galéria megtekintése

Újraosztják a balatoni százmilliárdokat

2 komment

Nem vett el a kormány háromszázmilliárd forintot a Balaton térségétől azzal, hogy a minap visszavonta a tavaly novemberben hozott határozatát, amely ekkora összegű uniós forrást rendelt a Balaton térségének fejlesztésére – ezzel az első hallásra ellentmondásos megállapítással indokolták szakmai és kormányzati forrásaink a vonatkozó jogszabály kiiktatását, pedig a dolog megfejtése nem túl bonyolult. Az a központi szándék, hogy az időközben megalakult Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai felügyeletével rajzolják újra a pénz elköltésének módját. Erre utal az ügynökség tegnap kiadott közleménye is, melyben azt írják, „a Balaton fejlesztésére biztosított 300 milliárd forintot koncentráltan a turizmusfejlesztésre, a turisztikai kormánybiztosság koordinálása mellett kívánja elkölteni a kabinet". Nem tudni, mikorra és miként készülnek el az új fejlesztési tervek.

A Balatonra szánt pénz nem vész el, csak átalakul
A Balatonra szánt pénz nem vész el, csak átalakul
Földi Imre / Népszabadság

Az ügy ismerői a Népszabadságnak egyöntetűen úgy nyilatkoztak, a turisztikai ügynökség álláspontja az volt, hogy a pénz eddigi kormányhatározatban részletezett (erről keretes írásunk szól) felosztása nem szolgálja eléggé a balatoni turizmus fejlesztését. Úgy tudjuk, a koncepció­val a legfőbb baj pont az volt, hogy túlsúlyban voltak benne a közlekedésfejlesztési projektek, amelyek csak közvetve szolgálják a turizmus fejlesztését, de alapvetően­ infra­strukturális jellegűek. Ráadásul a tervet egy olyan szakmai kör készítette, amelynek az érdekérvényesítő képessége azóta csökkent. Érdekes azonban, hogy értesüléseink­ szerint e kör Habony Árpádhoz, a kormányfő tanácsadójához köthető.

 

A fejlesztési koncepció egyik legnagyobb nyertese a fideszes Bóka István vezette Balatonfüred lett volna, amely a legfejlettebb település a tó mellett. A felső városrész rehabilitációja, a kemping területén található kikötő fejlesztése, egy napelempark létrehozása, az iparterület infrastrukturális fejlesztése, az elektromosautóbusz- és hajóközlekedés fejlesztése, a kutatási központok mellé egy akadémia létrehozása, szálláshelybővítés, illetve a Brázay strand, valamint a horgászegyesület területén egy mindenki számára nyitott közpark létrehozása az elsődleges célunk – sorolta pár hónapja az elképzeléseket Bóka. Úgy tudjuk, Bóka érdekérvényesítő képességének gyengülése is az oka lehet, hogy a programot visszalőtték. Noha, mint forrásaink fogalmaztak: számos olyan terv került bele a füredi tervekbe, amelyek megvalósítása nem feltétlenül szükséges, inkább helyi érdekeket szolgál. Például, Füreden több mint egy tucat kikötő működik, több igen fejlett, nem feltétlenül szükséges egy újabbra milliárdokat fordítani.

Erre ment volna 300 milliárd forint

A most visszavont kormányhatározat részletezte, hogy milyen fejlesztési célokra pontosan mennyi fejlesztési forrást szánt a kormány 2020 végéig uniós és hazai forrásból összesen. Így például turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd szerepelt benne, ebből 3,5 milliárd jutott volna kerékpárutak építésére és 2,5 milliárd a borutak kialakítására. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forint volt az előirányzat, ebből legnagyobb tétel a balatoni cégek versenyképességének a javítása, 6,2 milliárdból. A Balaton vízminőségének a javítása 59,2 milliárd forinttal szerepelt a visszavont határozatban, legnagyobb tétele a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 35 milliárdból. A közlekedési fejlesztésekre 95,5 milliárdot jelöltek meg, például ebből lehetett volna megépíteni a 710-es számú főútnak azt a hiányzó szakaszát, amelyet az M7-es autópálya és Balatonakarattya között terveztek. Ez az út fontos a Balatonfüredre tartóknak, mert ez kerüli el Kenesét és Fűzfőt. Elektromos vasúti kör kiépítése és a központi forgalomirányítás megvalósítására is jutott volna ebből a pénzből, sőt a Fonyód–Badacsony komp kialakítására is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.