Többesztendős ígérgetés után a Magyar Közösség Pártja nyilvánosságra hozta szlovákiai autonómiatervezetét. Nem jelentéktelen szépséghibával. Ugyanis nem készült el a dokumentum szlovák és angol fordítása, így aligha lehet szélesebb körben megvitatni. Ez tökéletes fordításokkal együtt sem ígérkezik könnyűnek. Példaként a Vajdaságot említhetjük, ahol Hódi Sándor szakértői csoportja már 1992-ben kimunkálta az autonómiakoncepciót, de ennek legfontosabb elemeit csak 2009-ben, a Magyar Nemzeti Tanács jogköréről is rendelkező törvény elfogadása után léptették életbe.
Ráadásul jelenleg Európában nincs kedvező széljárás a Kárpát-medencei magyar nemzeti kisebbségek indokolt közösségi igényeinek támogatására. Földrészünk meghatározó politikusai inkább a menekültek százezreinek befogadását és a betelepültek okozta egyre súlyosabb gondokat tartják égetőnek, nem az őshonos kisebbségiek jogbővítő törekvéseit. További akadályt jelent az is, hogy a jelek szerint Brüsszelben a magyarnál jóval befolyásosabb a szlovák és a román diplomácia.
Így már az is apró sikernek számít, ha az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az elmúlt napokban lezajlott genfi fórumát követően bekerül a hivatalos jelentésbe a Székely Nemzeti Tanács indítványa, amely szerint az autonómiaformák nem a konfliktusokat lezáró engedmények, hanem azokat megelőző, alapvető emberi jogi garanciák, amelyek nem ássák alá az érintett államok területi egységét. A szlovákiai és a romániai politikusok többsége ugyanis elsősorban az utóbbi, állítólagos veszély miatt veri félre a harangokat, miközben tíz körömmel nemzetállami téveszméibe kapaszkodik.
