galéria megtekintése

Demján: Ha nem lennénk az EU-ban, le is gyilkolnánk egymást

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 28. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

A világ nem, csupán a nyugati demokráciák, azon belül is elsősorban Európa küzd válsággal – véli Demján Sándor.

Demján Sándor
Demján Sándor
Teknős Miklós / Népszabadság

A nagyvállalkozó a Népszabadság leggazdagabb magyarokat bemutató, szombaton megjelenő Top 150 kiadványának adott interjúban úgy fogalmazott: a világ 70 százaléka köszöni szépen, nagyon jól van, többet eszik, jobb körülmények között él, egyre alacsonyabb gyerekhalandósági mutatókat produkál. Csak mi maradunk le itt Európában, és ezt vetítjük ki. A világ nem csupán a nyugati demokráciákról szól. Mi vagyunk krízisben! – mondta.

Az Európai Unió a világ GDP-jének negyedét állítja elő, a szociális juttatásoknak viszont több mint a felét adja – hívta fel a figyelmet Demján Sándor. A világban verseny van, s ez határozza meg egy-egy régió pozícióját: ahol nem bírják a tempót, ott idővel egyre többen csúsznak le a társadalmi ranglétrán. Európában a demográfiai folyamatok szerint egy dolgozónak hamarosan két-három nemdolgozót kell eltartania. Emiatt elkerülhetetlen az adók megemelése, amely viszont automatikusan maga után vonja a társadalmi elégedetlenséget. A demokráciát a jólét teremti meg, a szegénység pedig megöli.

 

Magyarország vergődésének oka a rossz foglalkoztatási szerkezet, a munka tiszteletének hiánya, a morális válság és az oktatás színvonala, amely a nyolcvanas évek óta jelentősen visszaesett. Az üzletember szerint olyan szabályozást kell létrehozni, amely rendbe teszi a foglalkoztatás szerkezetét, valóban rászorultsági alapon működteti a szociális juttatások rendszerét, és mindent, ami felesleges, megszüntet. Növelni kell a szakmunkások arányát, korszerűbb képzéssel.

A nagyvállalkozó szerint az ország: „síitákból és szunnitákból áll. Hungaro síitákból és hungaro szunnitákból.” Az egyik oldal állít valamit, a másik pedig homlokegyenest az ellenkezőjét mondja. Ha nem lennénk az Európai Unióban, valószínűleg le is gyilkolnák egymást – fogalmazott. Úgy látja: a magyar gazdaság válsága nem 2008-ban kezdődött. Már 2003 környékén arra figyelmeztetett, hogy Magyarország el fog indulni lefelé a lejtőn, és a legszegényebbé válik a régióban.Mára leköröztek minket a csehek, a szlovákok, a lengyelek, Románia pedig lassan utolér bennünket.

Az Európai Unió nélkül Magyarország összeomlik, egyedül nem tud boldogulni és felemelkedni, ezért egészséges kompromisszumokat kell kötni. Eközben azonban valóban meg kell védeni a magyar érdekeket, hiszen az unió nem más, mint önző államok társulása, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek. A demokratikus szabályok, a szavazattöbbség ugyanakkor biztosítja, hogy a kisebb államok bizonyos kérdésekben a nagyok fölé kerekedhessenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.