– Az elején féltem, mert csupa rosszat hallottam az egészről, a Guanabara-öböl szennyezettségéről és az olimpiai faluval kapcsolatos elégedetlenségről olvastam. A nyitóünnepség után viszont mintha történt volna valami, és onnantól kezdve minden tökéletesen alakult – mondta el az UOL online hírügynökség tudósítóinak Marina Gregory huszonkét éves egyetemista, majd hozzátette, hogy szégyenkeznie szerinte csakis az amerikai úszólegenda Ryan Lochte-nak kell, aki a Brazíliáról kialakult előítéletekre apellálva próbálta leplezni vállalhatatlan viselkedését.
|
Agatha Bednarczuk és Barbara Seixas Figueiredo a brazil strandröplabda-csapatot erősítették
Tony Gentile / Reuters |
A fiatal hallgató emellett még azt is sérelmezte, hogy a nemzetközi sajtó ráerősít a Brazíliával kapcsolatos sztereotípiákra. – Meg kell értenünk, hogy mi is képesek vagyunk véghezvinni nagy dolgokat, nem csak az amerikaiak – fejtette ki az ötvenkét éves Eduardo Campos da Silva, akit egyébként a legjobban az olimpia első brazil aranyát nyerő dzsúdós Rafaela Santos története mozgatott meg. Da Silva szerint a Cidade de Deus szegénynegyedben felnőtt Rafaela bebizonyította, hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok, miután a szegénységgel és a rasszizmussal is sikeresen felvette a harcot. A huszonhét éves Haddad Setubal szerint pedig minden évben kéne tartani egy olimpiát Brazíliában.
A szervezők elégedettsége még a lakosság lelkesedését is felülmúlta. A Brazil Olimpiai Bizottság elnöke, Carlos Arthur Nuzman egészen odáig merészkedett, hogy minden idők legjobb nyitóünnepségéről és olimpiájáról beszéljen. Az olyan malőrök, mint hogy az olimpiai falut félkész állapotban adták át, Nuzman értelmezésében csupán egy ekkora rendezvény megszervezésének összetettségéből fakadtak (tegyük hozzá: az elődöknek azért sikerült megoldaniuk a szállást – a szerk.). Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke eközben a „legikonikusabb" jelzőt adta a riói rendezvénynek, maga mögött hagyva a játékok kezdetén kifejezett aggodalmait.
Ami a sporteredményeket illeti, a brazilok tizenhét számban javítottak Londonhoz képest, ezzel ez volt az eddigi legsikeresebb olimpiájuk. Az eredetileg kitűzött célt viszont így sem sikerült elérniük, nem kerültek be az éremtáblázat első tíz helyezettje közé. A négy évvel ezelőttihez képest elért fejlődést a brazilok a sokakat – többek között a most már elégedetten ünneplő Bachot – kiakasztó hazai szurkolóknak, valamint az élsportolókat segítő állami támogatásoknak tudják be.
Az ilyen jellegű támogatások közül kiemelkedik a katonaság berkeiben elindított program, amely kifejezetten a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak ad lehetőséget a fejlődésre. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a tizenkilenc brazil éremből tizenhármat ennek a programnak a résztvevői nyertek el. A katonai tisztséget is viselő olimpikonok többsége a dobogón állva tisztelgéssel fejezte ki háláját a honvédségnek.
A mostani eufória valószínűleg egészen odáig tart majd, amíg a rendezvényre elköltött óriási összegek nyomán kialakuló költségvetési hiány és eladósodás nem érezteti hatását. Eddig majdnem 40 milliárd reálba (12,5 milliárd dollár) került a látványos sportesemény megtartása, és a játékok alatt derült ki, hogy további 250 millió reálra (77 millió dollár) lesz még szükség a szeptember 7-én kezdődő paralimpia lebonyolításához.
