Ezt követte a Kakaókoncertek közönségének üdvözölése. A téren szép számban jelen lévő, többségében hangszereket szorongató kicsiknek egy kisvonatról szóló, három egymás mellé felállított dobon adott elő darab szólt. Az ütős trió összehangolt koreográfiával kísérte a művet, melynek bizonyos pontjain a mellettük álló társuk hangszerét ütötték a zenészek.
Fischer Iván és zenészei egyáltalán nem tűntek dühösnek, szomorúnak vagy kétségbeesettnek, sőt, a karmester úgy tűnt, kifejezetten elemében van. Mint egy hadvezér a csatában, irányította a zenekar kisebb együttesekre osztott szekcióit, akik a színpad két szélén felváltva játszották a darabokat.
A biciklistáknak és az éjféli koncerteket látogató fiataloknak egy erdélyi magyar zeneszerző, Orbán György Tangóját játszották. Majd a budapesti színészekre, zenészekre, képzőművészekre hívta fel a figyelmet Fischer, akik színesítik ezt a várost. Tiszteletükre egy barokk muzsika szólt.
„A város legfontosabb polgárai azok, akik munkából élnek. Gondoljunk a budapesti pedagógusokra, kórházi dolgozókra, köztisztviselőkre, mindenkire, aki eltartja Budapest gyerekeit és időseit” – vezette fel Ágai Dénes: Rumba című művét. Ezután sorra kerültek a nyugdíjasok, majd „mindazok, akik valamilyen kisebbséghez tartoznak, legyen az vallási, származásbeli, akármilyen fajta kisebbség”.
Végül a Budapest közgyűlésében dolgozókhoz intézte szavait Fischer, felvezetve Hanno Müller-Brachmann német operaénekest: „Történt, ami történt. Ők is Budapest részei, számukra is van egy kis ajándékunk. Bennünk semmi rossz érzés nincs, őket is ugyanúgy tiszteljük, Budapest részeinek tekintjük. Ezért Mozart Varázsfuvola című operájából hallgassák meg azt az áriát, amikor Sarastro arról énekel, hogy itt nem ismerik a bosszút.”
Zárásképpen a beharangozott közös zenélésre hívták a közönséget. Valaki egy gitárt emelt a magasba. Az előttünk álló idősebb hölgy hasonló gesztusra biztatta a közelében nagybőgője tokjára támaszkodó huszonéves fiút, aki mosolyogva hárította a felvetést. Ovisok cikáztak furulyákkal és ütőshangszerekkel, egy raszta tini pedig egy hangfalon ülve, annak oldalán ütötte a színpadról diktált ritmust.
„Nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet! Továbbra is zenélni fogunk!” – szögezte le búcsúzóul Fischer Iván, aki távozóban már nem nyilatkozott. Mindössze annyit mondott, hogy a koncerten elhangzott minden, amit szeretett volna elmondani.
A közönség soraiban több ismert arc is felbukkant. Erdős Virág költőnő, Gyabronka József színész vagy Szilágyi János műsorvezető mellett ott volt Lendvai Ildikó MSZP-s politikus és Ráday Mihály operatőr is.
„A szabadságért meg a kultúráért itt kell lenni” – válaszolta Hiller István, egykori oktatási és kulturális miniszter magától értetődően arra a kérdésre, hogy mi hozta a Vörösmarty térre szombaton.
„A hatalom packázását nem hagyjuk. Ezzel üzenünk a hatalomnak, hogy szedje össze magát, vagy takarodjon” – jelentette ki fenti kérdésünkre Mécs Imre, az SZDSZ alapítója. Felesége, Magyar Fruzsina színházi dramaturg a második kitételt is elegendőnek tartotta volna.
„Kíváncsi voltam, hogy Tarlós úr eljön-e, ahogy annak idején a Szigetre is kijárt ellenőrizni a hangerőt” – indokolta jelenlétét Farkasházy Tivadar humorista, akinek csalódnia kellett, mert a főpolgármester nem tette tiszteletét a téren. „Nagyon tetszett, hogy csak annak ad pénzt, aki szépen beszél vele. Ezek szerint azt hiszi, hogy ez az ő pénze” – tette még hozzá.
„Nem tartom szerencsésnek, hogy a politikusok kettős mércével mérnek. Kizárólagossá teszik a saját ízlésüket egy városban, és ma ez történik” – adott hangot csalódottságának Kunhalmi Ágnes annak kapcsán, hogy a kulturális élet Fidesz által előnyben részesített tagjai kulturális intézményeket, műemlék épületeket kapnak, amíg egyébként világhírű zenekaroktól mindent elvonnak. Az MSZP képviselője furcsállta, hogy a főpolgármester rá nem jellemző módon kikelt magából és nagyon agresszíven nyilatkozott.
Arról, hogy eléri-e a célját a Fesztiválzenekar, bizakodva nyilatkozott: „A Fidesz az erőből ért. Nagyon jó volt ez a mai nap, hogy felhívják a figyelmét azoknak a budapestieknek, akik olyannak szeretnék látni a várost, amilyenné a Fesztiválzenekar és közönsége teszi.”
Schiffer János egykori alpolgármester talán bármelyik jelenlévőnél jobban átérezte a helyzetet: „Nekem is voltak annak idején ilyen kihívásaim a zenekarral. Mint például 1995-ben, amikor még az előző városvezetés megígért egy emelést. Amikor odakerültem a Bokros-csomag időszakában, akkor ezt nem tudtuk tejesíteni. Akkor voltak feszültségek, de mi más szinten oldottuk meg ezt a vitát.”
„Azt gondolom, hogy végig tudtuk, hogy mit jelent a fesztiválzenekar. Nem hasonlítgattuk össze más zenekarokkal és más lehetőségekkel, hogy mit jelent ez a fővárosnak, Budapest kulturális életének. A vitát is kulturáltan bonyolítottuk” – emlékezett vissza Schiffer.
A közgyűlésnek szóló üzenet tolmácsolója, a Sarastro áriáját éneklő Hanno Müller-Brachmann német operaénekes nem érti a budapesti városvezetést. „Nagyon fontos, hogy az a város és az az ország, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar otthon van, megértse, hogy az együttes egyike a világ legjobbjainak. Úgy gondolom, hogy a közönség ezt már nagyon is érti, de az is létfontosságú, hogy a politikusok is belássák, hogy az általuk nyújtott támogatással a művészetet szolgálják.”
„Németországban például minden bevételünk egy százalékát a kultúra támogatására fordítják. A kutatások szerint mindössze a teljes génállományunk egy százaléka különböztet meg minket az emberszabású majmoktól, szóval úgy vélem, egy százalék is nagyon sokat számít. Fontos, hogy ne vegyék el, különben attól tartok, hogy a majmokhoz közelítünk majd.
Ha elveszik a támogatások harmadát, negyedét, azt a zenekar nem fogja túlélni. Ezzel nem a művészetnek vagy Fischer Ivánnak ártanak, hanem Budapestnek és Magyarországnak. Ez egyike Európa leggazdagabb kultúrával rendelkező országainak. Liszt Ferenc, Bartók Béla, Schiff András, Dohnányi Ernő, a világ számos fontos karmestere, hangszeres zenésze, énekese innen származik. Nem értem, hogy lehet, hogy ez nem fontos a városnak és az országnak, és nem büszkék erre a gazdagságra.”
