galéria megtekintése

Szopornyica ritkítja Kína pandáit

0 komment

P. A.

Kanyarószerű vírus tizedeli a pandákat Kína északnyugati tartományában. Két állat már elpusztult, egy pedig kritikus állapotban van, ezért az állatkertek és a természetvédelmi területek rettegni kezdtek. A szigorú óvintézkedések nem véletlenek, a becslések szerint ugyanis alig 2000 vadon élő példány maradt.

Két nyolcéves panda esett eddig áldozatul a Szecsuán tartományban található Chengdui Szaporító- és Kutatóközpontban kitört járványnak. December elején a nyolcéves Cheng Cheng, egy hónappal később pedig a szintén nyolcéves Da Bao pusztult el, a vizsgálatok szerint a heveny lázzal, hányással, kötőhártya-gyulladással, hasmenéssel és köhögéssel járó, kanyarószerű megbetegedés, a szopornyica végzett velük. Az egyik legismertebb és legrettegettebb, a kutyákat sújtó fertőző betegség más főemlősökre, nagymacskafélékre és pandákra is át tud terjedni.

Mára alig kétezren maradhattak. Fotó: Reuters

Az intézet egy másik lakója, az ötéves nőstény, Feng Feng jelenleg is az életéért küzd. A három hete megbetegedett állat már neurológiai tüneteket is produkál, valamint súlyos máj-, vese-, szív-, és tüdőkárosodás lépett fel nála. Az orvosok folytatják az antivirális kezelést, ennek ellenére kicsi az esélye, hogy az állat életben maradjon – írja a Tech Times. Van egy negyedik beteg is, a tizennégy éves Zhu Zhu állapota jelenleg stabil, de valószínűleg ő sem éli túl a fertőzést, eddig ugyanis még nem fordult elő, hogy egy szopornyicával fertőzött panda életét sikerült volna megmenteni.

 

„Nagyon nehéz a dolgunk, ugyanis nem létezik kifejezetten pandák számára gyártott vakcina” – nyilatkozta a Kínai Agrártudományi Egyetem egyik professzora, aki azt is hozzátette, tulajdonképpen nincsen ellenszer, ami megvédhetné az állatokat, az óvintézkedés az egyetlen, amit tehetnek.

A járvány kitörése után a kutatóközpontban szigorú óvintézkedéseket vezettek be. A 25 pandának otthont adó intézet az egészséges állatokat a tartomány más, természetvédelmi területeire küldte, és elkezdték fertőtleníteni azokat a tárgyakat, amelyekkel a pandák érintkezhettek, továbbá korlátozták az állatokkal való nyilvános érintkezést. 

„Korábban heti kétszer-háromszor sterilizáltuk a pandák házait, most viszont minden egyes nap megcsináljuk” – mondta el az intézet egyik állatgondozója.

A vadon élő állatokat leginkább szopornyica és parvovírus veszélyezteti, míg fogságban élő társaikat a vérzéses vastagbélgyulladás és a bélinfluenza. Az elpusztult egyedek amúgy fogságban éltek. A hatóságok mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a vírus továbbterjedését, a szopornyica ugyanis a pandáknál szinte biztosan végzetes kimenetelű: a halálozás nagyon magas, a 80%-ot is eléri. A vírus fertőzött testnedvvel, szennyezett vízzel és táplálékkal is terjedhet, valamint kóbor állatok is hordozhatják. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az elpusztult állatok miként fertőződtek meg. 

Az egyik legritkább állat a világon

A Természetvédelmi Világalap, a WWF – amelynek a jelképe amúgy éppen az óriáspanda – 2004-es becslése szerint mindössze 1600 vadon élő óriáspanda maradt, 380 pedig rezervátumban vagy állatkertben él. Egy 2006-os, az ürülék genetikai ujjlenyomatán alapuló vizsgálat kétszer annyi óriáspandát azonosított egy területen, mint amit becsültek a két évvel azelőtti vizsgálatban, ám ez még nem azt jelenti, hogy a faj biztonságban lenne.

Ez az első ismert eset, hogy egészséges hármasikrek születtek. Fotó: Reuters

Kínában a panda szinte nemzeti ereklyének számít, óriási erőfeszítéseket tesznek a kihalástól való megmentésére.  A számuk csak nagyon lassan gyarapodik, Kínában tavaly 36-ból 32 pandabébi maradt életben, köztük a Chimelong Safari Parkban született bájos hármasikrek. A valóságos csodának is beillő eset az első, hogy három pandabocs élve születik.

A szülés nagyon megviselte a Juxiao nevű, azaz „Krizantém-mosolyú” pandamamát, a bocsokat rögtön inkubátorba tették, és 24 órás megfigyelés alatt tartották. A korai elhalálozás nagyon magas a pandák körében, az ikrek azonban szerencsére életerősnek bizonyultak, és az első kritikus időszakot, a három hónapot mindannyian túlélték. December közepén a bocsokat „visszaadták” a mamájuknak, aki féltő gonddal vigyázza azóta is a kicsik minden lépését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.