– Semmilyen varázslatot vagy suttogást nem kell elképzelni – mondja Török György. Ez egy logikusan felépített műfaj. Sokszor az a legnagyobb baj a lovasokkal, hogy nehezen tudnak váltani, keretekben és szabályokban gondolkodnak. A szelíd tréning követői azonban elsősorban azt a kérdést teszik fel maguknak: hogyan tudnám jobban megértetni a lovammal, mit szeretnék? „A »suttogók« a kezelhetetlen lovakat kezessé teszik. De itt nem szabad megállnunk! Én kiabálónak tartom magam! Vegyük észre, ha valami nincs rendben a lovakkal! Amit egy ló felszerelés nélkül nem tud megcsinálni minden szituációban, az számomra nem igazi tudás” – olvasható a szabad stílust népszerűsítő honlapon, a férfi egyfajta hitvallásaként. De miként jut el egy „nyers”, képzetlen ló odáig, hogy egyetlen finom eszköz nélkül megtegye, amit a gazdája kér?
– Nagyon odafigyelek az elindítására – mondja Török György. – Minden a „földi” munkával kezdődik: elég
magas szinten kiképzem őket, mielőtt felülnék rájuk. Akár két hónap is eltelik azzal, hogy csak körülöttem vágtáznak.
Aztán megtanulják az alapvető szavakat. Ha azt mondom neki: lép, akkor lép. Ha azt mondom, áll, akkor megáll. Ehhez nem kell ostor, és nem kell felemelnem hozzá a hangomat. De nem könnyű ezt megtanítani nekik. Bejönnek a ménesből, és azt mondja valaki, hogy gyere ide vagy menjél oda. Nem értik, mi van. Addig vágtáztak, úgy mentek, ahogy kedvük volt. A kontroll alatti mozgás frusztrálja legjobban őket. Az én lovaimat soha nem kell megrúgni: elég, ha csak a szőrükhöz hozzáérsz, s már tudják, mit kell tenniük. Nem azért, mert ők így születtek. Hanem mert ezt vártam el, ezt jutalmaztam, ezt tanulták meg – mondja.
Ez így van az emberekkel is – von párhuzamot. Ha valakit mindig ütnek, üvöltenek vele, az megszokja, hogy csak a verésre reagáljon. Ha nem üvöltenek rá, nem mozdul meg, nem csinál semmit. Ő épp azért arra tanítja a lovakat, hogy figyeljenek a legkisebb jelekre is. Jó, ha csikókorban elkezdheti a tanítást, de van, hogy tizenöt éves, „elrontott” állatok kerülnek hozzá: azokat már nehezebb visszafordítani. Van egy komplett kiképzési rendszere, amit tanít is: ebbe beletartoznak elméleti előadások, videobemutatók, s csak utána jön a gyakorlati nap.
– Akadnak olyan tanítványaim, akik eljöttek „extrém” lovakkal, végigcsinálták a tréninget, s megdöbbentő változásokat tudtak elérni – mondja. – A módszer egyediségét az adja, hogy odafigyelünk a lovak mentális állapotára, s nem csupán mechanikusan építjük ki a velük való kommunikációt. Ha dolgozom az egyikkel, és észreveszem, hogy nem mer a többiektől odébb jönni, akkor az én edzéstervemben fontos szerepet kap, hogy ezt feloldjam. De nem kényszerítem erőszakkal a lószállítóba sem, hanem elérem nála, hogy természetes legyen az ilyen módon való utazás, hisz ez ugyanúgy az élet része, akár egy embernél: beszállunk egy autóba, és utazunk.
Kicsit mintha lópszichológus is lenne, miközben próbál nagyon objektív maradni. – Sokszor a fejünkben hozzáteszünk valamit a dolgokhoz, ami nem a valóság. A lovaknál például előfordul, hogy begurulnak, lecsapják a fejüket, és vágtáznak a réten. Aki ezt kívülről látja, azt mondja: „hú, de jó kedvük van”. Ám az igazság az, hogy mérgesek és dühösek.
Sokszor feltesszük a kérdést: mi manapság a ló? Divat? Státusszimbólum? Igazolása annak, hogy a „magyar ember lóra termett”? Érzelmi pótlék egy kiüresedő világban?
Török György válasza erre, hogy ha „csak” divat, az sem olyan nagy baj, amennyiben a szó alatt azt értjük: divat lett visszamenni a természethez és kicsit másképp élni az életünket. Egyre több ló van az országban, de ha megnézzük a régi adatokat, akkor a korábbi számok töredékénél sem tartunk. Most is akad, aki csak sporteszközt lát a lovakban, a lehetőséget, hogy általuk eljuthat Á-ból B-be, az ilyen ember azonban épp a lelküket nem találja meg – teszi hozzá. Nekik azt tanácsolja a tréner: inkább válasszák a motorozást, az is gyönyörű, ha csak az utazás számít.
Meglepő lehet, de tapasztalatai szerint sokkal több a női lovas, mint a férfi – talán épp az empátia miatt, ami jobban jellemző a nőkre. Persze köztük is akad olyan, aki attól érzi magát boldognak, ha megveszi a legszebb lótakarót meg a legdizájnosabb nyerget, és ezzel ki is van pipálva. De a tréningek során találkozott már olyan világbajnok küzdősportolókkal, ketrecharcosokkal, kick-boxosokkal, akik még a nőknél is kifinomultabban állnak a lovakhoz. Ők az agressziót máshol már levezették. Az Egerbe szerződött tréner most épp azon dolgozik, hogy módszerét rendszerbe foglalja, s azt nemcsak az országban, hanem a világban is elterjessze.
|
| Fotó: Mráz Edina / Lovas Nemzet |
– Nagyon sok idejétmúlt lókiképzési rendszer létezik ma. Valaha volt logikájuk, de azokat túlhaladta az idő. Mint például azt, hogy mindig a ló bal oldaláról kell felszállni. Miért? Mert régen a férfiak azon az oldalukon hordták a kardot. Mostanra már csak a megszokás maradt, így ebben az oktatási rendszerben a dogmákat adják tovább. Nálam azonban nem tudnak olyat kérdezni a tréning során, aminek nem tudom elmagyarázni a konkrét okát. A logikáját. Ez nagy különbség – mondja. Adódik a kérdés: nem lenne jobb a módszerét a hazai lovasoktatásba is „beemelni”? A válasz elég szkeptikus: túl sok mindent kellene hozzá átalakítani.
– Nincs még egy olyan élőlény a földön, amellyel úgy vissza tudunk jutni a természethez, mint a lóval. Az igazi varázslat, ha felszerelés nélkül használjuk őt, ebben a harmóniában. Persze nincs gond azzal, ha valaki csak a nyeregben érzi magát biztonságban, és szüksége van kantárra. A tanítványaim több mint a fele felszereléssel lovagol: nem gond, nem ítélem el. De adjanak időt a lónak, tanítsák meg! Én is tudok határozott lenni, ha a ló még tiszteletlen az emberrel. Tisztázni kell az elején, ki a vezér, másképp nem megy: ám ezzel együtt hozzá kell tenni a szeretetet is – magyarázza.
A visszajelzéseket ugyanakkor nehezebb értelmezni, mint például egy kutya esetében. A lónak mások a gesztusai. Nem bújik oda, s egy gazdaváltást is könnyebben feldolgoz.
Erre is van magyarázat. A ló az egyetlen élőlény, amely a történelem folyamán jóban-rosszban velünk volt: háborúba a férfiak a lovaikat vitték magukkal. Voltak olyan harci eszközök, amelyeket kifejezetten a lovak megsebzésére fejlesztettek. Ha ő elesett, lesérült, könnyebb volt elpusztítani a lovast. Nagyon nagy fájdalmakat élt át az ember mellett a ló, s a génjeikbe beépült a tapasztalat. Szeles időben ma is feszültebbek: ez visszavezethető arra, hogy amikor még menekülő állatként éltek, a szélben keveredtek a szagok, nem tudtak úgy vigyázni magukra.
Ám a generációkról generációkra átöröklődő tapasztalat jó irányba is fejleszthető. Egy pécsi lovas olyan tenyészetet épített ki, ahol a szelíd tréning alapján kiképzett egyedek utódait nevelik. Megfigyelték, hogy ezek a csikók már sokkal „bújósabbak”, jobban odamennek az emberekhez.
Köztük is vannak persze különböző karakterek, gyengédebbek, puszilgatósabbak, van, amelyiknek fontosabb a jutalomfalat, mint a másiknak, és köztük is előfordulnak visszahúzódóbb alkatok.
A free horse style a szelíd tanításra épült. De miként lehet egy nem empatikus, durva természetű, zsarnok, akarnok embert megtanítani rá, hogy szelíden bánjon egy lóval? – Valószínűleg sehogy, és az ilyen ember el sem jön hozzám – feleli a tréner. Ha durva, de van benne vágy, hogy ezen változtasson, akkor viszont bárkit át lehet formálni. Szerinte egyre több ilyen emberben szólal meg hang, hogy másképp akar élni, s akadnak köztük hivatásos lovászok is szép számmal.
Kevés a lovász Magyarországon, nagy rajtuk a nyomás. Elmennek egy telepre, s naponta hat-nyolc lovat kell folyamatosan képezniük: teljesen normális, hogy eközben idegessé válnak. Állandóan kemény lovakkal kell dolgozniuk, olyan teljesítményorientáltan, ami már szinte aberráció. Olyan, mintha hatéves gyerekeket fél év alatt kellene megtanítani írni, olvasni, eljutni velük a biológiához, fizikához. Ez örökös frusztrációt okoz, amit átvisznek a lóra is, s ebből így sosem lesz boldog kapcsolat.
S hogy kiből lesz jó lovas?
– Régen azt gondoltam: a tehetségesekből. Ma már úgy látom, a tehetség másodlagos. Akikben igazán van kitartás, azok a csillagot is lehozzák az égről. Az egyik kedvenc tanítványom egy jómódú srác. Eljött hozzám, s elég gyorsan kiderült, hogy hamar bepöccenő alkat, ráadásul merev volt a dereka, s ez a lovaglásnál nem előny. De nagyon komoly kitartása van, az üzleti életben is ezért lett sikeres. Mostanra eljutott oda, hogy felszerelés nélkül, egyszerre több lóval tud dolgozni. Ő maga mondta ki egyszer: neki a lovak miatt megváltozott a személyisége, s azóta az üzleti kapcsolataiban is megértőbb. Ha úgy tetszik, őt is a lovak emelték „magasabb szintre”.
