"Zeng az édes, enyhe moll: életművészet!" – így szól Verlaine Holdfény című versének egyik sora, amely Debussyt is megihlette. Vasárnap este a Kaposfest közönségének jutott dalokból, zongoraversenyből, meseképekből és egy derűsebb arcát mutató Beethovenből is.
Debussy Fetes galantes pour Madame Vasnier című művét Baráth Emőke szopránénekesnő tolmácsolásában hallhattuk, Fejérvári Zoltán zongorakíséretével. A négy dal mindegyikének megvolt a maga jól felépített, egyedi karaktere, amin a hangszeres játék is erősített; kettejük együtt-muzsikálása igazán magas és szép színvonalon zajlott. Baráth Emőke ugyan leginkább barokk és klasszikus művek interpretálójaként ismert, de szereti megmutatni, hogy más is van a tarsolyában. „Mostanában sokat foglalkoztam Debussyvel, a dalciklusokkal, lemezfelvételem is volt nemrég. Kifejezetten olyat szerettem volna magammal hozni, amit már gyűrögetek egy ideje, így a választás kézenfekvő volt" – mondta a darabválasztásról a művésznő, akihez egy másik francia szerző, Ravel is nagyon közel áll, többek között tőle is énekel majd a fesztivál folyamán. Csodálatos hangi adottságain kívül azt is jól tudja, hogyan kell bánni azokkal, hogyan kell munkálni és formálni őket. Minden gesztusán és mimikáján meglátszott, hogy nemcsak teljes szívvel és lélekkel érzi, amit énekel, de értelmet is ad a francia nyelvű szövegeknek, ugyanakkor nem túljátszva, inkább jelzésértékűen.
 |
| falseMózsi Gábor |
Az utána következő Chopin e-moll zongoraversenyében az argentin Nelson Goerner fantasztikusat alakított (versenymű lévén kotta nélkül). Jól hallatszott, hogy nem most adja elő először a darabot, minden hang benne volt a kisujja hegyében. Elképesztő fokú koncentráltság, átgondoltság, koncepciózusság állt a produkciója mögött, amihez kivételes manuális képességei ajándékként társultak. Azon felül, hogy a hangokat tökéletesen hallottuk megszólalni, megvolt benne az ezerszínűség, a dinamika. Mindent kijátszott, amit csak lehetett. A darabban a vonósok (Kirill Troussov, Pusker Júlia – hegedű, Vicki Powell – brácsa, Ella van Pucke – cselló, Martos Attila - nagybőgő) kevésbé jutnak szerephez, a középpontban egyértelműen a zongora áll (Chopinnek egyébként nincs olyan alkotása, amiben ne lenne jelen, életműve törzsét erre a hangszerre építette fel), az öt művész kellően alázatos, összehangolt és finomsággal teli játéka pedig ennek megfelelően terítette alá azt „hangszőnyeget", amit a szerző megálmodott.
