galéria megtekintése

„Amíg nem kapsz péniszt, nem foglak Jamie-nek hívni”

0 komment

F. G.

Egy tizenhárom éves lány két évvel ezelőtt írt egy hosszú levelet szüleinek, melyben közli: transznemű. A fiatal egy dologtól félt, hogy szülei a levél elolvasása után már nem fogják szeretni. Szerencsére nem így lett, és családja mellett az iskolában is támogatják Jamie-t átalakulásában. Sajnos nem minden transzneműnek alakul ilyen pozitívan az előbújás, sokan élnek életük végéig sötétségben. A brit kormány ez ellen kíván tenni, ezért több milliót áldoznak arra, hogy kiűzze a homo- és transzfóbiát az iskolákból. 

Jamie - akinek nem ez a valódi neve - jó megjelenésű tizenhárom éves fiatal, karcsú, sötét hajú és barna szemű. Fogszabályzója van, amit széles mosollyal visel. Gitározik és szereti a zenét. Két évvel ezelőtt írt egy hosszú és nehéz levelet szüleinek, melyben felvállalja: transznemű. A levelet egyik este anyja párnája alá tette, majd a szobájában várta, hogy mi történik.

A fiatal lány gyerekkorában fiúruhát viselt, fiús játékokat játszott; szobája fala pókemberes, batmanes, autós és vonatos képekkel volt díszítve. Szülei azt gondolták, csak egy fiús lányuk van, Jamie azonban teljesen másként vélekedett a dolgokról.

„Valahogy mindig is tudtam, hogy fiú vagyok, olyan két-három éves korom óta. Emlékszem, amikor ötéves voltam, megkérdeztem édesanyámat: Miért nem születtem fiúnak?”

 

– meséli Jamie, aki gyakran elsírta magát, amikor anyja lányruhába öltöztette.

A fiatal egészen addig nem hallotta a transznemű kifejezést, míg nem látta a Tomboy (Fiús lány) című francia filmet, amely egy tízéves transznemű gyerekről szólt. Jamie ezután kezdte megismerni önmagát, kutakodott az interneten, hogy minél több információt kapjon a transzszexualitásról. Aztán egyszer a nemi diszfóriáról olvasott, amely értelmet adott az érzéseinek. Ekkor határozta el, hogy mindent bevall a szüleinek.

Egy transznemű készülődik egy mexikói LMBTQ szépségversenyre - van, ahol a másság mindennapos
Egy transznemű készülődik egy mexikói LMBTQ szépségversenyre – van, ahol a másság mindennapos
Daniel Becerril / Reuters

„Még mindig emlékszem a levél megírására” – mesélte Jamie, aki rettegett, hogy ha szülei elolvassák a levelét, nem fogják szeretni őt. „Emlékszem, az ágyon feküdtem, és vártam, hogy jöjjenek. Soha nem féltem még annyira az életemben” – tette hozzá.

Amikor a transznemű fiatal édesanyja megtalálta és elolvasta a levelet, azonnal gyermekéhez rohant, hogy megölelje őt. Az elején a szülők azt gondolták, hogy ez csak egy fázis, amin gyerekük keresztülmegy, de kiderült, hogy nem az volt, ezért elkezdtek információt gyűjteni Jamie állapotáról. Ezután kezdődött az ijesztőbb rész: közölni kellett a családdal, a barátokkal és az iskolával, hogy gyermekük transznemű.

Toleráns iskola

A család háziorvosa nagyon segítőkész volt, elküldte Jamie-t egy helyi gyermekeket és serdülőket segítő klinikára és egy transzneműekkel foglalkozó orvos-specialistához. Ők felvették a kapcsolatot a „Gendered Intelligence” nevű szervezettel, amely fiatal transz emberekkel foglalkozik, és lehetővé tették Jamie családja számára, hogy hasonló sorsú fiatalokkal és rokonaikkal találkozhassanak.

A hírességek sokat segítettek az elfogadásban. Cher fia is lányként született.
A hírességek sokat segítettek az elfogadásban. Cher fia is lányként született.
Jonathan Alcorn / Reuters

Az iskolával nehezebb helyzetben volt a család. Jamie-t először egy vegyes középiskolába akarták íratni szülei, de végül egy lányiskolába került, ami a fiatal számára lesújtó volt. „Nagyon nehéz időszak volt számomra. Nem szerettem iskolába járni. Nem éreztem jól magam, de az elején nem értettem, hogy miért” – meséli iskolai élményeit Jamie.

„Megbélyegeztek, mert egy kicsit férfias voltam”

– teszi hozzá a tizenhárom éves fiatal, aki ekkor lányos ruhákat és hosszú hajat viselt, ami miatt nagyon kellemetlenül érezte magát.

Végül a család elmondta Jamie osztályfőnökének, mi a helyzet gyermekükkel. Nagy meglepetés érte őket. Kiderült, a tanárnak több transznemű barátja is van, ezért volt tapasztalata abban, hogyan fogadtassa el az iskola alkalmazottjaival és diákjaival a transz embereket, és hogy lépjen fel az ellenük irányuló bántalmazással szemben. Az iskolában arról is megkérdezték Jamie-t, hogy mire van szüksége, hogy kényelmesen érezze magát. A lány saját tornatermi öltözőt kért, és illemhelyiséget, amit az intézmény megadott a számára. Jamie már hormonblokkolókat szed, amelyek leállítják a menstruációját, tizenhat éves korától pedig tesztoszteronokat is kap majd.

„Talán ha kicsit alkalmazkodnál, nem válnál célponttá!”

Sok transznemű fiatalhoz hasonlóan Jamie-t is bántalmazták társai olyan dolog miatt, amiről nem tehet, az iskola ekkor azonnal cselekedett, és felfüggesztette a bántalmazókat.

„Bárcsak tudnák az emberek, milyen nehéz transzneműnek lenni” – vélekedik Jamie, aki szinte napi szinten kap kérdéseket a nemi szervéről és jövőbeli műtétjéről, de sokan nem akarják őt a fiúnevén szólítani, mondván: „Amíg nem kapsz péniszt, nem foglak Jamie-nek hívni.” Felmerült, hogy Jamie egy másik, fiúk és lányok által látogatott iskolában tanuljon tovább, ám ebben az esetben az elfogadtatás folyamata elölről kezdődne, ami nem könnyítené meg helyzetét.

„Angéla vagyok, nem egy átoperált férfi”

Magyarországon Novák Angéla elsők között vállalta fel, hogy nemi átalakító műtéten esett át. A ma már nőként élő Angéla szerencsésnek tartja magát, boldog gyerekkora volt, ugyanakkor a műtétig hosszú, rögös út vezetett tizenhárom évvel ezelőtt. Angéla megpróbáltatásairól korábbi cikkünkben olvashat >>>

Nem minden iskola olyan támogató, mint Jamie-é, sőt a transznemű emberek lemorzsolódása az oktatási intézményekben meglehetősen magas. Bethany Black transznemű humorista, színésznő is negatív tapasztalatokkal rendelkezik. Amikor elmondta az iskolában, hogy bántalmazták, tanárai kioktatták: „Talán ha kicsit alkalmazkodnál, nem válnál célponttá!”

Tízezernél is többen álltak ki az LMBTQ emberek egyenjogúságáért a  Budapest Pride 2015-ön
Tízezernél is többen álltak ki az LMBTQ emberek egyenjogúságáért a Budapest Pride 2015-ön
Teknős Miklós / Népszabadság

Blackkel előfordult, hogy egy harminc főből álló fiúcsoport bántalmazta őt. „Furcsa gyerek voltam, eléggé feminin, hosszú hajjal” – emlékszik vissza a színésznő, akit osztálytársai és tanárai is folyamatosan bántalmaztak, az egyik diák hosszú haját is levágta. Nem volt senki, aki meghallgatta vagy megértette volna.

„Ha az iskolában vagy olyan, mintha egy börtönben lennél, be vagy zárva ezekkel az emberekkel, és nem igazán tudsz menekülni előlük. Azóta tudom, semmi nem ijeszthet meg, mert bármit is teszek a jövőben, nem lehet olyan rossz, mint a középiskolában. Túl fogom élni, mert sikerült túlélnem a középiskolát”

Fellépni a bántalmazókkal szemben

A transzneműek megítélése sokat változott az utóbbi években, mióta nagyobb nyilvánosságot kapnak a médiában – a legutóbb Caitlyn Jennernek köszönhetően –, de még mindig sok fiatal szenved a sötétségben.

Ez ellen akar tenni Nicky Morgen brit oktatási államtitkár, aki szeretné, ha minden gyermek boldogan járna iskolába, és meg tudná valósítani önmagát. A tárca 2 millió fontot szán arra, hogy kiűzzék a homofóbiát és transzfóbiát az oktatásból. Az oktatási államtitkár javaslatát támogatja Russel Hobby, az Osztályfőnökök Nemzeti Szövetségének vezetője is, aki szerint az idősebb oktatóknak meg kell értetnie a diákokkal, hogy az intoleranciának, a diszkriminációnak és a transzneműek bántalmazásának nincs helye a brit iskolákban. A szövetségi elnök hozzátette, hogy szükség van az iskolai alkalmazottak továbbképzésére. Az aktivistákat azonban továbbra is aggasztja, hogy a PSHE (személyes, társadalmi, egészségügyi és gazdasági oktatás) és a szexuális és párkapcsolati nevelés továbbra sem kötelező minden iskolában.

Jamie mindeközben azt mondja, ha felnő, transz-aktivistává szeretne válni, ami már most elkezdődött az iskoláknak szánt üzenetével: „Ha van egy transznemű diákjuk, legyenek ott vele és támogassák őt. A transz gyerekek kiesnek az iskolából, mert szörnyű élményekben van részük. Minden gyerek megérdemli az oktatást. Nem szabadna kiesniük az iskolákból csak azért, mert önmagukat adják”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.