Mindezekre a koronát a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde tette fel. Sajnálom, hogy környezetéből senki nem hívta fel figyelmét eszmefuttatásának kritikus részeire, melyek várhatóan fölösleges támadásokat válthatnak ki. Igaza lenne a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének, hogy a miniszterelnököt talpnyalók veszik körül?
A balliberális értelmiség és média ízekre szedte szét a miniszterelnök szónoklatát. A pesszimisták már oda jutottak, hogy ahogyan az elmúlt évszázadban mindent elpuskáztunk, ma sincs sok remény a felzárkózásra, a politika megváltoztatására. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik az ellenzéki erők szétforgácsoltsága, gyengesége. Amint már megszokhattuk, az amerikai és nyugat-európai elitmédia sem hagyta szó nélkül a kritikus mondatokat, odáig „merészkedve”, hogy mindenféle hazánkat sújtó intézkedést javasolt a különböző nemzetközi szervezeteknek. Ami ebben a témában zavaró, hogy mind ez ideig alig hallatta hangját a konzervatív szellemiségű értelmiségi tábor. Az az értelmiség, mely annak idején sokat tett a Fidesz jobboldali elfogadottsága, sikere érdekében. Való igaz, hogy túlnyomórészük állami alkalmazásban van, ahol a hatalom – a régi pártállami rendszerhez hasonlóan – könnyen tudja akaratát, rosszallását érvényesíteni. Na de könyörgöm, csak nem akarunk visszatérni a Kádár-rendszerhez?
A miniszterelnök beszédében a liberális nyugati demokráciák hanyatlását vizionálja. Nem gondolja, „hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapon álló új államot felépíteni”. Nézete szerint ma „slágertéma a gondolkozásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket (...). Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország”. Említésre érdemes, hogy kormányhoz közeli lapokban – a sorok között – már a miniszterelnök szóban forgó beszéde előtt is találhattunk olyan utalásokat, amelyek a nyugati demokráciákkal szemben az autoriter berendezkedésű országokat propagálták. A jobboldali sajtó kemény „megmondója” szerint a tekintélyelvű állam jóval áramvonalasabb, és sokkal jobban teljesít, mint a demokráciák. Lovas István szerint például Szingapúr főutcáján örömteli fiatalokkal találkozik az ember, szemben a brüsszeli szupermarketek „rossz kedvűen csoszogó idős klienseivel.” Ha más nem, ez mindenkit meggyőzhet a tekintélyállam felsőbbrendűségéről és a demokráciák gyenge pontjairól!
Több alkalommal jártam mindazon országokban, amelyeket a miniszterelnök példaként említett. Számos egyetemen dolgoztam kínai kutatókkal is: borzasztó volt hallgatni a Tienanmen téren történtekről szóló beszámolókat és egyéb rémtörténeteket. Hogy ezek az országok is küszködnek a gazdaság gondjaival, álljon itt bizonyítékként a Magyar Nemzetben (!) augusztus 4-én közölt ismertetés, mely szerint szélsebesen nő Kína adóssága. Július végén meghaladta az ország teljes teljesítményének (GDP) 250 százalékát! Ez az arány 2008-ban még csak 150 százalék volt. A cikk több veszélyforrást említ. Az egyik: a bankok állami tulajdonban vannak. Nemzetközi értékelések szerint „a kínai álom gyorsan véget érhet, ha nem sikerül idejében pénzügyi reformokat hozni.” Nem kívánom analizálni a többi ország gazdasági és társadalmi helyzetét, az ottani élet minőségét, a társadalom elégedettségét. Nyilvánvalóan a nyugati demokráciáknak is számos gondja, gyengesége van, időnként válságokkal is szembe kell nézniük, azért azonban fohászkodhatunk: a Teremtő mentsen meg bennünket, hogy a diktatórikus, az autoriter államok társadalom- és gazdaságpolitikáját kövessük.
Óriásit tévednek azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a magyarok előtt az önkényuralmi rendszerek lebegnek példaképként, hogy olyan belső viszonyokat kívánnak, mint amilyenek ezekre az országokra jellemzők. Minden józan ember azt szeretné, hogy a két alkalommal is bizalmat kapott kormány bel- és külpolitikájával hazánknak elismerést és barátokat szerezzen, és az EU-nak megbecsült tagja legyünk. Hogy az ország kevéske pénzeszközét fejlesztésre, hazánk versenyképességének növelésére fordítsa, és semmiképpen sem látványberuházásokra. Hogy betartsa a demokrácia alapelemeit, egyebek között azt, hogy mindenki egyenlő. Hogy ne essék abba a hibába, mint a háború utáni évtizedekben uralmon lévő kormányok.
Kívánatos lenne, ha miniszterelnökünk kiváló képességeit, gondolatgazdaságát fejlődésünk érdekében, és nem a nyugati demokráciák megrökönyödését előidéző kijelentésekre használná. Nem hiszem, hogy abból az országnak, a magyar népnek bármiféle haszna származna, ha a külföldi országok sajtója miniszterelnökünk különleges kijelentéseivel, sajátságos jövőképével van tele. Az országot sem érdemes ijesztgetni az önkényuralmak, a fél vagy egész diktatúrák teljesítményének elismerésével, az ő példájuk, áldemokráciájuk esetleges követésével. Ennek az lesz az eredménye, hogy a jövő reménységei, a fiatalok még nagyobb számban próbálnak szerencsét, munkahelyet találni a „hanyatló” Nyugaton, és akkor majd megnézhetjük magunkat.
Hajdanában, amikor robbanóanyagok kémiájával foglalkoztunk, dolgozott nálunk egy fiatal novoszibirszki vendégkutató. A robbanásra hajlamos keverékből – a gyorsabb előrehaladás érdekében – a szokásosnál tízszer nagyobb mennyiséget dörzsölt össze a mozsárban: a robbanás kézmagasságban mindent letarolt a laboratóriumban. A kutató – nagy szerencséjére –túlélte saját kísérletezését. Tanulság: a tűzzel nem érdemes játszadozni.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
