Az utolsó tangó Párizsban

A bíráskodással még annál is súlyosabb problémák vannak már hosszú ideje, mint magával a futballal. Talán Mark Clattenburg közreműködésével nem lesz nagyfeszültség. A durhami villanyszerelő, az idei BL-döntő bírája dirigálja ugyanis vasárnap este a csúcstalálkozót – Kassai Viktort negyedik játékvezetőnek jelölte az UEFA, de Feleki Kamill megmondta: „Nincs nagy és kis szerep, csak szerep van" –, így hosszú idő elteltével végre Eb-döntőse lehet Angliának.

Ez brit szigetországi labdarúgóval soha, játékvezetővel is csak kettővel fordult elő: 1960-ban ­Arthur Ellis vezette az aranyéremért zajló szovjet–jugoszláv mérkőzést, majd az 1964-es spanyol–szovjet döntőben egy másik Arthur sípolt, aki szintén angol volt, bár úgy hívták: Holland.

Ám nem a füttyös sporttársak ­miatt lesz óriási a nézettség szerte a világon. Az Egyesült Államokban rendezett Copa America meccsenkénti átlagnézőszáma 787 522 volt a Fox csatornán, míg az ESPN sporttelevízió adásában 815 705-ös középértéket produkált eddig az Eb, s a döntő nyilván nem ront az adatokon... (A számok az egyetlen országban mért nézettségét rögzítik. Összesen azonban több mint kétszáz országban közvetítik az öreg földrész tornáját.)

A kérdés: Franciaország otthon tudja-e tartani – az 1984-es Eb és az 1998-as vb után – harmadszor is a trófeát, vagy Fernando Santos portugál szövetségi kapitány nem a levegőbe beszél, és bekövetkezik az, amire két éve készül ő és csapata. Az esélyek nem azonosak, s ennek nem csupán a hazai pálya előnye az oka. A két együttes egymás elleni mérlege átütő francia fölényt mutat, de még a tizennyolc győzelmes, egy döntetlenes, öt vereséges statisztikánál is elsöprőbb, hogy a finalisták legutóbbi tíz mérkőzését kivétel nélkül a kékek nyerték.

A múlt év őszén Mathieu Valbuena varrta be a szabadrúgást Rui Patriciónak Lisszabonban (0-1); hálából még a huszonhármas keretbe sem került be a jobb felső sarkos nagy gól szerzője...

Cristiano Ronaldo Yves Herman / Reuters

Portugál sikerért (2-0) több mint negyven esztendőt kell visszamenni az időben. Akkor – 1975-ben – játszottak utoljára válogatott labdarúgó-mérkőzést a jó öreg párizsi ­Stade Colombes-ban. Úgyhogy hiába emlegeti a kontinens nagy része, hogy a franciákat a „hősies védőjáték" juttatta a döntőbe a németekkel szemben, a portugálok – bár ­játékosaik többsége jóban van a labdával – nem tudnak úgy dominálni, mint a vb-cím védői, és a házigazdákénál szerényebb képességű csapatokkal is megszenvedtek, de nagyon. Az egyetlen igazi reménységük Cristiano Ronaldo, aki – kvalitásai alapján – a döntő mezőnyének legjobb labdarúgója, és 132 válogatott meccse közül átlagban minden másodikon gólt szerzett. Ha őt nem tudják feltartóztatni a franciák, akkor bármi megtörténhet.

Különben viszont kedélyes kerti parti várható a Stade de France-ban, a hovatovább slágerként dalolt Mar­seillaise többszöri eléneklésével. Nem mintha a franciáktól olyan nagyon el kellene ájulni, hiszen a franciák is elismerték: a németek „könnyedén tartották maguknál a labdát". De az a meccs legalább rangadó volt.

A vendéglátók többi mérkőzése nem nevezhető annak, ahogyan a portugálok hat eddigi találkozója sem: olyan könnyű vagy közepes erősségű ellenfelekkel szemben, amilyenek letudásával – a huszonnégyes mezőny jóvoltából – ez most lehetségessé vált, soha nem lehetett döntőbe jutni az ­Eb-k történetében. Ám „némi" differen­ciát mutat, hogy a tornán négyszer – a hagyományos játékidőt tekintve ötször – döntetlent játszó Portugália 1-1-re, míg Franciaország 5-2-re ment Izlanddal... Igaz, a portugálok a legutóbbi 13 tétmeccsükön kilencszer nyertek és négy döntetlent értek el. Ám Eb-t vagy vb-t soha nem nyertek, kontinentális döntőt is csak egyszer – 2004-ben hazai pályán – vívtak.

Annak kapcsán emlegetik előszeretettel: akár az idáig kétszeres Európa-bajnok franciákat is érheti görög tragédia.