galéria megtekintése

Az még mindig érdekli az embereket, ha a Fidesz ellen szavazhatnak

16 komment


Lencsés Károly

Tovább gyűjti az MSZP a boltzár ügyében is az aláírásokat, de nem a hivatalos íveken. Gőgös Zoltán szerint erre azért van szükség, hogy amennyiben a Fidesz ismét becsukatná vasárnap az üzleteket, azonnal lépni tudjanak. A párt egyébként szeretné, ha a kvótáról és a másik két kérdésről egyszerre lenne népszavazás.

Nettó százezer aláírás már összegyűlt, ami azt jelenti, hogy ennyi – a szokásos hibaszázalékra is figyelemmel – bizonyosan érvényes – jelentette ki kérdésünkre Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke. A politikus szerint azonban a tényleges szám nem sokkal maradhat el a 150 ezertől, de sok kitöltött ív lehet még az együttműködő pártoknál és az aktivistáknál is. Így biztosra veszi, hogy június 3-ig sikerül a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges legalább kétszázezer támogatót megszerezni.

Aláírásokat hivatalosan két kérdésben gyűjtenek:

az egyik az állami és önkormányzati cégek vezetőnek kétmilliós fizetési plafonjáról – amit a független Kész Zoltán kezdeményezett –, a másik az állami földek értékesítésének tilalmáról szól. Gőgös elmondta: a vasárnapi boltzár kapcsán azonban arra kérik azokat, akik egyetértenek az üzletek hétvégi nyitva tartásával, illetve a vasárnapi pótlék kétszáz százalékra történő emelésével, hogy adják meg a nevüket és elérhetőségüket. Ez teljesen szabályos – tette hozzá –, mert ezt az akciót bejelentették az adatvédelmi nyilvántartásba.

 

A politikus szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Fidesz nemsokára ismét előveszi ezt az ügyet, és bezáratja a boltokat. Ezt feles törvénnyel bármikor megtehetik, emiatt készülnek rá, hogy szükség esetén gyorsan lépni tudjanak – magyarázta, miért van szükségük az adatbázisra. A hitelesített íveket viszont nem használják, így visszautasítja azt a fideszes vádat, amely szerint illegitim vagy tisztességtelen lenne az aláírásgyűjtés.

Ha a kormányoldalt az zavarja, hogy a szocialisták kint vannak az utcákon, Gőgös szerint egyszerűen megoldhatnák a dolgot. Amennyiben a parlament elfogadná azt a határozati javaslatukat, amelyben

a boltzár ügyében hároméves törvényalkotási moratóriumot kezdeményeznek,

az akció részben máris okafogyottá válik. Ugyanakkor azt kérik, az Országgyűlés saját hatáskörben rendelje el a népszavazást a másik két kérdésben, és akkor nem gyűjtenek tovább.

Ennek jogszabályi alapja is van: százezer aláírás esetén a parlament saját hatáskörben dönthet a referendumról, miként azt a kormány kezdeményezése esetében is tette. Ha tehát lesz olyan határozat, amely kimondja: amennyiben összejött ennyi érvényes aláírás, akkor a Ház kedvezően dönt a referendumról, az íveket máris benyújtják hitelesítésre. Ebben az esetben ráadásul meg lehetne spórolni hatmilliárd forintot – hangsúlyozta a politikus –, mert csupán egy népszavazást kellene tartani, ahol ki-ki eldönthetné, hogy a Fideszre vagy az ellenzékre akar-e voksolni.

Arra a felvetésünkre, hogy ez eleve kudarcra ítélt próbálkozásnak tűnik, Gőgös leszögezte: mindenképpen meg kell próbálni, és akkor

kiderül, hogy a Fidesz cirkuszt akar, vagy tényleg kíváncsi az emberek véleményére.

Ha nem járnak sikerrel, akkor június 3-ig legalább 250 ezer aláírást fognak leadni, és tudomásul veszik, hogy a kormányoldalnak semmi nem drága, mert a szeptemberre várható kvótareferendum után valamikor a télen is lesz népszavazás – fogalmazott.

Azt viszont nem zárja ki, hogy azt majd ezüstvasárnapra írják ki, hátha ezzel alacsony részvételt lehet elérni. Ám Gőgös nem tartja elképzelhetetlennek, hogy éppen ellenkező hatást érnének el: az emberek akkor úgyis jönnek-mennek, és ha már elindulnak vásárolni, elmennek szavazni is. Egyébként számolnak azzal, hogy négymilliónyian nem fognak voksolni, és abban az esetben a referendum érvénytelen, de

ha az igenek döntő többségben lesznek, azt Gőgös önmagában súlyos politikai üzenetnek tartaná.

Különben csak Budapesten összejött eddig 35 ezer aláírás, és sok ezren vannak, akik a nevüket adnák a „lopásgátló” népszavazáshoz, ha felkeresik őket – közölte Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke. Ezért most segítőkre van szükségük, mert az állandó ötvenfős csapatuk – amelynek tagjai a város forgalmasabb pontjain folyamatosan jelen vannak – kevés. A felhívásra több százan jelentkeztek, ezért a politikus bízik benne, hogy a hátralevő majdnem egy hónap alatt még több tízezer aláírást szereznek.

Kész Zoltán Veszprémben – saját választókerületében – aktivistáival háromezernél több aláírást gyűjtött. Sorok ugyan már nincsenek – ismerte el –, de ez szerinte nem meglepő, hiszen az első napokban a kitelepülés az újdonság erejével hatott. Úgy véli tehát, nem azért mennek hozzájuk kevesebben, mert a boltbezárás ügye lekerült a napirendről. Az pedig szerinte változatlanul érdekli az embereket, ha a Fidesz ellen szavazhatnak.

Házszabálytól való eltérést kezdeményez a Fidesz

A Fidesz hétfőn kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról, miután a Kúria kimondta, hogy lehet az ügyben referendumot tartani - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

Kósa Lajos elmondta: ha az Országgyűlés ezt nem szavazza meg, akkor kezdeményezik, hogy kivételes eljárásban tárgyalják a kérdést. A frakcióvezető trükközésnek nevezte az MSZP szombati bejelentését, miszerint benyújtják a parlamentnek a két népszavazási kezdeményezésüket, mert - mint mondta - ha valóban összegyűlt a 100-100 ezer aláírás, a jogszabályok szerint azt a Nemzeti Választási Irodához kell beadni hitelesítésre, s csak utána kerülhet az Országgyűlés elé.

"Nem ez az első és vélhetően nem is az utolsó törvénytelen lépés a szocialistáktól a népszavazási trükközés ügyében" - mondta Kósa Lajos. Megemlítette: a szocialisták jogellenesen gyűjtenek aláírásokat a vasárnapi boltbezárás ellen, ugyanis az Országgyűlés már visszavonta korábbi döntését, vagyis megszűnt a célhoz kötöttség kritériuma, ami feltétele a referendumnak.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha a szocialisták jogszerűen járnak el, a két kérdésük ősszel kerülhet a parlament elé, egyébként a felvetéseik egyike sem indokolja a kapkodást. Az viszont nyilvánvaló, hogy a kötelező betelepítési kvóta vagy ahogy az európai vezetők újabban nevezik: a kényszerbetelepítés ügyében sürgető a döntés - jelentette ki a politikus, utalva arra, hogy az Európai Unió szorgalmazza ezt a folyamatot, a bevándorlás pedig nem állt le. Ezért sürgető a magyar választókhoz fordulni, azt a jogot ugyanis senki nem veheti el tőlünk, hogy eldöntsük kikkel akarunk együtt élni - fűzte hozzá.

Kósa Lajos szerint az Európa Bizottság elszántságát jelzi, hogy 250 ezer eurót, 75-80 millió forintot akar kérni a be nem fogadott migránsokért személyenként. A Fidesz frakcióvezetője ezt felháborító döntésnek, "primitív politikai bosszúnak" nevezte, ami méltatlan az Európai Unió szellemiségétől.

(MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.