Egyébként is a baloldal nem a mögötte álló holdudvar ténykedése miatt veszítette el a választást. Emlékezetem szerint a tavalyi szárszói tanácskozáson Konrád György éppen azt javasolta Mesterházynak, hogy ne jelöltesse magát miniszterelnöknek, mert ennek a posztnak elnyerésére most nincs esélye, és jelölése számára hosszú távon hátrányos lehet. Joggal merül fel a kérdés: mi a helyzet a jobboldalon? Előre kell bocsátanom, hogy ezen az oldalon nincsenek és sose voltak megmondóemberek.
Ez visszavezethető arra, hogy a balliberális értelmiség lényegesen nagyobb tekintélynek, ismertségnek örvend a közélet, a politika színpadán, mint a jobboldali. Ennek egyik oka, hogy jelesebb tagjai társadalomtudósok, akiknek a szakterülete közelebb áll a politikához, mint azoknak az aktívabb értelmiségieknek, túlnyomórészt természetkutatóknak, akik a jobboldali pártok mögött álltak és állnak. Bár 1996 óta tagja vagyok a Fideszhez közel álló, különböző jellegű és összetételű grémiumoknak, értelmiségi köröknek, rendkívül nehéz arra válaszolni, hogy politikusaink igényelték-e, és egyáltalán, érdekelte-e őket valamely szakmai és politikai észrevételünk.
Nyilvánvalóan ez a mindenkori helyzettől függött. A ’96–98-as időszakban, amikor a Fidesz első számú törekvése volt, hogy a jobboldal elfogadja a korábban liberális nézeteket valló és az antalli politikát keményen bíráló Fidesz jobbratolódását, számukra egyáltalán nem volt érdektelen, hogy a különböző területek jeles értelmiségijei melléjük állnak, javaslataikkal segítik törekvésüket, esetleg még néhányan a nagy nyilvánosság előtt támogatásukról is biztosítják őket. A gyakori találkozások, a közvetlen, őszinte beszélgetések Orbán Viktorral mindkét félben nyomot hagyhattak.
Más véleményen van a „Vének Tanácsának” egyik jeles tagja, aki szerint „a találkozásunkkor folytatott beszélgetéseknek nem volt több eredménye, mint hogy Orbán Viktor megismerte azt a »szótárat«, amire a szavazók jelentős része fogékony. Ha Orbán Viktor nem is szándékozott véleményünkre hallgatni, óhatatlanul magával vitt néhány érvet, megismert olyan nézőpontokat, amelyekkel egyébként nem találkozhatott.” A szorosabb kapcsolat a Fidesz vezetője és a jobboldali értelmiség között a ’98-as győzelem után gyengült, és csak a 2002-es választási vereség után erősödött ismét.
Talán a 2002-es és a 2006-os választás eredménye másképpen alakult volna, ha hallgatnak egyik holdudvaruk, a Nemzeti Kör tanácsaira, többek között az „egy a zászló, egy a tábor” program feladása tekintetében. Alapvető változás a Fidesz és a konzervatív értelmiségi körök közötti kapcsolatban a 2010-es nagy győzelem után következett be. A kétharmados parlamenti többség megszerzése után a kormánypolitikusok már úgy érzik, egyáltalán nincs szükségük az „okoskodó” támogatóik észrevételeire, még a kommunikáció, a kapcsolat fenntartása is szükségtelen.
A szárszóihoz hasonló összejövetel, őszinte (!) véleménycsere ezen az oldalon elképzelhetetlen. Már azért is, mert a Fidesz centralizált párt, egy elkötelezett, magabiztos, ellenvéleményt kevésbé elviselő vezetővel. Számára jelenleg (!) messze elégségesnek látszik a Békemenet mozgósíthatósága. Mindezek ellenére hibát követ el a jobboldali értelmiség, ha megelégszik azzal, hogy támogatott pártja a hatalomban van, ha úgy érzi, neki már nincs semmi tennivalója: nem kell neki szóvá tennie azokat a rendellenességeket, amelyeket észlel.
A pártok ugyanis nemcsak akkor véthetnek, amikor ellenzékben vannak, hanem akkor is, ha kétharmados parlamenti többséggel kormányoznak. Sőt, ebben a helyzetben lényegesen több, az ország jelenét és jövőjét meghatározó baklövést követhetnek el, már azért is, mert gyakorlatilag hiányzik a parlamenti kontroll, gyenge az ezt esetleg szóvá tevő ellenzék. Következésképpen a kormányzó párt holdudvarának szerepe legalább olyan jelentős, mint amikor a kormányrúd megszerzéséért küzdöttek.
Demokrácia elleni vétek az uralmon lévő párttól, ha arra törekszik, hogy mindenki mindenben egyetértsen vele, és ha ezt különböző eszközökkel próbálja elérni. Kétségtelen, hogy a pártállami időszakhoz hasonlóan kényelmesebb – és az egyén számára hasznosabb – csendben maradni vagy a különböző pozíciók, előnyök elnyerése érdekében kifejezni egyetértésünket a kormány minden intézkedésével kapcsolatban. Még nagyobb előnyökkel járhat, ha nyíltan elmarasztaljuk azon keveseket, esetleg árulóknak minősítjük őket, akik bírálják az egyes határozatokat, és – nota bene – más fórum hiányában a baloldali lapokban fejtik ki véleményüket.
Való igaz, hogy a kormány a választás előtt nem tárta fel programját, így érdeklődéssel vártuk első ténykedéseit. Az a kijelentés, hogy továbbviszik, amit az elmúlt négy esztendőben elkezdtek, nem teljesen megnyugtató.Nem hiszem, hogy a kormányra szavazók nagy többsége egyetértene a Nyugat és az EU elleni háborúskodással, aminek megnyerésére semmi esélyünk sincs. Mi nem engedhetjük meg magunknak a Nyugat-ellenességet, bármennyire látványosnak tűnik is dacosságunk. Nekünk nem a demokráciáktól kell féltenünk az országot, ahonnan jóindulatot várunk és pénzügyi támogatást kapunk.
Ennek fényében erősen kétlem, hogy Juncker EU bizottsági elnökké választása elleni hangos és korai tiltakozásunknak számunkra és a kormányfő számára bármiféle pozitív hozadéka lenne. A társadalom abban is bízik, hogy földbérlet, a trafikok és más kedvezmények juttatása révén az arra érdemesek (?) már az előző ciklusban megkapták jutalmukat, és ezt a sajátságos osztogatást a kormány befejezte. Remélhetően Felcsút különleges fejlesztése is véget ért, és az ebben részt vevő vállalkozók találnak ennél valamivel fontosabb kihívásokat. Az ország tudomásul vette a stadionépítési törekvéseket is, és reménykedik, hogy a további építkezések megindítása előtt megvárjuk, míg labdarúgásunk színvonala – a további lecsúszás helyett – jelentős (!) javulást mutat.
Elszomorító, hogy az optimista várakozás ellenére, a meglehetősen unortodox programok, szerény pénzeszközeink sajátságos felhasználása ebben az időszakban is folytatódik. Számomra teljesen rejtély: miért kell néhány minisztériumnak vidékre költöznie, ami – eltekintve a családok százai-ezrei életének megzavarásától – óriási és fölösleges költségekkel jár. Ennyire gazdagok lennénk? Elgondolkoztató, hogy a kormány eddig még meg se próbálta elmagyarázni ennek a tervnek a szükségességét.
Az értelmiségnek, a bal- és jobboldali, vélt vagy valós megmondóembereknek nem szabad elfelejteniük, hogy pártjaik sikerénél van fontosabb szempont is. Mégpedig demokráciánk, a demokratikus jogok védelme, az ország talpra állítása, a gyűlölködés megszüntetése, hazánk régóta óhajtott felzárkózása. Ésszerű tennivalónk van bőven, ezekre kellene minden energiát, időt és pénzt szentelnünk.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
***
Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
