Az idősebbek – a Kalefon gyűldögélők első generációja – már a hatvanas években ott voltak. Ez az ottlét okozott gondot a szocialista haza védelmére felesküdött rend-, illetve államvédelmiseknek. Az állam külön apparátust tartott fenn a huligánok (ekként aposztrofálták az egyébként nem különösebben veszélyes, a tereken gyülekező fiatalokat) megfigyelésére, kordában tartására. Hogy miként szerették volna hatalmi szóval szétverni a kalefosok körülbelül 30-40 fős csapatát, azt Kisfaludy András 2007-ben készült filmje mutatja.
A Kalef – A Moszkva téri galeri című dokumentumfilmben mások mellett Döbrentei Csaba, Kis Dénes, Melcsák Kuxi Béla, Ujlaki Dénes és Réthelyi Géza emlékezik a hatvanas évekre. A Kex dobosának filmje mellett fontos forrásmunka még Markó György A kalef – A Moszkva téri galeri 1964–1965 című könyve, amelyben a Történeti Hivatal egykori elnöke a galeri elleni eljárásokba, a tagokról készült ügynöki jelentésekbe, egyáltalán: az állambiztonsági gépezet működésébe engedett betekintést.
A jóval későbbi generációknak is sokat jelentett a „mindörökké Moszkva-Moszkva” tér, ahogy Erdős Virág Ezt is elviszem magammal című verséből (Kollár-Klemencz László feldolgozásában is) ismerjük. Török Ferenc pedig generációs kultuszfilmet rendezett Moszkva tér címmel. Török mostanában nem jár a tér felé, hónapok óta az Egyesült Államokban dolgozik, ott értük utol.
Kálmán, a fűtőember
Miért éppen Kalef? Az rendben, hogy sokak számára képtelenség volt a megszállók fővárosának nevével illetni a több kerület határát képező teret, ezért afféle hétköznapi ellenállásból ráragasztották a régi pénzügyminiszter-miniszterelnök keresztnevének rövidített alakját. A tér 1951-ig Széll Kálmán nevét viselte, ezután kapta a Moszkva nevet, hogy Rákosi Mátyás így is kifejezhesse forró, soha el nem múló szeretetét Sztálin iránt. Eddig az elsődleges megfejtés. Egy másik szerint viszont a Kalefnek köze van a kalefaktor: fűtőszolga szóhoz. A környéken lakó módosabb polgárok a (fekete) munkaerőpiacon már akkor is fontos helyet elfoglaló térre jártak le, hogy alkalmi fűtőt béreljenek fel otthonuk melegítésére. (Cs. I. Z.)
– Számomra is meglepő, mekkora sajtónyilvánosság és nosztalgia kíséri a világ egyik legrondább terének elbontását. „Mi lesz az órával? Mi lesz a gombával? Mi lesz a sellővel?” Ezek ma a pesti hétköznapok talán legégetőbb kérdései. Örkény szelleme valószínűleg örök, abszurdban nagyok vagyunk, annyi biztos – ironizál a rendező, aki szerint ugyanakkor ez a tér egy „borzalmas katlan Buda közepén, nagyon nem oda való”, mégis szükségük van rá az embereknek. Mindig fontos lesz. Rengeteg privát történet kapcsolódik ide. Ügyes építésznek kell lenni, hogy az új struktúra is hozza ezt a közösségi funkciót, ami csak évek múlva alakulhat ki újra, ha egyáltalán kialakul – állítja Török.
|
Bizarr kevergés
Teknős Miklós / Népszabadság |
– Talán a Madách tér lehet olyan, közösségi szempontból is fontos agora, mint a Moszkva tér volt anno. Esetleg a Móricz Zsigmond Körtér, de ehhez a szakmához nem értek igazán – így a rendező. – Filmet valószínűleg egyikről sem fognak forgatni. Bár a Blaha is sok izgalmasat tudna mesélni…
Déllövő puska helyett
Szerda délelőtt véget ért az a korszak, amikor még azt lehetett mondani, hogy „a Moszkván találkozzunk, tudod, az óra alatt"! A legendás köztéri órát leszerelték és rögtön el is szállították, méghozzá a Kiscelli Múzeumba. Az órákhoz igazodó időfelfogás, az időfegyelem Fónagy Zoltán történész szerint nagyjából 150 éve vált általánossá Magyarországon. Elterjedéséhez főleg a katonás fegyelmű iskolarendszer és a menetrendszerű vasúti közlekedés járult hozzá. 1849-ig a delet Pest-Budán a Gellért-hegyi csillagdából harangozással, 1867-től pedig a mai Toldy Gimnázium teraszáról egy úgynevezett déllövő puska, majd kis mozsárágyú lövésével jelezték. A nagyvárosokban a századforduló környékén kezdtek elszaporodni a köztéri órák: a csillagász Konkoly-Thege Miklós 1897-ben például csak a belvárosban 54 köztéri órát jegyzett fel (közülük egyébként csak hat járt pontosan), később ezek száma több százra nőtt.
A régi Széll Kálmán téren még nem állt óra. A középkorban az eltűnt Logod falu kapuja nyílt erre a területre, aztán agyagbánya működött a közeli téglavető kiszolgálására. A bánya helyén fokozatosan bányató keletkezett, amit telente korcsolyapályának használtak – talán így jött az ötlet, hogy ott, ahol ma a villamosok járnak, sporttelep létesüljön klubszékházzal, teniszpályákkal. A terület csak 1938-tól kezdett forgalmi csomóponttá válni – azóta állnak itt az ismert, fém villanyoszlopok –, de a Fortepan képei szerint akkor még óra nélkül.
1944–45-ben még csak az 50 méterre lévő nyilvános óvóhelyre invitáló táblák vannak rajta, és nincs még óra 1951-ben sem, van viszont a tér közepén hatalmas, virágokból kialakított vörös csillag – na, ide szereltek először órát a közepén álló, ismert fémkandeláberre. A vörös csillagos ágyás 1956-ban eltűnt, de az óra a harcok után helyreállított téren is mutatta már az időt. De ez alatt még nem lehetett randizni, bulit megbeszélni.
A Szabadság az új Moszkva?
„Generációs helyszín volt a Moszkva, arcról tudták egymást az emberek és társaságok, bizarrul keveregtek ott a legkülönfélébb alakok péntek–szombat esténként” – indokolja Csejdy András, miért a Moszkva tér az egyik legfontosabb helyszíne az 1992-ben megjelent Meddőhányó című regényének. Akkor Csejdy szerint le is zárult egy markáns periódus.
Egyszer egy egész évre lezárták a tér közepét. Amikor aztán elbontották az állványokat, óriásit röhögött a Kalef népe: egy „bronzkörtét szaró sellő” tárult a szemük elé. „Na, az szimbolikus volt. Mint ahogy az is, hogy az 56-os villamos a Moszkva tértől a Hűvösvölgyig közlekedett. A kollektív tudatalatti képlékeny, nagy közös történet, ami személyes is egyben. A Moszkva térben, sőt az egész Budapestben van valami helyspecifikus prosztóság, a genius loci szerves része, amit én különösen imádok.
Nincs az az átépítés, nincs olyan ráncfelvarrás, amellyel el tudnák tüntetni. Annak pedig, hogy a vasbeton legyező megmarad, kifejezetten örülök” – mondja Csejdy. Szerinte nem csupán a Moszkva számított a generáció emblematikus terének. „Lógtak a csövesek a Deákon, sokan nyomultak a Felszabon, a Flóriánnak is megvolt a maga szubkultúrája. Amikor 1989 szilveszterén megnyitott a Tilos az Á a Mikszáthon, na akkor kezdődött el az új, városi időszámítás. Ha meg kellene neveznem egy helyszínt, ami olyan fontos lehet, mint a Moszkva anno, akkor az a Szabadság tér. Megálltam a közepén, és csináltam egy képzeletbeli, lassú körsvenket: szovjet hősi és magyar atlétikai emlékmű, amerikai követség, Gábriel arkangyal és Eleven emlékmű, MNB és Bank Center, Hazatérés temploma és tévészékház, Reagan és Horthy, Mindszenthy és ifjabb Hegedűs... igazi körmagyar, megérne egy igazi mesét." (Cs. I. Z.)
Az csak később, a kettes metró budai szakaszának megnyitásakor, a tér teljes átrendezésekor, 1971–72-ben került a máig ismert helyére, méghozzá a metróépület, a (volt) könyvespavilon és az egykori 56-os villamos sínhurkának mágikus háromszögébe. A Moszkva téri óra most a Kiscelli Múzeumba került, ahol állítólag egy a tér történetét bemutató kiállítás része lesz majd, de az is lehet, hogy a következő Design Hét látványelemeként látjuk viszont.
|
Az óra húsz éven át a virágágyásban mutatta az időt
Forrás: fortepan.hu
|
Az órát eddigi tulajdonosától, a Táv-Comtól egy magánszemély vásárolta meg – neki köszönhető, hogy az letétként a múzeumba került. De a Gödör/Széll Kálmán/Kalef/ Moszkva/Széll Kálmán tér sem marad óra nélkül: már tervezik az újat, ami állítólag emlékeztetni fog a régire. Vagy nem.
Erre jár, ki boldog, erre, aki fél
„Yes, yo, yes, yo, depresszió, / Moszkva téri Gomba-presszó. / Presszó, presszó, gomba, gomba, / olcsó sör, Hubertus-bomba.” Závada Péter sorai ezek az Akkezdet Phiai második lemezén. Áthallásos a Hobo Blues Band szövege az 1988-ban megjelent Tiltott gyümölcs című albumon: „Budán a Vár alatt van egy kedves tér, / Budán a Vár alatt van a Moszkva tér, / Erre jár, ki boldog, Erre, aki fél. // A Moszkva térig jár az 56-os busz, / A Moszkva térig jár az 56-os busz, / Sok az ellenőr, és rég nincs kalauz.” Az Auróra 1992-ben így említi a helyet: „Orromból csöpög a vér, / nem tudom, merre van a Moszkva tér. / Egy kapualjban végzem a dolgomat, / marja az éhség a gyomromat.” Kern András a Hé, ’67 című dalban korabeli szalagcímeket idéz föl: „40 éves a Lollobrigida! Lakat alatt a Moszkva téri galeri!” A legegyszerűbben a The Kedélyes Hullaház nevű punkbanda fogta meg a lényeget: „Az emberek itt jönnek-mennek, / Zabálnak és beszélgetnek. / A mozgólépcső le és fel visz, / Éhes vagyok, és köpködök és. // Ez a Moszkva téri metró, / Ahol rohan a sok bunkó, / Ez a Moszkva
téri metró, / Itt rohadni nagyon jó.”
(Cs. I. Z.)
