galéria megtekintése

A tűzzel nem szabad játszani

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 26. számában
jelent meg.


Solymosi Frigyes
Népszabadság

Igaza lehet Orbán Viktornak, hogy mint miniszterelnök mélyebben lát bele az európai politikába, mint a magyar polgárok, beleértve a professzorokat és a tudósokat is (Kossuth rádió, augusztus 15). Azt meg végképp csak ő tudja, hogy az unortodox politika keretében milyen változásokat kíván még bevezetni az országban. Az értelmiségnek viszont kötelessége rámutatni, hogy hazánk jelene és jövője szempontjából mit tekint előnyösnek és mit károsnak.

 

Néhány évvel ezelőtt, amikor első jelét láttam annak, hogy Orbán Viktor eltér attól a demokratikus irányvonaltól, amely miatt a konzervatív értelmiségi táborból többen mellé álltunk, írtam egy publicisztikát, arra kérve, hogy „térjen vissza önmagához” (Népszabadság, 2006. június 6.). Ez volt az az időszak, amikor a Fidesz, médiája segítségével, irtó hadjáratot kezdett a volt testvérpárt, az MDF ellen. Ezt a belpolitikai csatát győzelemmel fejezték be, a régi MDF megszűnt. Azt azonban a legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy a csatározást a 2010-ben nagy győzelmet arató Fidesz a külpolitikára is kiterjeszti. „Szabadságharcot” indít az EU ellen, az ellen az európai demokratikus országokat magába foglaló közösség ellen, amelytől az elmúlt években óriási pénzügyi segítséget kaptunk, és amelyiktől az elkövetkező hét esztendőben tízezermilliárd (!) forint támogatást várunk. Arra sem számítottunk, hogy a ma már kereszténydemokrata elveket (is) hirdető Fidesz számos olyan belpolitikai intézkedést, törvénymódosítást vezet be, amely kiváltja a demokratikus országok kemény, csaknem folyamatos bírálatát.

 

Mindezekre a koronát a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde tette fel. Sajnálom, hogy környezetéből senki nem hívta fel figyelmét eszmefuttatásának kritikus részeire, melyek várhatóan fölösleges támadásokat válthatnak ki. Igaza lenne a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének, hogy a miniszterelnököt talpnyalók veszik körül?

A balliberális értelmiség és média ízekre szedte szét a miniszterelnök szónoklatát. A pesszimisták már oda jutottak, hogy ahogyan az elmúlt évszázadban mindent elpuskáztunk, ma sincs sok remény a felzárkózásra, a politika megváltoztatására. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik az ellenzéki erők szétforgácsoltsága, gyengesége. Amint már megszokhattuk, az amerikai és nyugat-európai elitmédia sem hagyta szó nélkül a kritikus mondatokat, odáig „merészkedve”, hogy mindenféle hazánkat sújtó intézkedést javasolt a különböző nemzetközi szervezeteknek. Ami ebben a témában zavaró, hogy mind ez ideig alig hallatta hangját a konzervatív szellemiségű értelmiségi tábor. Az az értelmiség, mely annak idején sokat tett a Fidesz jobboldali elfogadottsága, sikere érdekében. Való igaz, hogy túlnyomórészük állami alkalmazásban van, ahol a hatalom – a régi pártállami rendszerhez hasonlóan – könnyen tudja akaratát, rosszallását érvényesíteni. Na de könyörgöm, csak nem akarunk visszatérni a Kádár-rendszerhez?

A miniszterelnök beszédében a liberális nyugati demokráciák hanyatlását vizionálja. Nem gondolja, „hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapon álló új államot felépíteni”. Nézete szerint ma „slágertéma a gondolkozásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket (...). Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország”. Említésre érdemes, hogy kormányhoz közeli lapokban – a sorok között – már a miniszterelnök szóban forgó beszéde előtt is találhattunk olyan utalásokat, amelyek a nyugati demokráciákkal szemben az autoriter berendezkedésű országokat propagálták. A jobboldali sajtó kemény „megmondója” szerint a tekintélyelvű állam jóval áramvonalasabb, és sokkal jobban teljesít, mint a demokráciák. Lovas István szerint például Szingapúr főutcáján örömteli fiatalokkal találkozik az ember, szemben a brüsszeli szupermarketek „rossz kedvűen csoszogó idős klienseivel.” Ha más nem, ez mindenkit meggyőzhet a tekintélyállam felsőbbrendűségéről és a demokráciák gyenge pontjairól!

Több alkalommal jártam mindazon országokban, amelyeket a miniszterelnök példaként említett. Számos egyetemen dolgoztam kínai kutatókkal is: borzasztó volt hallgatni a Tienanmen téren történtekről szóló beszámolókat és egyéb rémtörténeteket. Hogy ezek az országok is küszködnek a gazdaság gondjaival, álljon itt bizonyítékként a Magyar Nemzetben (!) augusztus 4-én közölt ismertetés, mely szerint szélsebesen nő Kína adóssága. Július végén meghaladta az ország teljes teljesítményének (GDP) 250 százalékát! Ez az arány 2008-ban még csak 150 százalék volt. A cikk több veszélyforrást említ. Az egyik: a bankok állami tulajdonban vannak. Nemzetközi értékelések szerint „a kínai álom gyorsan véget érhet, ha nem sikerül idejében pénzügyi reformokat hozni.” Nem kívánom analizálni a többi ország gazdasági és társadalmi helyzetét, az ottani élet minőségét, a társadalom elégedettségét. Nyilvánvalóan a nyugati demokráciáknak is számos gondja, gyengesége van, időnként válságokkal is szembe kell nézniük, azért azonban fohászkodhatunk: a Teremtő mentsen meg bennünket, hogy a diktatórikus, az autoriter államok társadalom- és gazdaságpolitikáját kövessük.

Óriásit tévednek azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a magyarok előtt az önkényuralmi rendszerek lebegnek példaképként, hogy olyan belső viszonyokat kívánnak, mint amilyenek ezekre az országokra jellemzők. Minden józan ember azt szeretné, hogy a két alkalommal is bizalmat kapott kormány bel- és külpolitikájával hazánknak elismerést és barátokat szerezzen, és az EU-nak megbecsült tagja legyünk. Hogy az ország kevéske pénzeszközét fejlesztésre, hazánk versenyképességének növelésére fordítsa, és semmiképpen sem látványberuházásokra. Hogy betartsa a demokrácia alapelemeit, egyebek között azt, hogy mindenki egyenlő. Hogy ne essék abba a hibába, mint a háború utáni évtizedekben uralmon lévő kormányok.

Kívánatos lenne, ha miniszterelnökünk kiváló képességeit, gondolatgazdaságát fejlődésünk érdekében, és nem a nyugati demokráciák megrökönyödését előidéző kijelentésekre használná. Nem hiszem, hogy abból az országnak, a magyar népnek bármiféle haszna származna, ha a külföldi országok sajtója miniszterelnökünk különleges kijelentéseivel, sajátságos jövőképével van tele. Az országot sem érdemes ijesztgetni az önkényuralmak, a fél vagy egész diktatúrák teljesítményének elismerésével, az ő példájuk, áldemokráciájuk esetleges követésével. Ennek az lesz az eredménye, hogy a jövő reménységei, a fiatalok még nagyobb számban próbálnak szerencsét, munkahelyet találni a „hanyatló” Nyugaton, és akkor majd megnézhetjük magunkat.

Hajdanában, amikor robbanóanyagok kémiájával foglalkoztunk, dolgozott nálunk egy fiatal novoszibirszki vendégkutató. A robbanásra hajlamos keverékből – a gyorsabb előrehaladás érdekében – a szokásosnál tízszer nagyobb mennyiséget dörzsölt össze a mozsárban: a robbanás kézmagasságban mindent letarolt a laboratóriumban. A kutató – nagy szerencséjére –túlélte saját kísérletezését. Tanulság: a tűzzel nem érdemes játszadozni.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.