Nem mellékesen: a Psycho új sláger, a 2015-ös Drones albumon debütált, mely tulajdonképpen visszatalálás a korai albumok rockosabb hangvételéhez. Ezt követte a Plug in Baby a második albumról, az egészen zseniális 2001-es Origin of Symmetry-ről – így tíz perc után úgy tűnt, fergeteges keményvonalas Muse koncert vár ránk. Mindenesetre, korai volt az öröm: egyértelmű kedvencként az Absolution és a Black Holes and Revelations albumok leghíresebb számai kaptak helyet a koncerten, míg az első, valószínűleg legőszintébb nagylemezről, a Showbiz-ről semmit sem, az említett Origin of Symmetry-ről is végül csak a legslágeresebb számot játszotta az angol rockbanda, így az ősrajongók hiába várták a kedvenceiket. Nem lehet hibáztatni őket, a nagy számok törvénye szerint állították össze a setlistet.
Meg persze, azt sem lehet elvitatni, hogy ez egész show-nak volt egy átgondolt dramaturgiája. A keményebb riffek után voltak annyira vakmerőek, hogy műsorra tűzzék a Drones címadó nótáját, mely gregoriánus ének alapokon fekve teremtett karácsonyi hangulatot a Szigeten egy augusztus este. Csak, hogy érezzük a ráadás nóták súlyát.
A Muse a Sziget eddigi legjobb produkcióját hozta, valószínűleg ez a pozíciójuk nem fog változni a következő pár napban sem. Nincs aki lenyomja őket. Bár, ha a jelenlévő tömeg a mérvadó, akkor el kell ismerni: rengetegen voltak a francia producer és DJ, David Guetta vasárnap esti show-ján, aki tényleg elképesztő módon „úsztatta össze" a legnépszerűbb pop és rock dallamokat a house-zal. Bár nagy tombolás volt a nagyszínpad előtt, egy csodálatos tengerparton sokkal jobban esett volna a ez a buli, mert ez inkább az volt, mint könnyűzenei koncert. Guetta nem sokat dumált, inkább „dolgozott a zajokon", de egy rövid politikai üzenetre futotta tőle, melyben az egységes Európáról és sokféle náció és kultúra együttéléséről beszélt – megragadta a lényeget.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A vasárnap tartogatott még egy bombameglepetést: Dzambo Agushev makedón trombita virtuóz és zenekara elképesztő energiákat mozgattak meg a Világzenei színpadon. Guetta után jó volt látni klasszikus, gyerekkor óta a hangszerűkkel élő muzsikusokat. A repertoárjuk pedig ismerős lehet már a gyakorlott szigetelőknek, elvégre nettó ugyanazokat a délszláv népdalokat adják elő, mint a fesztiválon bérelt hellyel rendelkező Goran Bregovic vagy akár Emir Kusturica, akik együtt még a filmjeikhez is felhasználták a nótákat – utóbbi legalább idén nincs a szigetes fellépők között.
Dzambo Agushev szenvedéllyel emelkedik felül a híres társakon és vendéglátós stílús helyett inkább a jazz legjobb pillanatait építette bele a zenekara stílusába. Markánsan több energiával és tempóval dolgozza fel a népdalokat, mint a már kissé megfáradt és Bregovic. Kustirica pedig, inkább filmrendező mintsem képzett zenész, így színpadi jelenlétre inkább hangulatkísérő elem.
