galéria megtekintése

Ömlik a nektár

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 07. számában
jelent meg.


Nagy N. Péter
Népszabadság

Mondjuk megszerettük Hoffmann Rózsát, és ezért szavaztunk áprilisban úgy, ahogy. Most mit gondolnánk? Vagy ha Szócska Miklós volt az, aki miatt „a nektár túlcsordult a peremén”, aki beszédített minket a Fidesz bűvkörébe? Állnánk, mint egy kiírás előtt, mely szerint a Rolling Stones koncertje elmarad. Mehetünk Simicskóra vagy Fónagyra, őket megtartják, egyébként a jegyek visszaválthatók... négy év múlva.

Oké, Hoffmann Rózsa még nem egy Mick Jagger, de a cserbenhagyás-sorozat azért súlyos. A Fidesz a választások után lecserélt szinte minden vezetőt, aki nem a toronyszobákban foglalt helyet, hanem eggyel-kettővel lejjebb. Soha nem mondták, hogy bárkivel vagy bármivel baj lenne, ennek az ellenkezőjét annál sűrűbben, és mégis. Szinte teljes sort váltanak. Köztük az egy szál Balog miniszter kivételével mindenkit, aki az emberügyekkel foglalkozott. Vagy ahogy ők mondják, emberi erőforrásokkal.

Új vezetőt kapott a közoktatás, a felsőoktatás, a szociális szféra, az egészségügy, a kultúra. A propaganda és a választási eredmények szerint is győztes csapaton nemhogy változtatnak, hanem emléknyomnak is csak a miniszter marad meg, aki persze maga is egy ún. sikersztori közepén lépett be oda helyettesíteni. Hallott valaki bármit is arról menet közben, hogy baj lenne? Főként, hogy akkora, amin másként nem lehet segíteni, csak a legradikálisabb módon? Pedig ezek szerint ez történt. És ilyenkor – mintha csak az ellenpárt kerülne hatalomra – kézbesítőig mennie kell mindenkinek.

 

Mindegy, hogy miként dolgozott, az a fontos, hogy kihez tartozik. Ennél értékpusztítóbb, kétségbeejtőbb helyzet nincs. Kormányváltáskor is végtelenül igazságtalan döntések sokasága szokott születni, ezt sikerült most kiterjeszteni kormányfolytonos állapotra. És a teljes horizontra. Lecserélik a külügyi és külgazdasági apparátust, mintha csak nyugatról keletre tettük volna át a szövetségi kötődéseinket, de ilyenről azért csak nincs szó, ám új főnökökről feltétlenül, és ilyenkor nem számít, mit tudnak a régi emberek.

Varga Mihály hétből négy államtitkárt cserél. Seszták Miklós a nemzeti fejlesztés új felelős embereként szinte mindenkit. Mi volt a baj a régiekkel? Az energia-, a rezsi- és az infrastruktúrafront diadalmas harcosaival? Soha nem tudjuk meg. Nem ránk tartozik. Pusztul a teljes intézményi emlékezet, kezdhetik elölről a tanulást az apparátusok. De ami a legfontosabb: megtanulják az emberek, hogy bandába, kötelékbe kell tartozni, akkor jutnak valamire. Nem jobbnak kell lenniük a másiknál, hanem jobban húzó csapathoz kell tartozni, vagy időben átállni.

Ha ebben a rendszerben valaki a szakmai korrektség vagy a hivatali ethosz lehetőségeit keresi, legyen türelmes. Sokat kell majd matatnia. És figyelnie, hogy megtanulja a megfelelő szavakat: egybehangzó hírek szerint eredményhatékonysági (!) okokból távozniuk kell a legnagyobb állami vállalatok vezetőinek. Ha valaki az ítélethirdetésen találkozik életében először egy szóval, jó, ha tudja, nincs értelme fellebbezni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.