galéria megtekintése

Erre ügyeljen a turista a ramadán alatt!

1 komment

NOL
NOL

A német nyelvű utazási portál, a Travelbook összeszedett 13 jó tanácsot, melyeket a turistáknak érdemes megfogadniuk, vagy legalábbis észben tartaniuk, ha épp a ramadán alatt terveznek kiruccanni a mesés keletre.

A ramadán a muszlimok legnagyobb vallási ünnepe, mely egy hónapon át tart (az ő naptáruk szerint a 9. holdhónapban, újholdtól újholdig), és minden hívő számára előírja a nappali böjtöt, a kötelező imát, sőt, még a dühös gondolatoktól való tartózkodást is. A ramadán idején a muszlim országokban különleges hangulat lesz úrrá, mely a turistákra is átragadhat. Nem véletlen: a nagyvárosok kicsit olyanná válnak, mint a keresztény országok advent alatt, így igazán megéri ilyenkorra időzíteni a nyaralást.

Mivel azonban a ramadán alatt még a kevésbé ortodox államokban is különleges szabályok lépnek életbe, a kulturális félreértéseket vagy bizonyos esetben a pénzbüntetést elkerülendő érdemes észben tartani az alábbiakat:

1. A Korán szerint a ramadán alól felmentést kapnak az utazók és az idegenvezetők is, így nem kell meglepődni rajta, ha ők együtt esznek és isznak a turistákkal. A vallási előírások szerint a böjt alól felmentettek (betegek, utazók, harcoló katonák) egy későbbi időpontban pótolhatják az elmaradást.

 

2. Egyes országokban, például Törökországban vagy Tunéziában toleránsak a turistákkal szemben, és nem botránkoznak meg rajta, ha az idegenek napközben esznek, isznak vagy dohányoznak, de a turistaközpontokon kívül, illetve kevésbé liberális országokban provokációnak vehetik. Ezt elkerülendő a tradicionális muszlim országokban az éttermek, még a szállodáké is, zárva tartanak napközben.

A ramadán alatt lelassul az élet
A ramadán alatt lelassul az élet

3. Az Egyesült Arab Emírségek meglehetősen szigorúak a nem muszlimokkal szemben is ebben az időszakban, így aki teheti, inkább ne a ramadán alatt látogasson oda. Büntethetnek az autóvezetésért, a nyilvános evésért, ivásért, dohányzásért és még a rágógumizásért is – persze csak napkeltétől napnyugtáig, és a kulcsszó a nyilvánosság.

4. Ha nem is büntetnek mindenütt mindenért, a turistáknak azért azt szokták tanácsolni, hogy a ramadán alatt különösen tartsák tiszteletben a vendéglátó ország lakóinak érzelmeit. A nők öltözködjenek olyan decensen, amennyire csak lehet. Burkát nem szükséges ölteni, de a hosszú ujjú felsőrész erősen ajánlott, és még a férfiak is mondjanak le a rövidnadrágról. Mivel a muzulmánoknak nemcsak az ételtől, italtól és élvezeti szerektől, hanem a még a szexuális jellegű gondolatoktól és a haragtól is tartózkodniuk kell ebben az időszakban, egyesek a szokásosnál is érzékenyebben reagálhatnak, és provokációnak vesznek minden olyan megnyilvánulást, mely megzavarja a ramadán békéjét és szentségét.

5. Aki ramadán idején utazik muzulmán országba, számítson rá, hogy korán fog ébredni, a híveket ugyanis már hajnalban zenével csalogatják a mecsetekbe, hogy el ne aludjanak és időben odaérjenek a kötelező imára. Főleg a belvárosokban lehet nagy a hangzavar.

Az Iftar a böjti időszak naplemente után esedékes vacsorája
Az Iftar a böjti időszak naplemente után esedékes vacsorája
Anindito Mukherjee

6. Mivel a ramadán családi ünnep is, és a hívek esténként sietnek haza a közös étkezésekre, a múzeumok és régészeti lelőhelyek korábban zárnak.  Aki biztosra akar menni, az reggelre tervezze a látványosságok megtekintését, mert a nyitvatartási idő elég szeszélyesen alakulhat.

7. Az irodák és az üzletek is korábban zárnak, mivel mindenki igyekszik a csúcsforgalom előtt hazajutni, ráadásul a futball-világbajnokság korai meccsei is hamarabb hazacsalják a muszlimokat, akik emiatt esetleg figyelmetlenebbek lehetnek az utakon.

8. Statisztikák szerint a böjti időszakban mindig megnövekszik a balesetek száma, így aki teheti, a nagyvárosokban inkább közlekedjen gyalogosan, illetve villamossal vagy metróval.

9. Sok szálloda különleges ramadán menüvel kedveskedik ilyenkor a vendégeknek, illetve nagy, önkiszolgálós terülj-terülj asztalkámat állítanak fel nappalra, melyről a külföldiek nyugodtan falatozhatnak, a dolgozóknak viszont nem kell a tiltott időszakban az ínycsiklandó látványtól és az illatoktól szenvedniük. Ha valaki abban a megtiszteltetésben részesül, hogy muzulmán barátai vagy munkatársai meghívják az ünnepi vacsorára, az Iftárra, semmiképp se hagyja ki! Ezek az esténként tartott lakomák nemcsak családi, de baráti összejövetelek is, melyekre különleges menü készül, az egész napos önmegtartóztatás után pedig igazán vidám a hangulat.

10. A vacsora után megélénkülnek az utcák, kinyitnak az üzletek, az éjszakából lesz nappal, így aki szórakozni, vásárolni szeretne, jobb, ha a helyiekkel veszi fel a ritmust, és délutánra teszi a pihenőidőt. Az üzletek ünnepi díszbe öltöznek, és ilyenkor bonyolítják a legnagyobb forgalmat egész évben. Kicsit olyan ez, mint a keresztény államok adventi időszaka, ami nem véletlen, hisz a ramadán végén a muszlimok ajándékokat adnak a családtagjaiknak és barátaiknak, illetve alamizsnát osztogatnak a szegényeknek.

11. A muzulmán országokban a vallási tilalom miatt amúgy is nehéz alkoholhoz jutni, de a ramadán alatt szinte lehetetlen.

A kisgyerekek, az utazók, a betegek, terhes és szoptatós anyák illetve a katonák felmentést kaphatnak a ramadán alól
A kisgyerekek, az utazók, a betegek, terhes és szoptatós anyák, illetve a katonák felmentést kaphatnak a ramadán alól
Anindito Mukherjee

12. A böjti hónapban senki ne lepődjön meg azon, ha a hagyományosan vendégszerető muszlimok mogorvává és durvává válnak délutánra, illetve türelmetlenebbek, mint általában, hisz napfelkelte óta nem ettek és nem ittak semmit. A tolerancia a vendégek részéről is elvárt.

13. Aggodalmaskodni azonban nem szükséges, a hotelek vendégei ebben az időszakban maximum annyit tapasztalnak a személyzet részéről, hogy kicsit fáradtabbak és dekoncentráltabbak, de mivel nekik is érdekükben áll jó benyomást kelteni és emlékezetessé tenni a nyaralást, a szolgáltatások többnyire zökkenőmentesen igénybe vehetőek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.