galéria megtekintése

Teljes tiltás a hibás dán sperma miatt

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 09. számában
jelent meg.


Ötvös Zoltán
Népszabadság

Komoly gondot okoz Magyarországon, hogy egy genetikai hibás dán sperma miatt az ÁNTSZ eljárást indított és megtiltotta az importot. Anélkül azonban még nehezebbé válik a gyerekre vágyó párok kívánságának teljesítése.

Márciusban derült ki, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Dániából Magyarországra. Az export ivarsejtek a neurofibromatózisra (NF1) jellemző génelváltozást tartalmazták. A donortól származó spermával legalább nyolc ország 14 klinikáján végeztek megtermékenyítést.

– Ezt az elváltozást a magyar spermium adományozásánál nem vizsgálják rutinszerűen – állítja Vajta Gábor embriológus, aki szerint a teljes tiltás elhamarkodott döntés volt, a felelősségelhárítás klasszikus példája, amikor a „nem engedélyezünk semmit, abból baj nem lehet” elv jóval nagyobb károkat okoz, mint egy minden szempontot mérlegelő határozat.

A DNS-ben, így az ivarsejtek genetikai állományában is folyamatosan halmozódnak a hibás változatok, egyesek életképtelenséget okoznak, mások nemzedékről nemzedékre öröklődnek és betegségeket idéznek elő.

 
Az Európai Spermabank biciklis futárja Koppenhágában
Az Európai Spermabank biciklis futárja Koppenhágában
europeanspermbank.com

A sokféle betegség 100 százalékos kiszűrése ma még lehetetlen, egy részük genetikai háttere nem is tisztázott. Az ismert gén-, illetve kromoszóma-rendellenességekkel összekapcsolható betegségek száma legalább hétezer, és a számuk napról napra nő. Természetesen ezek jelentős része igen ritka, de elvben mindet szűrni kellene. Ugyanakkor a szűrés ára százas, netalán ezres nagyságrendben annyit jelentene (még a legkorszerűbb módszerekkel is), hogy végül a minden veszélyt kiküszöbölő ivarsejt megfizethetetlenné válna. És hát spermadonor is alig akadna, aki hajlandó lenne az összes szűrőn átesni.

Azon lehet vitatkozni, hogy melyik, viszonylag gyakori rendellenességre kellene szűrni, ugyanakkor a donor spermával való termékenyítése a jelenleg mindenhol megkövetelt szűrések miatt már ma is alapból biztonságosabb a természetes fogantatásnál. A hazai párok egyhatoda terméketlen, ugyanakkor megfelelő kezeléssel 70-80 százalékuknak lehet gyermeke. A nők jelentős része szociális vagy egyéb okokból – az esetek túlnyomó többségében megfelelő partner hiányában – halogatja a gyermekvállalást, mígnem elér abba a korba, amikormár nagy a kockázat, vagy szinte lehetetlen a természetes termékenyülés.

Magyarországon a születések száma részint emiatt tragikusan alacsony, és ezért van kiemelt jelentősége a meddőség kezelésének. Ugyanakkor számos más országhoz hasonlóan hazánkban sincs megfelelő mennyiségű donor sperma. Ha pedig importra szorulunk, akkor még mindig a nemzetközileg legismertebb skandináv bank a legmegfelelőbb forrás.

Az új eljárásokkal a lombikprogramok hatékonysága a 25-30 százalékról 50, vagy akár 80 százalékra is növelhető. Ha mindezt sikerrel alkalmaznák hazánkban, többszörösére lehetne növelni az így született gyermekek számát, és sok ezer család életét tehetnék boldogabbá, teljesebbé. Csakhogy az új eljárások bevezetése hazánkban rendkívül nehézkes. 2012-ben például megkíséreltek egy petesejtbank létrehozását meddőséggel fenyegető betegségek, kezelések, vagy a növekvő életkor hatásának kivédésére.

Akkor Európában (Valencia után) Budapesten lett volna a második petesejtbank. Hosszas jogi csatározás után a reménytelen helyzetben egy évvel ezelőtt a kezdeményezők feladták a tervet. Ma már szinte minden uniós országban, sőt minden nagyobb városban működik petesejtbank. Magyarországról ilyesmiről még hosszú ideig nem lehet szó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.