályoknak ellentmondó – módszertani eltéréseket az MNB korrigáltatta, így az elszámolás során már a jegybank által tett észrevételek figyelembevételével működött az elszámoló program. Az előzetes vizsgálat a legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező hitelintézeteknél, az érintett ügyletek kiemelkedő részét lefedő szerződéstípusok esetében tehát már lezárult, és a felügyelet megállapította, hogy a vizsgált esetekben a bankok megfelelően ültették át az elszámolási képletet.

A jegybank az év során megvizsgálja a pénzügyi intézmények által alkalmazott számítási módszertanok helyességét és szükség esetén megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek a feltárt hibák kijavíttatásához és az érintett fogyasztók tájékoztatásához szükségesek – tették hozzá. Az ellenőrzés azért is időigényes, mert nemcsak, hogy több száz cég gyakorlatát kell megvizsgálni, de ráadásul a pénzintézetek az elszámolásra nem egységes fejlesztésekkel készültek. Mivel minden pénzintézet informatikai rendszere másképp működik, továbbá a termékek is nagyon sokfélék, ezért mindenhol egyedi módszertan kialakítására volt szükség.

A bankok saját fejlesztésű programokat alakítottak ki. Az MNB pontos irányt adott a feladat végrehajtásához, illetve a Magyar Bankszövetséggel és a követeléskezelők érdekvédelmi szervezetével számos egyeztetést folytatott azért, hogy az előírások maradéktalanul teljesüljenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.