Az akkoriban örömlányokként dolgozó nőket arra biztatták, tegyenek a katonák kedvére. A kormány klinikákat létesített, ahol többnyire alacsonyan képzett orvosok végeztek különféle szűrővizsgálatokat, hogy igazolják, a nők egészségesek, nincs nemi úton terjedő betegségük. Ugyanakkor Moon szerint ezekben az intézményekben leginkább az amerikai katonák egészségi állapotáról gondoskodtak, az volt a fontos, hogy ők jól legyenek, a koreai nőkkel nem igen foglalkoztak. A szűrővizsgálatokon kívül nem törődtek velük, más betegségeiket nem is kezelték.
Azt Moon is elismeri, hogy a mostani per és a helyzet is egészen más, mint amikor a második világháborúban a becslések szerint legalább 200 ezer nőt tett kényszerprostituálttá a japán hadsereg, hogy némi rekreációs szexszel segítsék a katonák morálját.
Akik az amerikaiak kegyeit szolgálták, önként vállalták a munkát. Ezek a nők mélyszegénységben éltek és nem volt más lehetőségük. "1972-ben elmentem egy munkaügyi központba, és a tanácsadó megkért, hogy álljak fel, majd üljek vissza a székre. Jó alaposan megnézett, és olyan munkát ajánlott, mely lakhatást és étkezést is biztosított számomra. Annyi volt a dolgom, hogy gondoskodjak a főnökömről" - meséli az egyik nő.
Sokan jártak hasonló cipőben, akik rövid időn belül bárokban, bordélyházakban, aztán pedig az amerikai katonai bázisokon találták magukat. "Sok pénzt kerestünk ott" - mondja egy másik nő, aki közel 120 társával együtt pereli a koreai kormányt. Mint mondják, a hatóságok nem hogy nem léptek fel a prostitúció ellen, de még bátorították is a szegény, kétségbeesett nőket, akik most öregen, szegénységben élnek. A nők egyenként 10 ezer amerikai dollárnak megfelelő kártérítést követelnek.
Moon úgy véli, a kormány ellehetetlenítette a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket, akiknek esélyük sem volt kitörni: miközben rengeteg pénzt kaptak szolgáltatásaikért cserébe, az a bár és bordélyház tulajdonosának zsebében kötött ki, aki a lányok tartozásaként könyvelte el a sminkre, ruhákra vagy a vendégek fogadására szolgáló szoba dekorációjára költött pénzt is. "Ha valaki lebetegedett vagy valamiért el kellett utaznia, akkor is a futtatójától kellett kölcsönkérnie. Mindezek a költségek a tartozás részévé váltak, és aki nem fizette meg az adósságát, az nem léphetett ki" - jegyzi meg Moon.
Azóta sok minden változott. A katonai bázisokon manapság szigorúan tilos igénybe venni a prostituáltak szolgáltatásait, a katonai rendőrség rója a vörös lámpás negyedek utcáit, bemennek a bárokba és keményen lecsapnak a törvényszegőkre. Az országban 2004-ben szigorították a bordélyházakra vonatkozó törvényt is, a prostitúciót azonban nem sikerült teljesen megfékezni, de a dél-koreaiak helyett leginkább orosz és Fülöp-szigeteki nők várják a kuncsaftokat.
Ez azonban egyáltalán nem csökkenti azoknak az idős nőknek a fájdalmát, akik úgy érzik, annak idején a koreai kormány bizonyos mértékig legitimálta a prostitúciót. Ha bíróságra kerül az ügy, nem lesz könnyű dolguk: csak a '70-es évekbeli, szerény felszereltségű klinikákat tekintve könnyen megcáfolhatja állításaikat a kormány, mondván az egészségügyi intézményekkel nem a prostitúciót szerették volna támogatni, hanem az érintett nők egészségét akarták megóvni.
