A Futamidő című első ciklusban az elmúlás, az eltávolodás, még inkább az „eltávolítás" versei vannak. A második, a Turista címet viselő csokorba a férfi-nő párkapcsolat motívumai, a szerelmes darabok kerültek. A harmadik rész A tanítvány címet kapta, hiszen tisztelgés, sőt tanítványi főhajtás a nagy elődök, a klasszikus magyar költők máig élő hagyománya előtt. Az utolsó, a Hosszúalvó című részben megrendítő erővel tér vissza az elmúlással, a halállal, az elkerülhetetlen véggel való szembenézés aktusa.
A könyv hármas kulcsszava: kép, ritmus, idő. Tóth Krisztina költészetének ugyanis részint kimagasló a metaforikus, képi, láttató ereje, másrészt a verseknek roppant izgalmas és lüktető a ritmikája, témája pedig az időmúlás, a visszanézés, a számvetés.
A kötet csúcspontja számomra a második és a harmadik ciklus. Ezekben olyan magas színvonalon párosul a professzionális mesterségbeli tudás az elmélyült lírikussá érett költő szemléltető- és kifejezőerejével, ami a magyar költészet legnagyobbjait idézi.
Olvassák csak el a 27. oldalon a Munkadal című verset, s megértik, miről beszélek. Hadd idézzem most csak az utolsó szakaszt: Lakik a szívben egy szív, igen. / Aranyhalforma, ritka példány, / síkosan vergődik a felszínen, / vizet dalol és néha vért hány. Ehhez fogható gyöngyszemeket a kései József Attilánál olvashatnak. A „tanítvány" egyébként nem csak JA előtt tiszteleg új kötetében.
A harmadik ciklus (amelyben közéleti tárgyú, „hazafias" darabok kaptak helyet) megidézi Balassi Bálintot, Katona Józsefet, Vörösmarty Mihályt, Kálnoky Lászlót, míg a nemzedéktársak közül Kemény Istvánt. Az ismert anekdota szerint ez utóbbinak – s vele együtt nemzedékének – Fráter Zoltán irodalomtörténész azt javasolta úgy harminc évvel ezelőtt, hogy „írjatok már nagy verseket". Azt hiszem, nem kellett csalódnia. Mind Kemény, mind Tóth Krisztina megtette, amit megkövetelt az (irodalmi) haza.
Tóth Krisztina: Világadapter
Magvető, 2016
88 oldal,
2990 Ft.
Tóth Krisztina új verseskönyve karcsú, feltűnően könnyednek tűnő kötet, ám a külső légiesség (amit kiemel az égszínű borítót kettészelő vitorlázó repülőgép képe) roppant sűrű és erős belső magot takar. Mintha a kötet tervezője ezzel a képletes repülőgéppel szállt volna Tóth Krisztina karakteres, jellegzetes, ősziesen gazdag költői világa fölé, s onnét mutatna le lennünk: nézd, kedves olvasó, hát ilyen ez a költészet felülről! 
