Ahhoz, hogy ez a könyv megszülessen, valakinek meg kellett halnia. És ez a valaki Rubin Eszter kisfia volt. Egy ilyen veszteséget lehetetlen kiheverni, a fájdalmat azonban ki lehet írni magunkból. Ez csinált Rubin Eszterből írót. – Olyan nehéz élethelyzetbe kerültem, hogy képtelen voltam bármi mást csinálni, ezért kezdtem írni – magyarázza –, és azt vettem észre, hogy a szövegből kialakul valami. Egy regény.
Pedig korábban sohasem írt. Nem író volt, hanem olvasó, elsősorban magyar és amerikai zsidó szerzőket olvasott. Aztán a veszteség és a gyász kiváltotta másfajta tudatállapotban átszakadt a gát.
A Barhesz komoly kísérlet arra, kell-e a megrendítő témához teátrális körítés. A szerző számára fontos volt, hogy ne patetikus módon fogalmazódjon meg, ami vele és a kisfiával történt. Elvégre mindannyiunkkal történnek tragédiák, mégsem élünk drámai díszletek között.
– A könyvet a kisfiam haláláról írtam, mégis az életről szól – mondja –, úgy vagyok ezzel, mint a zsidósággal, történjék bármi, mindig az életet kell választani. Nekem a zsidóság sokkal inkább a pozitív identitás lehetséges megéléséről szól, nem csak a szenvedéstörténetről. Pedig egy több ezer éves népet nem lehet kizárólag egy tragikus történelmi pillanattal azonosítani.
Aki még nem evett barheszt, június 9-én megkóstolhatja, méghozzá rögtön „két Eszter” társaságában: Rubin Eszter első regényéből monodráma készült, amelyet Csákányi Eszter mutat be felolvasószínházi formában a Mazel Tovban, a Zsidó Művészeti Napok keretében.
Rubin Eszter második, ősszel megjelenő regénye is egy zsidó péksüteményről kapta a címét: Bagel. A főszereplő bagelboltjába betérő vendégek meséiből kerekednek ki a sorsok, éppen úgy, ahogyan a péksütemények formálódnak az asszonyok keze alatt. – A történetekben megjelenő karakterek keresnek valamit vagy valakit, de leginkább válaszokat próbálnak találni – teszi hozzá –, a megoldás azonban mindig kívül esik az eseményhorizontjukon. Úgy járnak, mint a regény végén a mikron nagyságú lény, amely a lábosban lobogva forró víz buborékja egyik molekulájának atommagja körül forgó elektronok egyikén kuporgó parányi filozófus. Mély depresszióban íróasztalánál görnyed, gyötri a kétely. Ablakából bámul ki a végtelen horizontra, és azon töpreng, vajon Isten miért hozta létre az ő univerzumát. Soha nem fogja megtudni, mivel nézőpontja lehetetlenné teszi a rálátást, hogy saját világának valódi természetét megismerje. Hiszen azért alkotta ezt a csodálatos világegyetemet az ő Istene, hogy bagelt készítsen reggelire. Mi is egy buborékban ülünk mind, ezért nem láthatunk rá megfelelően a dolgainkra.
Gulliver szerepében éppen az vonzotta, hogy egészen más szemszögből vizsgálja a világot, mint megszoktuk. A „Tudjukkik” ügynökeként olyan szemmel, olyan fénytörésből tekint Magyarországra, ahogyan a mai magyarok nem képesek. S hogy milyen ez az ország? Rubin Eszter nem akar úgy tenni, mintha erről nagyon határozott véleménye volna, de valami azt súgja neki: még az is lehet, hogy éppen a jelenlegi kormánypárt feje a titokzatos háttérhatalmak ügynöke. Nem lehet más – különben miért akarná az országot kizsákmányolni, lakóit pedig leigázni és sanyargatni?
