galéria megtekintése

Orbánék mellé állt a CBA

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 09. számában
jelent meg.

Batka Zoltán – R. Hahn Veronika
Népszabadság

A CBA megfenyegette hálózatának azon partnercégeit, amelyek piaccá nyilvánítással kikerülik a vasárnapi zárva tartást. Csakhogy amíg tavaly a magyar tulajdonú hálózatok vezetői egységesen kiálltak a kormány elképzelése mellett, most például a Tapolca Coop vezére elismerte, tizedével csökkent a bevételük a boltzár miatt.

Megfenyegette a CBA Kft. saját hálózati partnercégeit: azokat, akik nem tartják be a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó törvényeket, azonnali hatállyal kizárják a láncból. Az üzenet egyik címzettje nyilvánvalóan a balatonfenyvesi középvállalkozás, a CBA-tag Zso-Li Kft.: e cég úgy tudta kijátszani a zárva tartásról szóló szabályozást, hogy piaccá nyilváníttatta magát a helyi jegyzővel – a KDNP által tavaly decemberben keresztülerőltetett jogszabály a piacoknak ugyanis felmentést adott a vasárnapi zárva tartás alól.

A CBA közleménye arról tanúskodik, hogy komoly feszültségek vannak a hazai láncnál.

Tavaly novemberben a CBA, a Coop és a Reál vezetősége közös nyilatkozatban – úgy tudni, az ötletgazda a CBA volt – biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt arról, hogy támogatják a vasárnapi bezárást. Az engedetlenek kizárásának mostani beígérése nehezen értelmezhető másként, mint a CBA-vezetőség erődemonstrációjaként a tagsággal szemben. Kiváltképp igaz ez abban az esetben, ha a balatonfenyvesi vállalkozó és a helyi jegyző sem követett el törvénysértést – márpedig a kereskedelmi törvény szerint, úgy tűnik, nem.

 

Kétségtelen, hogy a műpiacjelleget erősíti az, hogy a vállalkozó a piac engedélye szerint elvileg hét árust sorakoztathat fel, ám tudósítónk ottjártakor mindössze egyetlen málnaárus ücsörgött a fenyvesi CBA előterében, de ez nem zárja ki azt, hogy piacnak minősítsék az üzletet. A jogszabály szerint ugyanis a piac olyan terület, épület vagy épületegyüttes, ahol többen – állandóan vagy heti rendszerességgel – kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak. Ebből pedig nem következik, hogy állandóan kofáknak kéne ülniük a boltnál.

A Zso-Li K  . az önkormányzatnál kijárta a „kreatív” vasárnapi nyitva tartást. Valószínűleg a CBA ellenállásával nem számoltak
A Zso-Li Kft. az önkormányzatnál kijárta a „kreatív” vasárnapi nyitva tartást. Valószínűleg a CBA ellenállásával nem számoltak
Földi Imre

„Meggyőződésünk, hogy a vasárnapi bezárás miatt nem következik be forgalmi visszaesés”

– ez állt 2014 novemberében a CBA, a Coop és a Reál közös nyilatkozatában. A kormány makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a vasárnapi bezárás nem járt a forgalom csökkenésével, sőt még élénkítette is azt, de ehhez jobbára erősen manipuláltnak tűnő, tendenciózusan összeválogatott online kasszaadatokat mutat föl. Ehhez képest a Tapolca Coop vezérigazgatója, Hurtony Miklós az RTL Klub Híradójának leszögezte: a bezárás bevezetése óta tízszázalékos visszaesésük volt, és szerinte könnyen megeshet, hogy a többi hazai lánchoz tartozó üzlet is hasonló eredmény(telensége)t produkál.

A vasárnapi bezárás egyik hatása az lett, hogy a nagy hipermarketláncok meghosszabbították a pénteki és szombati nyitva tartásukat. Bár pontos adatot a cégek nem közölnek a forgalomról, de logikusnak tűnik, hogy az eddig vasárnap inkább a kisboltokban vásárlók most átpártoltak a pénteki nagybevásárlásokra alkalmasabb hipermarketbe vagy diszkontba. A helyi Coop-vezető viszont nem titkolta: a Balaton mellett számos, a fenyvesihez hasonló „piacot” terveznek létrehozni, hogy így szépítsenek a veszteségeiken, és ne kényszerüljenek elbocsátásokra.

Korábban a balatoni önkormányzatok levélben kérték az Orbán-kabinetet, hogy legalább a nyárra adjanak nekik felmentést a jogszabály alól, mivel a Balatonnál nyaraló több százezer ember vasárnaponként elenyészően kevés helyen tud élelmiszerhez jutni. Így van ez például Révfülöpön, ahol az önkormányzat júniusban két Coopnak és egy helyi vállalkozónak adott piacengedélyt. A jelek szerint azonban az ügyet presztízskérdésként kezelő Orbán-kormány erőből döntött: a balatoni településeknek sem adott semmilyen könnyítést, sőt inkább tovább szűkítette a vasárnap nyitva tartó területek körét. Szakmai vélekedések most sem számítanak sokkal jobbra.

Erre utal, hogy – miként arról már beszámoltunk – Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca államtitkára szerdán közölte: megvizsgálják, hogy a piacengedélyek kiadása a törvénynek megfelelően történik-e. Várható tehát, hogy a kormány ismét jogszabály-módosítással reagál az új helyzetre. A vasárnapi bezárás megszavazása óta eltelt időszak a törvény joghézagjainak betömködéséről szólt, így az Orbán-kormány sorban tiltotta meg az internetes kereskedéseknek, a nagykereskedőknek, a világörökségi helyszíneken működő boltoknak a vasárnapi nyitva tartást.

Sokan attól tartanak, hogy az Orbán-kabinet a végén egy tollvonással megvonja a piacoktól is a vasárnapi nyitva tartás jogát. Lapunk információja szerint a nagy, külföldi tulajdonú áruházláncok ezért sem éltek eddig a piacosítás lehetőségével: úgy gondolják, ebben az esetben sem lesz másként, a kabinet végül ezt a kiskaput is bezárja. A Lidl például szerdán sietett is leszögezni: egyetlen üzletét sem nyilváníttatja piaccá azért, hogy lehetővé tegye a vasárnapi nyitva tartást.

A közlemény szerint a Lidl Magyarország vezetősége a kiskereskedelmi szektorban a közelmúltban tapasztalható piaci gyakorlatokat megvizsgálva hozta meg stratégiai döntését. A társaság a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos eredeti törvényhozói szándékot szem előtt tartva nem követi a kiskereskedelmi szektorban kialakulóban lévő gyakorlatot. Elhatározásuk alapja a magyarországi jogszabályok teljes körű betartása a mindennapi működés során.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke a közleményben emlékeztet arra, hogy idén márciustól a Lidl Magyarország meghosszabbította üzletei nyitva tartását. Így legtöbb boltja 7–21 óra között van nyitva, de 46 fővárosi és vidéki üzletében 22 óráig lehet vásárolni.

Míg a magyar kormány tűzön-vízen át kitart a vasárnapi zárva tartás mellett, Nagy-Britannia konzervatív kormánya épp a korlátozás lazítására készül.

George Osborne pénzügyminiszter szerdán terjesztette elő az új költségvetés tervezetét: a toryk közel húsz év óta első önálló, a Liberális Demokraták visszahúzó erejétől már nem érintett büdzséjének nagy figyelmet kapott eleme a nagyáruházak és szupermarketek vasárnapi nyitva tartási korlátozásának enyhítése. A korábbi szigorú rendelkezéseket felülírva még John Major kormánya vitte át 1994-ben a parlamenten, hogy a 280 négyzetméternél nagyobb áruházak csak 10 és 18 óra között tarthatnak nyitva a hét utolsó napján. (Karácsony első napján és húsvétvasárnap sem most, sem a jövőben nem nyithatnak ki a nagyobb üzletek.)

A korlátozásokat az elmúlt húsz évben egyetlen alkalommal, a 2012-es nyári olimpia, illetve paralimpia idejére, összesen nyolc hétre enyhítették – jelentős erkölcsi és a forgalom 3,2 százalékos emelkedésével nem elhanyagolható pénzügyi sikert aratva. George Osborne liberalizáló, a „vásárlói étvágy növekedésére” hivatkozó lépésével magára haragítja az egyházat, a szakszervezeteket és a családi élet szentségét képviselő Keep Sunday Special (Legyen a vasárnap különleges!) elnevezésű kampány részvevőit.

A BBC Radio 4 adása megszólaltatta St. Albans püspökét, a felsőházban helyet foglaló Alan Smith tiszteletest, aki szerint „nagyon fontos, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a vasárnapi vásárlás támogatói és azok jogai között, akik viszont nem akarnak a hetedik napon dolgozni”. Az egyházi vezetőnek igaza lehet abban, hogy átláthatatlan helyzetet teremt, ha különböző helyi önkormányzatok eltérően döntenek, és az emberek nem tudják, hol milyen nyitvatartási viszonyokra számíthatnak.

A Keep Sunday Special felrója a pénzügyminiszternek, hogy a parlamenti választási kampány során a Konzervatív Párttól megnyugtató ígéretet kapott, mely szerint „nincs tervbe véve a vasárnapra vonatkozó kereskedelmi szabályok lazítása”. A pénzügyminiszter szerint a rendelkezésére álló adatok alapján az akár csak két órával meghosszabbított vasárnapi nyitva tartás háromezer új munkahely létrejöttével járhat, és évi 200 millió font extra bevételt hozhat. A The Times napilap értékelése szerint azonban nem minden szupermarketlánc töri majd magát azért, hogy tovább tartson nyitva.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.