A siker nem a futballakadémiákon múlott

Nyugat-Európában régóta ebben hisznek – gondolják Magyarországon. A bentlakásos, illetve a ma már külföldön mindinkább tért hódító divatosabb, bejárós elitképzés lehetővé teszi, hogy a gyerekek mindent a futballnak rendelhessenek alá, a labdarúgóvá válásnak ne legyen gátja a nehéz szociális helyzet, de még az iskolai tanrend sem, amelyet ezeken a helyeken szintén a sporthoz igazítanak. Magyarországon az MTK kötelékébe ­tartozó, 2001-ben létrejött agárdi Sándor Károly Labda­rúgó Akadémia volt az első fecske, a leginkább közszájon forgó pedig kétségkívül a 2007-ben alapított felcsúti Puskás Akadémia.

Erről az intézményről a miniszterelnök 2013-ban azt mondta: ott van Európa tíz legjobb akadémiája között. S még nem is ez volt a legnagyobb túlzás.

Átvettük a ­rendszert, de szokás szerint átestünk a ló túlsó oldalára: míg az egyik legfejlettebb futballkultúrának ­számító Hollandiában összesen tizennégy, míg a szinte évente világsztárokat nevelő Horvátországban csupán két futballakadémia működik, addig nálunk meg sem lehet mondani a számukat. Az állami támogatás reményében ugyanis minden olyan intézmény akadémiának nevezi már magát, amely odagurít egy labdát egy gyereknek, hogy rúgjon bele. Ha a legtágabban értelmezzük, csaknem negyven efféle „tanintézetet" is nyilvántarthatnánk.

De milyen szerepe van a magyar futball fejlődésében az akadémiai modellnek? (Már ha az ­Eb-részvételben a fejlődés jeleit, és nem
a mezőny kiszélesítését véljük felfedezni.) A kérdés a sportági szövetségnél is felvetődött már évekkel ezelőtt. Nyilván az MLSZ is érzékelte a rendszer visszásságait, amikor 2013-ban három évre szóló megállapodást kötött a Double Pass független belga auditálócéggel, hogy ítélje meg az itthoni akadémiákon zajló tevékenységet.

Németh Krisztián csak nemrég kezdte el fizikálisan is labdarúgó benyomását kelteni Hegedűs Gábor / Népszabadság

„Objektív jelentés készül, amelyet csak egyféleképpen lehet majd értelmezni. A nagy német és angol klubokkal – köztük a Bayern ­Münchennel vagy a Manchester Cityvel – együttműködő ­belgák ugyanis kínosan vigyáznak a függetlenségükre, jó hírnevükre, hiszen a brüsszeli egyetemből váltak ki" – mondta a „nagyvizit" előtt a vizsgálatért az MLSZ részéről felelős Szabó Tamás. Az MLSZ-nek kettős célja volt az átvilágítással: a minőség-ellenőrzés és az érdemeket figyelembe vevő finanszírozási rendszer kialakítása.

A Double Pass kilenc szempont (stratégia, szervezet, akadémiai személyzet fenntartása, a tehetségek felismerése és fejlesztése, egyéni tehetséggondozás, kommunikáció és személyzeti ügyek, a felnőttklubbal való együttműködés, létesítmények, végül – de korántsem utolsósorban – produktivitás) alapján vizsgálódott az akadémiákon.

A 2014 júliusában kivonatolva az MLSZ honlapján is közzétett 134 oldalas első jelentés lesújtó volt.

A belga szakemberek egyebek mellett ­megállapították: nem egységesek az edzői alapelvek, a toborzás nem megfelelően szervezett, a konkrét edzéscélok ritkán világosak, a terheléses vizsgálatokat nem mindenhol alkalmazzák, az edzői szoftverek használata ritka, az akadémiákhoz kapcsolódó klubok viszonyrendszere átláthatatlan, miként a bevételek és a kiadások könyvelése is, az igazgatósági struktúra helyett pedig elterjedt az egyéni döntéshozatal. Az összegzés azt sugallta: a rendszer alkalmatlan az eredményes működésre, s leginkább a sikertelenséget konzerválja.

A belga cég rangsorolta is a hazai akadémiákat. Ezt a lajstromozottak titokban akarták tartani – a titok megtartására a vizsgálatban részt vevő 15 akadémia írásos nyilatkozatot tett –, mégis kitudódott: a legjobbnak a Debreceni Labda­rúgó Akadémiát találták. A legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy

a felcsúti létesítmény – amelyet Orbán Viktor ugye Európa tíz legjobbja között emlegetett – idehaza is épphogy csak befért a tízbe

(holtversenyben a 9–11. helyet érdemelte ki). A felcsútinál csupán a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia, illetve a pécsi, a ferencvárosi és a diósgyőri intézmény kapott gyengébb minősítést, de az utóbbi hármat még csak értékelni sem tudta a Double Pass, annyira nem feleltek meg a kívánalmaknak. (A gyulai Grosics Gyula Akadé­miát pedig az MLSZ illetékesei nem engedték vizsgálni, oly távol volt az akadémiától.)

Persze mindenki mentegetőzött ezzel-azzal, elhangzott, hogy ez a jelentés nem a versenyről szólt, egyébként is a vizsgálat három fázisból áll (lásd keretes írásunkat), és a harmadik után kell majd a tanulságokat levonni. Felcsúton azzal védekezett ifjabb Tajti József, az akkori szakmai igazgató, hogy nincs semmi baj, csupán a belgák nem tudtak eligazodni azon, ki a Videoton, ki a Puskás Akadémia és ki a Felcsút SE játékosa, ez okozott félreértéseket. Szabó Tamás pedig azonnal óva intett mindenkit, hogy az akadémiai rendszer csődjéről beszéljen. „Ez nagyon átfogó, Magyarországon ­eddig példa nélküli vizsgálat, amely támpontot ad ahhoz, hogy a sikeres külföldi akadémiákhoz ­képest hol járunk, s miként tudunk előrelépni. A cél nem a minősítés, a számonkérés volt, ezt kellett megértetni a klubokkal is még a Double Pass megérkezése előtt."

Ennek ellenére az akadémiákról lehangoló véleménye van Muszbek Mihály sportközgazdásznak is, aki néhány napja írta a Népszabadságban, hogy „Magyarországon szervezett, de átgondolatlan, szakmailag eredménytelen és méregdrága utánpótlás-képzési rendszer alakult ki: 27 (!) központi labdarúgó-akadémia évi több mint hétmilliárd forint ráfordítással".

Nem is várható jó eredmény: az intézményekbe bekerülő gyerekek többségét ugyanis 6 és 12 éves koruk között nem tanították meg az alapokra, márpedig a srácoknak ebben az időszakban kellett volna megkapniuk azt a technikai felkészítést, amelyre a későbbiekben építeni lehet.

A gyerekkori képzés elmaradása eredendően befolyásolja a későbbi pályafutást; nem véletlen, hogy a hazai akadémiák a csaknem másfél évtized alatt egyetlen nemzetközi szintű labdarúgót sem neveltek ki.

Nagy szám volt, amikor egy magyar akadémián pallérozódó labdarúgó, nevezetesen Németh Krisztián 2007-ben az angol Premier Ligában ­szereplő Liverpoolhoz szerződött, de a vastaps végül nem csattant fel. A győri születésű futballista az ETO-ban kezdett játszani, majd az MTK Sándor Károly nevét viselő akadémiájára került, harminchét mérkőzésen szerepelt a kék-fehérek NB I-es csapatában, mielőtt a Mersey-parti város együtteséhez igazolt. A nagy Liverpoolban azonban csak előkészületi meccseken kapott lehetőséget, a bajnoki találkozókon a tartalékok között jutott szóhoz. Az angol klub kölcsönadta alacsonyabb osztályba, majd Németh Görögországba tette át székhelyét, ­aztán ismét a Hungária körút következett. A ­későbbiek során futballozott Belgiumban, valamint Hollandiában is, tavaly pedig az óceánon túlra utazott, a Sporting Kansas City futballistája lett. Az egyik legjobb játékosa volt a 2009-ben az U20-as vb-n bronzérmet szerző magyar válogatottnak, de utána

teljesítményével sem a hazai, sem a külföldi szakembereket nem tudta meggyőzni arról, hogy jelentős szerepe lesz a labdarúgásban. Mint az utóbbi évtizedek legtöbb magyar futballistájából, belőle is hiányzott valami.

Sokan féltették az amerikai ­kalandtól, mondván: teljesen eltűnik majd. Ám a huszonhat éves Németh egyre-másra rúgta a gólokat, a kansasi szurkolók hamar megkedvelték.

Aztán az idén szeptemberben aztán az Üllői úton, a románok elleni Eb-selejtezőn sokan nem akartak hinni a szemüknek. A régebben kissé flegma és gyakran indolens Németh nemcsak viselkedésével, játékával, de fizikálisan is labdarúgó benyomását keltette. Amerikában izmot „pakoltak rá", karakteresebb lett; az ilyesmihez ott nagyon értenek, bár meg kell jegyezni, edzője a magyar ­származású és korábban a Győrben futballozó Vermes Péter.

(Vajon a hazai trénerei miért nem tudták azt elérni, amit a tengerentúlra szakadt kolléga?)

Németh a román találkozó előtt már júniusban, a ­helsinki Eb-selejtezőn is szerepelt a válogatottban – ­addigi utolsó meccsét még 2013-ban játszotta a ­nemzeti együttesben –, a budapesti mérkőzés után pedig valamennyi kvalifikációs találkozón számított rá Bernd Storck, a magyarok német szövetségi kapitánya. Egy kivétellel mindig csereként lépett pályára, a norvégok elleni pótselejtező első találkozóján azonban végig a pázsiton volt.

A srácoknak 6-12 éves korban kell megkapniuk azt a technikai felkészítést, amelyre a későbbiekben építeni lehet Mirkó István / Népszabadság

Azon a gyepen, amelyiken Kleinheisler ­László bemutatkozott. Az ő szerepeltetését nagy csodálkozás fogadta. A vörös hajszíne miatt Scholesnak becézett középpályás úgy került a kezdő tizenegybe, hogy előtte több mint öt hónapig nem játszott bajnoki mérkőzést. Az ok: nem írta alá szerződéshosszabbítását a Videotonnal, a fehérváriak ezért az NB III-as tartalékcsapathoz száműzték, de ott is csak edzhetett, meccsen nem szerepelhetett. A magyar futball Örkény tollára való groteszkje ­azonban nem érdekelte Storckot, és a kapitány – meccshiány ide, meccshiány oda – a rendkívül fontos tétmérkőzésen a kezdőbe tette az újoncot.

A szakvezető kockáztatott: bejött. Kleinheisler oly felszabadultan futballozott Oslóban, mintha az utcák-terek bajnokságban szerepelne egy fehérvári dühöngőben. Kell-e még leírni: góljával nyert 1-0-ra a magyar együttes.

Kleinheisler huszonegy éves, sokan ájuldoztak, hogy ily fiatalon létfontosságú találkozón ­debütált a nemzeti együttesben. A történet azonban csak itthon különleges. A hüledezők kedvéért: 2010-ben egy Thomas Müller nevű német fiatalember lett a dél-afrikai világbajnokság gólkirálya. Ő abban az évben annyi idős volt, mint most ­Kleinheisler.

Vagy egy friss példa: a Milan első csapatában hetek óta remekül véd a tizenhat esztendős ­Gianluigi Donnarumma. A nyáron minden idők legdrágább francia labdarúgója lett a tizen­nyolc éves Anthony Martial, akiért a Manchester ­United 50 millió fontot fizetett a Monacónak, s az összeg különböző feltételek teljesülése esetén 80 millióra duzzadhat.

Anno Magyarországon is sokkal bátrabbak voltak a szakemberek: Puskás Ferenc, Albert ­Flórián, Bene Ferenc egyaránt tizennyolc évesen mutatko­zott be a válogatottban, Várady Béla pedig tizenkilenc volt, amikor először ölthette fel a ­címeres mezt. Persze ők négyen mind-mind klasszisok ­voltak, semmiképpen nem hasonlíthatók össze a maiak­kal, ám az sokat elárul a jelenlegi magyar futballviszonyokról, hogy egy külföldi edzőnek volt csak bátorsága „Scholest" beválogatni.

Pedig amint az az utóbbi hetekben kiderült, a magyar szakemberek is tisztában voltak a Puskás Akadémia korábbi növendékének képességeivel, de nem merték vállalni a rizikót.

(Nem védve a trénereket: Storck helyzete könnyebb. Őt nyilván nem érdekelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megharagudott Klein­heislerre, amiért a középpályás nem akart a Videotonban maradni.) Vajon hány és hány ­meccs mehetett el az utóbbi évtizedekben azon, hogy a mindenkori szövetségi kapitány nem mert merészet húzni?

Hányszor lehetett hallani: tehetségesek a magyar játékosok, de a megnevezettek már jóval elmúltak húszévesek. Idehaza 23-24-25 esztendős labdarúgókat is még ígéretnek tartanak, holott a világtendencia ettől teljesen eltér.

A norvégok ellen jó benyomást keltett a húszéves ferencvárosi Nagy Ádám, aki korábban spanyolországi és portugáliai akadémián nevelkedett. Külföldi oktatóinak is köszönheti, hogy a visszavágón a sárga lapjai miatt eltiltott Gera Zoltán ­helyett Storck őt állította be a védekező középpályás posztjára, s nem keltett csalódást, sőt.

Kleinheisler László örkényi groteszk után kapott lehetőséget Hegedűs Gábor / Népszabadság

S ha már Gera... Új posztján remekül játszott Norvégiában. Király Gábor ugyancsak nagyszerűen védett, Dzsudzsák Balázs a budapesti meccsen úgy futballozott, ahogyan sokan már régóta várták tőle.

De Gera harminchét, Király harminckilenc éves, Dzsudzsák pedig decemberben lesz huszonnyolc.

Főszereplőink nem mai csirkék. S egyikük sem járt akadémiára...