galéria megtekintése

Tudja a rosseb!

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 10. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

180 televíziós produkciót és 109 színielőadást rendezett, 17 darabot és hét könyvet írt, de túl a nyolcvanon sem hajlandó kikapcsolni a turbó gombot. A pesti humor reprezentánsa, Kalmár Tibor – akinek az ünnepek alatt 36 műsorszámát adta le a három állami csatorna –, még mindig meg tud lepni bennünket.

Átélte a házak csillagosítását, a gettósítást, és csupán egy svájci menlevélnek köszöni, hogy nem a jeges Dunában végezte. A háború után beválogatták a Valahol Európában című film gyerekstábjába. Mindössze egyetlen mondata volt a filmben: „Tudja a rosseb!”, de ez a három szó egész pályafutására rányomta a maga bélyegét.

Kalmár Tibor újjáélesztené a Magyar Humor Napját
Kalmár Tibor újjáélesztené a Magyar Humor Napját
Kurucz Árpád / Népszabadság

A mondatot Gábor Miklós drámai modorában vezette elő, mélyen meggyőződve, hogy remek alakítást nyújtott, a filmbemutatón azonban egészen más reakciót váltott ki a nézőkből, mint remélte: jókora röhögést. Ebből jött rá, hogy humort csak komolyan érdemes csinálni – mesélte.

 

Évtizedekig a Vidám Színpadon rendezett, de a televíziós pályafutására a legbüszkébb. A nyolcvanas években ő rendezte a szilveszteri műsorok zömét – például a Színházi buli című szuperprodukciót is 1987-ben, legédesebb gyermekét, amelyben nem kevesebb mint száz sztárt sikerült egyazon tető alá hoznia a Fészekben. (Az előbbi műsort vasárnap ismét láthatja a közönség az M3-on. – A szerk.).

Nem állhattuk meg, hogy ne vessük közbe: mit tart arról, hogy a Sas-féle kabaré bőven várakozáson felüli nézettséget hozott az ATV-nek. Érti a sikerét, mert közéleti kabarék sincsenek, ezt az egyet leszámítva. Pedig volna rá igény – jegyezte meg.

Névjegy

KALMÁR TIBOR 1932-ben született Budapesten.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Déryné Színházban, később a Vidám Színpadon dolgozott. Televíziós műsorainak száma a 200-at közelíti, hét könyv szerzője, a néhai Pesti Vicc c. lap főszerkesztője és a Színész-Újságíró Rangadók (SZÚR) egyik rendezője volt. Az ő nevéhez köthető a 80-as évek szilveszteri tévés programjainak jó része is.

Némileg idősebbek talán még emlékeznek a népstadionbeli SZÚR-ra, a színészek és újságírók rangadójára. Ezekből is alaposan kivette a részét. Mivel a stadionok és általában véve a futball országa lettünk, jogosnak éreztük a kérdést, nem folytatná-e a sorozatot, ha rajta múlna.

Dehogynem – reflektált szemrebbenés nélkül –, hiszen ma is roppant szórakoztató lenne nézni, mit bénáznak össze a színészek az újságírókkal, de ehhez annyi pénz kellene, amennyi nincs. Álomcsapatában mindenesetre Cseke Péter, Straub Dezső, Eperjes Károly, Stohl András és Nemcsák Károly biztosan benne lenne. A pénzhiány az oka annak is, hogy nem látja értelmét megpróbálkozni az ugyancsak általa főszerkesztett Pesti Vicc című folyóirat újjáélesztésével.

Kalmár Tibor februárban rendhagyó kurzust indít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: olyan legendás komédiásokról tart előadásokat, mint például Agárdy Gábor, Bilicsi Tivadar, Rátkai Márton, Tolnay Klári, Márkus László, Dayka Margit, Feleki Kamill és Kabos Gyula – könnyű neki, mondhatnánk, hiszen az egy szál Kaboson kívül mindet és igen jól ismerte.

Együtt a nagy nevettetők: Kalmár, Csala Zsuzsa, Bajor Imre, Verebély Iván és Lorán Lenke
Együtt a nagy nevettetők: Kalmár, Csala Zsuzsa, Bajor Imre, Verebély Iván és Lorán Lenke

Nyáron előrukkol nyolcadik könyvével, amely voltaképpen Molnár Gál Péter színikritikus A pesti mulatók c. művének folytatása: a Sztárok éjszakája című kötet az 1945 utáni lokálokat és a bennük egybegyűlő notabilitások hevét és nevét idézi meg. És még valami: már elkezdett keverni-kavarni, hogy újjáélessze a két alkalmat megélt Magyar Humor Napját, amelyet Karinthy Frigyes születésnapján, június 25-én szándékszik megrendezni. Az ügy érdekében felmegy akár egészen az emberi erőforrások miniszteréig is – súgta meg.

Ha már magyar humor, avagy pesti humor: Kalmár Tibor nem túl boldog, amikor körülnéz. Megbántani külön-külön senkit nem akar, csak annyit jegyzett meg: magamaga más kiválóságok mellett Kellér Dezső, Darvas Szilárd, Békeffi István, Gádor Béla, Hofi Géza humorán érett azzá, ami lett, tehát igen nehezen nevettetik meg mostanság. Habár – tette hozzá –lehet, hogy a hiba az ő készülékében van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.