galéria megtekintése

Katamaránnal az Andamán-tengeren

0 komment

Ortutay L. Gyula
NOL

A tavaly áprilisi katonai hatalomátvétel, Jinglak Sinawatra kormányának megdöntése a jelek szerint nem ártott Thaiföld idegenforgalmának. Sőt, talán még megnyugtatóan is hatott, hogy a kihirdetett gyülekezési tilalom miatt megszűntek a több mint egy évtizede szembenálló politikai erők, leegyszerűsítve a sárga és piros ingesek tüntetései.

2014-ben 26 millió külföldi járt Thaiföldön, átlagosan nyolc napot töltve ott. A majd 70 millió lakosú ország GDP-jéhez a turizmus több mint nyolc százalékkal járul hozzá.

A most Bangkokban, Phuketban avagy Pattayán látottak alapján a kínai turisták kerültek túlsúlyba, oroszok viszont kevesebben jönnek, mint egy évvel ezelőtt. Az ok a rubel gyengülése, néhány pénzváltó már nem is fogadja el az orosz valutát. Hasonló meglepetés, hogy a helyi pénz, a baht tartja a hét évvel ezelőtti (amikor utoljára ott jártam) árfolyamát a dollárhoz képest (1 dollár = 33 baht).

 

A forint tehát inkább a rubelhez hasonlít, hiszen az Orbán-kormányt és az MNB-t az utóbbi években láthatóan nem nyugtalanította a nemzeti fizetőeszköz fokozatos értékvesztése. A következmény, hogy a külföldre látogató magyar turistának, Olaszországtól Thaiföldig, mindenért jóval többet kell fizetnie forintban, mint néhány éve, pedig az ottani árak nem igen változtak. Thaiföld esetében a másik kedvezőtlen fejlemény a Malév csődje volt, amivel kiesett a közvetlen Budapest-Bangkok járat. Van helyette persze Emirates, Qatar Airways vagy Turkish Airlines, sőt a KLM, Air France, Lufthansa is kínál utazási lehetőséget, igaz, csak átszállással, ennek megfelelően pedig hosszabb utazási idővel.

Mindennek ellenére Ali Marzouki, a Thailföldi Turisztikai Hatóság prágai képviselője abban bízik, hogy idén Magyarországról legalább húszezren, tehát a 2008-as pénzügyi válságot megelőző időszakhoz hasonló nagyságrendben utaznak Thaiföldre.
Csehországból tavaly 30 ezren, Lengyelországból pedig 70 ezren jártak a délkelet-ázsiai turistaparadicsomban. Azért esik szó ezekről a közép-európai országokról, mert thaiföldi meghívására egy hetes katamarános hajózásban volt részem cseh és lengyel vitorlás, szaknyelven Yachtingra szakosodott újságírók részvételével az Andamán-tengeren, amely nyugatról mossa Thaiföld elkeskenyedő déli részének partjait.

A kollégáktól tudom – jómagam nem vagyok szakértő - hogy a Phuket szigetétől keletre eső, mészkőhegyekből, korallhomokos öblökből, partokból formálódott szigetvilág Krabiig, illetve délen egészen Malajziáig az utóbbi időben a túravitorlázóknak a legkedveltebb célpontja a Seychelle-szigetek és a Karib-térség után.

Nagyon gyorsan fejlődik a vitorlázás az utóbbi évtizedben Thaiföldön – erősíti meg Joel Llos, a világ 41 országában működő Dream Yacht Charter menedzsere a phuketi Yacht Haven kikötőben. Egy Lagoon 450 Luxe, 14 méter hosszú katamaránt ajánlott fel az útra az Andamán-tengeren, amely 4 kétszemélyes, 2 egyszemélyes kabinnal, hozzájuk tartozó tusolóval, illetve a felső helységben kis konyhával is rendelkezik. A hajókölcsönző vállalat weboldalán 5040 euróért, vagyis közel egymillió hatszázezer fonrintért kínálnak egy hétre ilyen Lagoont. Joel Llos kitér az árat firtató kérdés megválaszolása elől, mondván utószezonban vagyunk, ilyenkor olcsóbban is elérhető a vitorlás. Az ár persze függ attól is, hogy a hajó bérlői kérnek-e skeepert, vagyis thai kormányost.

„Az oroszok időnként túl sokat isznak, úgyhogy esetenként segíteni kell, ha nincs velük helybéli kapitány” – teszi hozzá. A katamarán persze el van látva GPS-szel, wifivel, s adnak helyi árapály-táblázatot is, ami azért nagyon fontos, mert a vízszintváltozás két-három méteres is lehet.

Állítólag két-három ezer évvel ezelőtt Phuket és Krabi között még gyalog át lehetett járni, az Andamán-tenger így sok helyen igen sekély. Így jártunk egyébként mi is éppen Krabinál, ahol a thai kapitány az apály miatt nem vállalta a behajózást. A katamarán motoros gumicsónakjával tett partra minket, majd nyitott, tízfős taxin értük el a húszezer lakosú trópusi szigetet. Onnan kis városnézés után tovább mentünk taxival Ao Nangba, amelynek hosszú homokos strandjától majd száz méterre beljebb várt ránk a hajónk.

Még az indulás előtt Phuketben találkoztam egy spanyol csoporttal, kilencen voltak, egyikük azt mondta, hogy fejenként 280 euróba került a katamarán bérlése egy hétre. Célszerű bevásárolni a reggelikre, no meg sört is (én a thai Singhát ajánlom) még Phuketben, aztán ebéd és vacsora, a thai konyha csípős, vagy curryvel ízesített tenger gyümölcseivel, garnélával, homárral, ahol éppen kikötnek. Mint mondta, ismeretei szerint sokkal olcsóbb maga a hajózás és az étkezés, mint bárhol Európában. Ehhez e sorok írója azt teheti hozzá, hogy mi a katamaránunkkal mindenütt ingyen kötöttünk ki a part mentén, aztán gumicsónakkal mentünk a partra. A több mint 150 tengeri mérföldes út végeztével 7 ezer bahtért (63 ezer forintért) töltötte fel a kapitányunk az üzemanyagtartályt. Ehhez magyarázatként, hogy gyakorta nem volt elég erős szél, legfeljebb 10 csomós, a szélcsendben pedig a vitorla helyett motorral haladtunk. Nagyobb hullámzás egyszer sem volt.

Az időjárási előrejelzésekre rácáfolva, az utószezonnak számító június végén, július első napjaiban szinte végig napsütésben volt részünk, eső talán kétszer ha szemerkélt, akkor is csak néhány percig. (A monszunos időszak szeptemberben-októberben jellemző, a főszezon pedig – főleg az európaiak számára – decembertől márciusig tart.) Nemcsak a túravitorlások, hanem a szállodai szobák is majd' féláron elérhetőek az utószezonban.

Joel Llos hét éjszakás utat ajánl. Napi 4-5 órás hajózást, több megállással, tengeri fürdéssel, illetve szigetlátogatásokkal. Phuket kikötőjéből az első úticél a kókuszpálmás Koh Nakha Yai, majd Koh Kai Nai korallokban gazdag szigete a Phang Nga öbölben. Este a Phi Phi szigeteknél kötünk ki, amelyeket A part (The Beach) című, 2000-ben készült film tett valójában világhírűvé Leonardo DiCaprio főszereplésével. Azóta áramlanak ide a világ minden részéből a turisták, főleg hátizsákos fiatalok. S noha már bőven vége a főszezonnak, az étteremben rengeteg a kínai turista, akiket motoros gyorsnaszádok hoznak csoportokban Phuketről. Este szól a hangos zene, az egyik étterem strandján tűzdobáló mutatványosok szórakoztatják a közönséget.

A Phi Phi szigetek már Phuket déli sarkának szélességi vonala alatt fekszik, de a túravitorlázás szakértői szerint innen érdemes még délebbre hajózni, Koh Lanta 30 kilométer hosszú partján majd tíz homokos strand várja a turistákat. Aztán még tovább a lényegében lakatlan Koh Rok Nok sziget felé, ahol csak egy kis kemping van, no meg áttetsző tiszta víz, csodálatos korall-zátony, már-már Robinson Crusoe-s varázslat. A legkeletibb a Ko Muk sziget, amely a kalózok állítólagos egykori rejtekhelyének, a Smaragd Barlangnak (Morakot Cave) ad helyet. A rejteket csak egy 80 méter hosszúságú alagúton át lehet megközelíteni. Ismét csak a hozzáértők szerint a legjobb helyszín a könnybúvárkodásra a déli Koh Lipenél van, immár közel a maláj határhoz.

Útban aztán Krabi felé megálltunk a Moszkitó-szigetnél, majd Koh Kainál (Csirke sziget) egy-egy fürdésre. Csodás fotótéma, két kis mészkő domb között vagy 20-30 méter hosszú fehér homokdűne a tengerben. Éjszakára RaiLay öblénél kötöttünk ki, festői környezetben, sziklák között. Ismét csónakkal a partig, ami viszont ezúttal nem volt éppen hívogató. Kárpótolt aztán a kitűnő thai vacsora a Mom's kitchenben. A strand a sziget nyugati partján van, festői dzsungeles környezetben, állítólag majmok sokasága él errefelé, noha én egyetlen példányt sem láttam.

A katamaránnal aztán Ko Hang felé vesszük az irányt, ismét csak fantasztikus a homokos part, a hegy tövében botanikus kerttel. A 2004 karácsonyi tragikus cunami idején az ide látogató turisták mind életüket vesztették, a hatalmas hullámok egy hajót még fel is nyomtak a hegyoldalra.

Este Koh Yao Yainál kötünk ki, a nyolcezer fős sziget már a távolból is nyugalmat áraszt. Az alapvetően buddhista Thaiföld déli részén vagyunk, így nem meglepő, hogy a csendet egyedül a müezzin hangja töri meg - a Ramadánkor jártunk ott. Turistával nem találkoztunk, egy kanadai hölgy és lánya éttermében csak a mi csoportunk vacsorázott. Az úton időnként robogósok haladtak el. A szigeten egyébként van egy öt csillagos Six Senses hotel, méltóan a hangulathoz. Másnap reggel látjuk már a hajónkról, hogy a sziget partján több, 50-100 méter hosszú homokos fürdőhely várja a látogatókat.

S kanyarodunk is vissza Phukethez, megállunk először Ko Hongnál, ahol a mészkőhegy gyűrűként ölel körbe egy belső öblöt. Van egy nyílás, melyen keresztül motorcsónakkal juthatunk be a sekély vízbe, amelyben mangrove fák nőnek. Majd következik Phanga Nga öböl több száz mészkőszirtje közül a világszerte talán legismertebb: a Ko Tapu (Szöghegy). A környező vízben álló hegyek adták a hátteret

Az aranypisztolyos férfi című James Bond filmhez. Most az utószezonban is hajók köröznek itt, kikötni inkább csak a thai motoros dzsunkák, a Ra Hong Yaok tudnak, így is nagy a tömeg a két hegy közötti homokos részen.

A James Bond sziget felé, avagy vissza útban Phukethez szinte kötelező megállni Ko Panyee muzulmán halászfalunál ebédelni. Sziklaszirt mellé cölöpökre épült házak, éttermek és aranykupolás mecset. Értelemszerűen fedett bazársor is, halételekkel, ajándéktárgyakkal. Állítólag eredetileg három maláj család telepedett meg itt, napjainkra a falu majd kétezer fősre nőtt, iskolával, focipályával. Itt nem igen ajánlott már fürödni, a víz meglehetősen koszos. Ugyanakkor érdemes motoros csónakkal kirándulást tenni a sekély vízben kilométer hosszúságban terjedő mangrove ültetvényben, ami a halászat paradicsoma.

Amolyan utószóként kívánkozik, hogy a thaiföldi hajózáskor ért a drámai hír, miszerint Tunéziában a Bardo Múzeumban elkövetett terrormerényt követően újabb szélsőséges iszlamista támadás történt június végén külföldi turisták ellen.

A feszült egyiptomi helyzet, miként a turistaparadicsomnak számító Görögország pénzügyi válsága egyaránt árthat az idegenforgalomnak. Thaiföld akár haszonélvezője is lehet ennek a szomorú valóságnak azzal, hogy nem csak mosolyt és finom ételeket, hanem biztonságot is nyújt.

A thai turisztikai hatóság nem véletlenül keres és kínál újabb és újabb „termékeket" a phuketi, pattayai strandok, Ko Samui avagy a bangkoki Királyi Palota megtekintése mellett a turizmus ösztönzésére. Most éppen a túravitorlázás szerelmeseit szólítják meg, immár Közép-Európában is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.