Unalmas a valóság

Nagy sikerük volt Bécsben?

Ugyan. Az amerikai csatornákat, az NBC-t, a CBS-t csak a lövöldözés érdekelte, nem az, ami valójában történt. Voltak előhívatlan felvételek is, ezekből a bécsi laborban készítettünk printet, ott is aggódtak, hogy mikor fogjuk kifizetni a költségeket. Majd kapcsolatba léptünk Erdélyi István Münchenben elő producerrel, ő végül megvette az anyagot, nehogy más kezébe jusson. Ki tudtuk fizetni a labort, és maradt fejenként ötszáz dollárunk. Ezután Amerikába disszidáltam.

Zsigmond Vilmos Kollányi Péter / MTI

Tíz évig film közelébe sem jutott.

Amerikában akkor vagy valaki, ha fel tudsz mutatni valami kreditet. Előbb megtanultam jól angolul, és fotóstúdiókban kezdtem el dolgozni. Végül egyetemi vizsgafilmeket kezdtünk fényképezni, később reklámokat, dokumentumfilmeket, majd borzasztó dolgokat, mint például a Szadista. Az igazi nagy lépés a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt.

Ezután jött Új-Hollywood alapítása.

A legélvezetesebb időszaka volt ez a pályafutásomnak. Kovács Lacival készítettünk kis költségvetésű filmeket fiatal rendezőkkel. Szerencsések voltunk, mert még nem ismerték akkor a francia új hullámot vagy az olasz neorealizmust, mi viszont ebben a stílusban nőttünk fel. Lehetett kísérletezni is: Robert Altmannal a McCabe és Mrs. Miller forgatása során azt akartuk elérni, hogy úgy nézzen ki, mintha azt az 1890-es években forgattuk volna (ha akkor lett volna film). A stúdió utálta, mi Altmannal imádtuk.

A Harmadik típusú találkozások során az egyik példaképet, Francois Truffaut-t kellett fényképeznie.

Egy karrierbefolyásoló beállítás a Harmadik típusú találkozásokból: Spielberg elképzelése túlságosan sok pénzbe került a producerek szerint

Ő volt az egyetlen, aki szimpatikus volt abból a filmből. Mondta, hogy azoknak a lámpáknak a napi költségéből, melyeket egy hangárban tartottunk, ő tíz filmet le tudna forgatni. Sajnos, a stúdió is sokallta, és engem okolt miatta. Pedig a film végén az űrhajóknak Spielberg nagy fényességet képzelt el, ehhez kellettek a lámpák. Nem bírtak lecserélni, mert a többiek mondták: ha én nem tudom megoldani, ők sem. Az Oscar-átadáson követtem el a nagy hibát: nem köszöntem meg a rendezőnek és a producereknek, hogy dolgozhattam a filmen. Hülye voltam, nem készültem, hát megköszöntem a tanáraimnak.

Azóta távolságot tart a nagy költségvetésű produkciókkal szemben.

A realista hullámnak a blockbusterek vetettek véget: Spielberg és Lucas olyan filmeket gyártottak, melyeket egyszerre tízezer moziban akartak elindítani. Ma már csak olyan film készülhet Hollywoodban, mely vélt vagy garantált hasznot termel. S mindig kevesebb pénzből. Az operatőr vegye fel a blue box előtt, még véletlenül se a helyszínen. Ez nagyon fájó pont.

Jönnek az új operatőr generációk.

Attól még, hogy minél több ember „videózza le a valóságot”, nem lesz több igazi operatőr. Ezt mindenki tudja-látja. Ahogy a digitális kamerák sem érik el még a celluloidfilm minőségét. Egy visszalépést meg nem igazán neveznék fejlődésnek. A barátommal alapított iskolában már filmiskolát végzett fiatalokat tanítunk. Hát ők sem tudnak túl sokat a mesterségről. Próbáljuk megértetni velük: ahhoz, hogy igazi filmeket készítsenek, vissza kell menniük a múltba. Nézzenek klasszikusokat, és próbálják kitalálni, hogyan készültek. Nevelni őket arra, hogy a digitális kamerával is úgy világítsanak, hogy olyan kompozíciónak legyenek képesek megteremteni, mintha csak a celluloidra dolgoznának.

A 3D-ért gondolom, nem rajong…

Ez a divathullám elmúlt. A nézők sem lelkesek, különösen, hogy fejfájással is jár. Az emberek a történetért mennek a moziba. A film absztrakt dolog. A fekete-fehér film a non plus ultra. Amikor én világításról beszélek, az árnyékkeltést értem alatta, és ebből a szempontból a fekete-fehér művészi szinten sokkal kifejezőbb tud lenni. Egy operatőrnek sosem a valóságot kell rögzítenie, mert az egyszerűen unalmas (kivéve, ha dokumentumfilmet készít). Mi Lacival költői valóságnak neveztük, amiről mi azt hisszük, hogy műalkotás.