galéria megtekintése

Galaktikus ritmusok

0 komment


Bárkay Tamás

E tetszetős amerikai dobverőpár felbukkanásának apropóján a honi rocktörténelem legsikeresebb zenekarának, a Syriusnak állítunk ércnél maradandóbb emléket, tekintve, hogy az ércből előbb-utóbb valaki úgyis kazánlemezt csinál, az újságpapírból viszont nem. A 2007-ben eltávozott Veszelinov András mindössze egyetlen alkalommal használta a szépen esztergált tárgyegyüttest, de micsoda egy alkalom volt az.

Veszelinov András 1946-ban született a XI. kerületben. A kor hagyományának megfelelően a gimnáziumban alapította meg első zenekarát, a csavaros nevű Srácokat,

visszaemlékezések szerint egy szék ülőlapját és háttámláját avatta dobszereléssé;

eddig kicsit Twist Olivér-hangulatú az eset, de hősünket 1962-ben a szülei megajándékozták egy vagyont érő Dubán-féle szereléssel, tehát sajnálja őt a Kozarek.

 

Az ekképp kistafírozott András 1964-ben csatlakozott a már jó nevű, főként Beatles-dalokat interpretáló és a zseniális gitárossal, Radics Bélával dúsított Atlantis zenekarhoz, amely 1966-ban az első Táncdalfesztiválon, a Jól érzem magam című számmal semmilyen eredményt nem ért el, majd két évet töltött a Zorán vezette Metró együttesben. 1969-ben Komár ­László meghívta a Scampolóba, de ehelyett inkább belevágott élete nagy kalandjába: belépett az akkortájt újrarendeződő Syriusba.

Veszelinov és a Dubán-féle dobszerelés 1964-ben
Veszelinov és a Dubán-féle dobszerelés 1964-ben
Zoltán János archívuma

A korabeli beatzenei mikrokozmoszban erősen különutas figuraként mozgó, azaz nem ivó, nem hangoskodó, pláne nem verekedő Veszelinov a Baronits Zsoltból (szaxofon), Ráduly Mihályból (fúvósok), Pataki Lászlóból (orgona, ex Liversing) és Orszáczky Jackie-ből (basszus) összeállott ­Syriusszal szédítő ívű pályát futott be. A számos pesti kultúrtérben feltűnő rockzenekar 1970-ben, egy meghitt Csanády utcai tömegrendezvényen olyan meggyőzően játszotta Jimi Hendrix Hey Joe-ját, hogy a tömegben jelen lévő erdélyi ausztrál üzletemberbe, Charles Fisherbe azonnal belehasított a felismerés:

szűk ezeknek ez az ország.

Fél évig harcolt a népi demokratikus bürokráciával, de végül csak sikerült kivinnie a fiúkat Ausztráliába, akik fergeteges turnét adtak, hónapokig vezették a slágerlistákat, és még egy nagylemezt is összehoztak Az ördög álarcosbálja címmel.

A vasfüggöny mögül se előtte, se utána nem bújt elő senki, aki ekkora diadalt aratott volna.

A szerződés szigorúan egy évre szólt, a Syrius a családtagok testi-lelki épségének megőrzése érdekében, egy amszterdami autóvásárlást közbeiktatva 1972-ben hazajött. A honi kultúrpolitika e helyütt meg nem nevezendő szereplői azonban úgy találták, hogy ennyi éppen elég volt a vidámságból – noha az együttes számos nyugati felkérést kapott, soha többé nem engedték ki őket, cserébe viszont kiváló atmoszférájú műsorokat adhattak például Szekszárdon, Makón és Ózdon, népszerű táncdalénekesek előzenekaraként. 1977-ig bírták, de Veszelinov nem várta meg a végét: 1976-tól az Apostol együttesben, majd 1985-től barátja, Hofi Géza zenekarában aratott munkasikereket, miközben több kisebb szerepben is megmutatta magát a Madách Színházban.

A legendás dobverő
A legendás dobverő
Zoltán János archívuma

A Syrius 2001-ben állt össze utoljára: szeptember 7-én fergeteges koncertet adott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Veszelinov erre az egyszeri, de nagyszerű alkalomra kapta a dobverőket a feleségétől ajándékba. A relikvia 2012-ben tőle került történetmesélőnkhöz, a rockzenei szakíróhoz és gyűjtőhöz, a 2006-ban megjelent Syrius-könyv szerzőjéhez, Zoltán Jánoshoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.