galéria megtekintése

Totál szívásból teljes siker

0 komment


P. S. Zs.

Nomen est omen, mondhatnánk, és nem is tévedhetnénk nagyobbat. Hiába keresztelte ugyanis a magyar forgalmazás Totál szívásra a Breaking Bad című sorozatot, a névben rejlő jóslat nem teljesült. Olyannyira nem, hogy az Emmy díjátadón az utolsó, ötödik évad ismét megszedte magát, begyűjtve a legértékesebb kategória (a Legjobb Dráma) díját is.

Cranston teljesítménye előtt még Julia Roberts is tiszteleg
Cranston teljesítménye előtt még Julia Roberts is tiszteleg
Mario Anzuoni / Reuters

Tavaly egyébként szintén ebben a kategóriában győzedelmeskedett. Így a Maffiózok után ez lett a legtöbbet díjazott és immár kultuszszámba menő sorozat.

 

A díj értéke akkor válik igazán szembetűnővé, ha hozzátesszük, hogy a True Detectivet (A törvény nevében) fektette két vállra (az új sorozat csupán egyetlen rendezői díjat hozott el), igaz, lesz alkalma visszavágni. Jövőre érkezik ugyanis a második évad.

Talán csak a két főszereplő, a zseniálisat domborító Matthew McConaughey és Woody Harrelson sajnálkozhat: egyrészt a sorozat antológiajellege miatt (minden évadban változnak a szereplők) már nem tudnak revansot venni, másrészt mert valóban ők voltak az utóbbi évek legsikerültebb detektív-párosa. (Talán csak a The Killing nyomozói értek fel hozzájuk.)

Csakhogy Bryan Cranston, a Totál szívás sztárja elvitte előlük a legjobb drámai férfiszereplőnek járó szobrot. Cranston, ez sem semmi, immár negyedjére nyert a sorozattal!

Az elmúlt évek talán legjobb detektívpárosa színészi elismerés nélkül marad
Az elmúlt évek talán legjobb detektívpárosa színészi elismerés nélkül marad
Mario Anzuoni / Reuters

A legjobb drámai mellékszereplő díját szintén a sorozatban szereplő Aaron Paul vitte el, harmadjára! És ahogy tavaly, idén is a legjobb női drámai mellékszereplőért járó elismerést vette át Anna Gunn. A középiskolai kémiatanár története így a legnagyobbak közé emelkedett.

Külön öröm, hogy a jövő ősszel új szereplőkkel visszatérő kritikuskedvenc, a fanyar humorú Fargo sem maradt díj nélkül. A Legjobb minisorozat kategóriában győzdelmeskedett, teljesen megérdemelten. Bár sokan nem tartják annyira jónak, mint a Coen fivérek Oscar-díjas játékfilmjét, amely igazából csak az atmoszféráját kölcsönözte a sorozatnak, mégis messze kiemelkedett az éves kínálatból.

Billy Crystal emlékezik meg barátjáról, Robin Williamsről
Billy Crystal emlékezik meg barátjáról, Robin Williamsről
Mario Anzuoni / Reuters

Kíváncsian várjuk, hogy melyik magyar csatorna lát majd benne annyi fantáziát, hogy műsorra tűzze. Sok esély nincs rá, ugyanis a Fargo egészen más minőséget és hangulatot képvisel, mint a helyszínelők vagy a csontok szerelmesei.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.