A természet minden hülyeséget a férfiakon tesztel

MAGAZIN: Ön hogy áll az olvasással?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Tudok olvasni, szoktam is. A novellákat szeretem. Persze regényeket is szoktam, de állandó mozgásban vagyok: itt van kettő könyv elkezdve, egy meg otthon. Lehet, hogy több is, mert ami nem tetszik, azt abbahagyom. Egy novellát, még ha nem tetszik is elolvasok.

MAGAZIN: Én szorgalmasan végigolvasok minden könyvet, amit elkezdek.

MOLNÁR ÉVA: Lehet, hogy mi nők mazochisták vagyunk? Én sem szoktam otthagyni semmilyen rossz filmet, vagy könyvet.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Én a moziból is kijövök. Az első nagy olvasói élményem Az előretolt helyőrség volt harmadikos koromban. Egy olyan mondattal kezdődik, ami miatt én hozzászoktam, hogy ha valaki valamit tud, akkor egyből mutassa meg. Legyen jó antréja.

MOLNÁR ÉVA:

Egyetlen egyszer fordult velem elő, hogy földhöz vágtam egy könyvet, mert annyira rossz volt: Tormay Cécile A régi ház című regényét. Papírmasé figurái vannak:

ahogyan az úri középosztály leírta, hogy milyennek kell lennie egy ácsnak, asztalosnak, építőmesternek. A sztereotípiákat hozta, ami egy-egy szereplőnél még megengedhető...

HADHÁZI LÁSZLÓ: Na de mindnél!

MAGAZIN: Az ön figurái a való életből jönnek, hús-vér emberek.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Próbálok figyelni, hogy a téma érdekes legyen mindenkinek, és aktuális. Az a feladatom, hogy olyat válasszak, amit a többi standupos nem. Most éppen a nőkről beszélek az önálló estemben, a Méd in Hungerájban, amely a Comedy Centralon volt nemrégiben látható. Korábban az öregedés volt hasonló témám. A többiek nem nagyon beszél ezekről, mert kell hozzá idő, hogy rá lehessen látni. Ahogy a léghajó emelkedik, csak egy idő után látszik, hogy a föld gömbölyű. Eleinte még lapos.

MOLNÁR ÉVA: Én feminista családba születtem. Otthon az volt a testamentum, hogy anyagilag ne függj egyetlen férfitól se! Tanulni kell! Szakmát, sőt hivatást kell választani! A gyerekeid mindenek felett! És ha problémáid vannak, elájulni csak akkor szabad, ha már megoldottad őket!

MAGAZIN: Kemény asszonyok lehettek!

MOLNÁR ÉVA: Ez jókora teher, ahogy a család nő tagjain már felnőttként láttam. Van, akinek természetesen ment és volt, akire nagyon rátelepedett és szorongani kezdett, ha a problémákat nem tudta pillanatok alatt megoldani. Sosem volt egyszerű ebben a félfeudális társadalomban a nőknek.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Sehol sem, bár szerintem a nők lépéselőnyben vannak a férfiakkal szemben.

MOLNÁR ÉVA: Miért?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Mert gyereket szülhetnek. A saját testük születik újjá, amivel

ők mosolyogva menetelnek az öröklét felé. Mi meg, férfiak, balfácán módjára oldalt próbáljuk magunkra felhívni a figyelmet.

Hol sikeresen, hol nem. Azt hiszem, már nem is nagyon van férfiakra szükség. A nők mindent megtudnak oldani.

MAGAZIN: Gondolja, hogy csak azért kellenek?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Egy biztos: a természet minden hülyeséget a férfiakon tesztel. Így védi a nőket. Ki van írva, hogy ne menj oda. Apa megy, megnézi, miért nem lehet odamenni. Anya meg elmondja: Látod, kisfiam, ezért! Látod, mi történt apáddal? Nekünk most ez a dolgunk. Elvileg.

MAGAZIN: Az előbb említette, hogy a rálátáshoz idő kell és tapasztalat. Kacskaringósan jutott el a szakmájához is.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Az jó iskola ehhez a pályához, hogy sokfele járt az ember és sokmindent látott, mert van miből meríteni. A családi legendárium, meg a saját tapasztalatai, amit fel tud dolgozni ahhoz, hogy amit elmond a színpadon, az annyira hiteles legyen, hogy azt más ne tudja elmondani. Ezért nem szerencsés gyűjtögetni.

MAGAZIN: Sok helyen járt iskolába is.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Igen, az nem volt olyan szerencsés.

MAGAZIN: Egészségügyi, mezőgazdasági, rendőrtiszti, közigazgatási. Kihagytam valamit?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Ez régen volt, én tüzesebb voltam, mint most, érthető okokból. Másrészt, voltak az akkori rendszernek elvárásai, pláne azokkal szemben, akik kicsit feltűnőbben viselkedtek. A felsőoktatásban is elég volt egy kisebb esemény, hogy jobban odafigyeljenek.

MAGAZIN: Önnél mi volt ez az esemény?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Nyíregyházán jártam a gépészkarra. Mikor meghalt Brezsnyev, akkor kiragasztotta a Népszabadság vezércikkét a falra egy szobatársunk. Szó szerint emlékszem rá, mert ugye

reggel arra keltünk, hogy ott voltak az állambiztonságiak: Mély gyász és megrendülés az egész világon. És ott feküdt az ágyútalpon Brezsnyev.

19 évesen, gyakorlatilag gyerekként képzett szakemberek nyaggattak. Egy ilyen hatás nagyon megtöri az ember szimpátiáját egy olyan intézménnyel szemben, ahol még mint gyerek van, ahonnan a tekintély meg a szakmaiság jön.

MAGAZIN: Megtudta ki volt?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Voltam ott fellépni vagy 20 évvel később és mondták, hogy a tanár, aki feljelentett, kihívta a rendőrséget, amikor a romániai forradalom idején a diákok gyertyát raktak ki az ablakba. Ő volt a kollégium igazgató, és a kollégiumnaplóval kiállt és név szerint feljelentette a saját diákjait.

MAGAZIN: Ezek szerint kívülálló volt?

HADHÁZI LÁSZLÓ: Megpróbáltak beszervezni, mikor 18 évesen odakerültem. Nem is értettem mire. Hogy jelentéseket kéne írni. Miről? Hogy milyen a diákok hangulata. Nem értettem a feladatot se. Hogy lehetett ilyet csinálni gyerekekkel, nem értem. Közben értem is, hiszen így működött.

MOLNÁR ÉVA: 1969 és 1973 között jártam középiskolába. Amikor elkezdődött a gimnázium, az osztályfőnököm úgy döntött, hogy az osztályt a diáktanácsban én képviseljem. Én meg bejelentettem 1969. szeptemberében, hogy független diákszakszervezetet szeretnék szervezni a 1968-as diáklázadások mintájára. Az osztályfőnökömnek, aki mellesleg a párttitkár is volt egy időben...

HADHÁZI LÁSZLÓ: Díjazta?

MOLNÁR ÉVA: Elakadt a lélegzete. Azt mondta, megérti, de meg kéne tanulnom árnyaltabban fogalmazni és mindenféle diplomáciával foglalkozó könyvet adott.

MAGAZIN: Ön került Lászlóhoz hasonló helyzetbe?

MOLNÁR ÉVA: 1972. március 15-én volt az az ominózus tüntetés a Petőfi-szobornál. Az egyik osztálytársunk a közelben lakott, felmentünk hozzá bakelit lemezeket hallgatni. Utána nem volt kedvem hazamenni, elindultam a Petőfi-szobor felé. A kokárdákat nem szerették a rendőrök, de megkértem a nagyanyámat, hogy fonjon a hajamba vékony nemzetiszín szalagot.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Jóóó!

MOLNÁR ÉVA: Odakavarodtam az események sűrűjébe. Ott volt egy fiatal nő, aki

pucérra vetkőzött és a nemzetiszín zászlóból a sarló és kalapácsot kivágta és ahogy magára terítette ezt a zászlót – mondjuk úgy – a genitáliák jól látszottak.

Pillanatok alatt jöttek a rendőrök. Pechemre a copfomnál fogva elkapott egy rendőr és pillanatok alatt egy rabomobilban találtam magam. Indultak velünk a Deák Ferenc térre a BRFK épületébe.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Münich Ferenc utca...

MOLNÁR ÉVA: Úgy keveredtem a tömegbe, hogy én voltam az egyszem lány. Hát ez a kis ribanc meg mit keres itt? – mondta nekem a rendőr. Én voltam 17 éves. Közöltem vele, hogy ebben a stílusban otthon az anyukájával... Erre visszakézből kaptam egyet.

MAGAZIN: Bent tartották?

MOLNÁR ÉVA: Bekerültünk egy kis szobába vagy harmincan. Begyűjtötték a személyiket, elvették az órát meg minden egyebet. Nem lehetett hosszabb az egész, mint egy óra, de én fél napnak éreztem. Aztán egy fiatal tiszt visszahozta a személyiket és azt mondta, hogy menjünk haza, mert ha még egyszer elkapnak minket ma, azt már nem ússzuk meg ilyen kevéssel.

MAGAZIN: Kevéssel?

MOLNÁR ÉVA: Kiderült, hogy egy csomó ismerősömet, osztálytársamat bevittek és kivágták őket az ország összes középiskolájából vagy egyeteméről. Ezt követően nem lett március 15. tanítási szünet, hanem ezek voltak ...

HADHÁZI LÁSZLÓ: A forradalmi ifjúsági napok.

MAGAZIN: Az önök szakmájában és ilyen élmények hatására nem lesz az ember pesszimista?

MOLNÁR ÉVA: A szélsőségesek mindig sokkal hangosabbak, mint a nagy átlag. A Facebookon azt látjuk, hogy a társadalom szétesett és polgárháború van. Amikor a nyilvánosság kizárásával elkezdünk beszélgetni egymással, akkor kiderül, hogy a társadalomnak van egy derékhada – függetlenül attól, hogy baloldali, liberális, konzervatív vagy demokrata -, aki semmi mást nem akar, mint élni, dolgozni, gyerekkel, családdal, barátokkal, valamint a saját "gyagyáinak" élni.

HADHÁZI LÁSZLÓ: És még egy nagyon fontos dolog, hogy becsületes.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

MOLNÁR ÉVA: Igen.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Csak azok csendben vannak, mert dolgoznak.

MOLNÁR ÉVA: A vörösiszap-katasztrófa áldozatainak pillanatok alatt összejött 100-500 forintokból egy többmilliárdos összeg. Ha rosszul leszel az utcán itt a fővárosban, nem igaz az, hogy a kutya nem figyel oda rád.

HADHÁZI LÁSZLÓ: Csak az nem hír. A felületesség nagyon veszélyes. Megtanultuk, hogy azt is figyelni kell, hogy ki mondja, nem csak azt, hogy mit. Félművelt emberek kijelentenek hajmeresztő hülyeségeket. Úgy terjed a sötétség, mint a fény. Még gyorsabban.