galéria megtekintése

Nem sikerült lefogynia a világ legkövérebb emberének

1 komment

NOL

A 44 éves férfi alig nyolc hónappal azután hunyt el tüdőgyulladásban, hogy sikeres gyomorszűkítő műtéten esett át. Közel négyszázötven kilós testsúlya a felére csökkent, ám még ez sem volt elég, hogy ki tudjon kelni az ágyból. Ez lett volna az egyetlen esélye.

Keith Martin teljesen átlagos testfelépítésű kisgyerek volt. Kamaszként halt meg az anyja, gyászát és önérékelési zavarait evésbe fojtotta, így próbálta kompenzálni a mértéktelen szeretethiányt. Komoly hízásnak aztán a húszas évei elején indult, addigra már húszezer kalóriát habzsolt be naponta, tízszer annyit, mint egy átlagos felnőtt. Falánkságának az lett az eredménye, hogy közel 450 kilósra hízott és egy évtizede képtelen volt elhagyni észak-londoni lakását, de még az ágyát is.

Martin jóformán egész nap evett, de kizárólag gyorsételeket: reggelire 24 tojásos rántottát, majd következett a pizza, a kebab, különféle kínai tészták, hamburgerek, sütemények és csokoládék. majd az egészet hat csésze kávéval, valamint több liter cukros üdítővel öblítette le. A férfi tisztában volt vele, hogy ha tovább folytatja az evést, végül megöli magát, ám sokáig képtelen volt lemondani a zsíros és cukros falatokról.

 

A testtömegindex (BMI) nyolc fokozatot különböztet meg, 16 alatt súlyos soványságról, míg 40 felett III. fokú, súlyos elhízásról beszéltünk. Keith BMI-je 155 volt, ám sokáig nem is volt tisztában vele, hogy milyen kövér.

A férfi egészsége 2012-re már katasztrofális állapotba került, különféle betegségek - például magas vérnyomás és cukorbetegség - kínozták, szíve egyre nehezebben bírta fenntartani a keringést. Súlya miatt képtelen volt felkelni, sőt, felülni sem tudott. Évek óta egyik húga, Tina gondozta a nap 24 órájában. Martin ellátása évi 40 ezer fontot jelentett a brit egészségügynek.

Az orvosok a férfinak ekkor alig két évet jósoltak. A túlélés egyetlen esélyét az jelentette, ha felhagy a mértéktelen zabálással és lefogy, ám az ilyenkor szokásos gyomorszűkítő műtét elvégzéséhez is túl kövér volt. Martint - akinek az egészséges táplálkozás korábban egy tányér chipszet jelentett - így szigorú diétára fogták: többé szó sem lehetett pizzáról és fánkokról, a gyorsételek helyett zöldségeket, gyümölcsöket, csirkét és halat kellett ennie.

Kemény küzdelméről a brit Channel 5 dokumentumfilmet forgatott. „Amíg nem láttam magam kívülről, el sem akartam hinni, mennyire kövér vagyok. Akkor döntöttem el, hogy nem akarok ilyen lenni többé” - mondta akkor a férfi.

Túl későn kapott észbe

Martin tavaly januárra több mint 120 kilót fogyott, ám ez még mindig kevés volt, és az orvosok nem merték elvállalni a műtétet. Júniusban két alkalommal is megpróbálták talpra állítani, ám Keith lábai a fizikoterápia hatására sem tudták megtartani a hatalmas testet. Egy hónappal később végül egy speciális emelő segítségével mégiscsak sikerült lábra állnia, és az orvosok végül úgy döntöttek, elvégzik a műtétet.

A kórházba vezető út nem volt egyszerű, szó szerint sem: a férfit ismét a különleges emelő segítségével tudták a mentőautóba tenni, a kórteremben pedig két normál méretű ágyat toltak össze, hogy elférjen rajta. Az operáció során gyomrának háromnegyedét eltávolították, majd a felépülés alatt mindössze 1000 kalóriás étrenden volt. A gyomorszűkítő műtét és az azt követő lábadozási időszak átlagosan ötezer fontba (kétmillió forintba) kerül, ám Martin speciális igényei miatt ez az összeg a tízszeresére rúgott. 

A műtét utáni nyolc hónapban a férfi az eredeti testsúlyának közel felére fogyott le, ám mivel izmai teljesen elsorvadtak az évek óta tartó fekvésben, lábai még a rendszeres fizikoterápia hatására sem voltak képesek elbírni. A férfi belső szervei és ízületei elkezdték felmondani a szolgálatot, tavaly ősszel antiszeptikus sokkot kapott és kórházba került. Két héttel később tüdőgyulladást állapítottak meg nála, végül idén márciusban elhunyt, haláláról azonban csak most értesült a világ - írja a Daily Mail.

A sebész, aki Keith műtétjét annak idején elvégezte, gyorsétel-adó bevezetését kezdte sürgetni a brit kormány előtt. A professzor szerint egyre több a kórosan elhízott ember, és 35-ös BMI-index fölött már nagyon nehéz egyedül lefogyni. A professzor, Kesava Mannur amúgy az elmúlt években több olyan beteget is kezelt, akiknek a súlya 280 és 380 kiló között volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.