galéria megtekintése

Szelíd lómód

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 21. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

A lovak szájában nincs zabla, hátukon nincs nyereg, s a gazdájuk kezében lévő rövid pálca is inkább a kéz meghosszabbítása, semmint fegyelmező eszköz. Aki megszokta, hogy egy ló csak akkor indul el alatta, ha erőteljesebben szügyön rúgja az állatot, igencsak elcsodálkozik, ha Török Györgyöt, a magyar „free horse style” stílus megalkotóját lovagolni látja. Elég, ha leheletfinoman odaérinti hozzájuk a lábát, s már fordulnak jobbra vagy balra, megállnak vagy épp elindulnak.

Messziről is képes irányítani őket, akár a lovarda egyik végéből a másikig odavágtáznak hozzá, elég, ha csak felemeli az ujját, s a nevén szólítja valamelyiket, Showtime-ot (Soszit) vagy a kancát, Sallyt. A módszere alapján kiképzett lovak nemcsak neki, másoknak is engedelmeskednek: ezt mi magunk is tapasztaltuk, amikor az Eger határában lévő Mátyus-tanyán jártunk.

Sokan úgy hívják a fiatal, korábban a küzdősportokban is jeleskedő, s nemrégiben Dunabogdányból ideköltözött férfit: az „egri suttogó”. Nem szereti ezt a megszólítást, túlságosan amerikainak tartja. Szerinte minden embert így kellene nevezni, aki nem betörni, hanem megérteni akarja az állatokat. Több rekordot is magáénak mondhat: nemrégiben futva és lovagolva hat óra alatt ötven kilométert tett meg a lovával, minden felszerelés nélkül, tülkölő autók között, városi forgalomban is. De filmforgatásokhoz is kérik a segítségét – kevesen tudnak úgy szót érteni a lovakkal, hogy akár tíz-tizenöt méterről is elfogadják az utasításokat.

Az első lovát tizennyolc éves korában vette. Akkori gazdája egyszerű ember volt, sosem tanult kiképzési módszerekről, pszichológiáról, de több, híresnek számító Aranyos Kupát nyert vele díjugratásban. Autodidakta módon, társként kezdte tanítani a lovat, s ez működött. Pedig nem hallott még a „suttogó módszerről”, amely akkoriban a tengerentúlon már rég ismert volt. Az USA-ban sokkal tudatosabban dolgoztak az edzők: rendszert építettek fel a szelíd tréningből, s videókat adtak ki akkor, amikor nálunk még videolejátszók sem léteztek.

 

– Semmilyen varázslatot vagy suttogást nem kell elképzelni – mondja Török György. Ez egy logikusan felépített műfaj. Sokszor az a legnagyobb baj a lovasokkal, hogy nehezen tudnak váltani, keretekben és szabályokban gondolkodnak. A szelíd tréning követői azonban elsősorban azt a kérdést teszik fel maguknak: hogyan tudnám jobban megértetni a lovammal, mit szeretnék? „A »suttogók« a kezelhetetlen lovakat kezessé teszik. De itt nem szabad megállnunk! Én kiabálónak tartom magam! Vegyük észre, ha valami nincs rendben a lovakkal! Amit egy ló felszerelés nélkül nem tud megcsinálni minden szituációban, az számomra nem igazi tudás” – olvasható a szabad stílust népszerűsítő honlapon, a férfi egyfajta hitvallásaként. De miként jut el egy „nyers”, képzetlen ló odáig, hogy egyetlen finom eszköz nélkül megtegye, amit a gazdája kér?

– Nagyon odafigyelek az elindítására – mondja Török György. – Minden a „földi” munkával kezdődik: elég

magas szinten kiképzem őket, mielőtt felülnék rájuk. Akár két hónap is eltelik azzal, hogy csak körülöttem vágtáznak.

Aztán megtanulják az alapvető szavakat. Ha azt mondom neki: lép, akkor lép. Ha azt mondom, áll, akkor megáll. Ehhez nem kell ostor, és nem kell felemelnem hozzá a hangomat. De nem könnyű ezt megtanítani nekik. Bejönnek a ménesből, és azt mondja valaki, hogy gyere ide vagy menjél oda. Nem értik, mi van. Addig vágtáztak, úgy mentek, ahogy kedvük volt. A kontroll alatti mozgás frusztrálja legjobban őket. Az én lovaimat soha nem kell megrúgni: elég, ha csak a szőrükhöz hozzáérsz, s már tudják, mit kell tenniük. Nem azért, mert ők így születtek. Hanem mert ezt vártam el, ezt jutalmaztam, ezt tanulták meg – mondja.

Ez így van az emberekkel is – von párhuzamot. Ha valakit mindig ütnek, üvöltenek vele, az megszokja, hogy csak a verésre reagáljon. Ha nem üvöltenek rá, nem mozdul meg, nem csinál semmit. Ő épp azért arra tanítja a lovakat, hogy figyeljenek a legkisebb jelekre is. Jó, ha csikókorban elkezdheti a tanítást, de van, hogy tizenöt éves, „elrontott” állatok kerülnek hozzá: azokat már nehezebb visszafordítani. Van egy komplett kiképzési rendszere, amit tanít is: ebbe beletartoznak elméleti előadások, videobemutatók, s csak utána jön a gyakorlati nap.

– Akadnak olyan tanítványaim, akik eljöttek „extrém” lovakkal, végigcsinálták a tréninget, s megdöbbentő változásokat tudtak elérni – mondja. – A módszer egyediségét az adja, hogy odafigyelünk a lovak mentális állapotára, s nem csupán mechanikusan építjük ki a velük való kommunikációt. Ha dolgozom az egyikkel, és észreveszem, hogy nem mer a többiektől odébb jönni, akkor az én edzéstervemben fontos szerepet kap, hogy ezt feloldjam. De nem kényszerítem erőszakkal a lószállítóba sem, hanem elérem nála, hogy természetes legyen az ilyen módon való utazás, hisz ez ugyanúgy az élet része, akár egy embernél: beszállunk egy autóba, és utazunk.

Kicsit mintha lópszichológus is lenne, miközben próbál nagyon objektív maradni. – Sokszor a fejünkben hozzáteszünk valamit a dolgokhoz, ami nem a valóság. A lovaknál például előfordul, hogy begurulnak, lecsapják a fejüket, és vágtáznak a réten. Aki ezt kívülről látja, azt mondja: „hú, de jó kedvük van”. Ám az igazság az, hogy mérgesek és dühösek.

Sokszor feltesszük a kérdést: mi manapság a ló? Divat? Státusszimbólum? Igazolása annak, hogy a „magyar ember lóra termett”? Érzelmi pótlék egy kiüresedő világban?

Török György válasza erre, hogy ha „csak” divat, az sem olyan nagy baj, amennyiben a szó alatt azt értjük: divat lett visszamenni a természethez és kicsit másképp élni az életünket. Egyre több ló van az országban, de ha megnézzük a régi adatokat, akkor a korábbi számok töredékénél sem tartunk. Most is akad, aki csak sporteszközt lát a lovakban, a lehetőséget, hogy általuk eljuthat Á-ból B-be, az ilyen ember azonban épp a lelküket nem találja meg – teszi hozzá. Nekik azt tanácsolja a tréner: inkább válasszák a motorozást, az is gyönyörű, ha csak az utazás számít.

Meglepő lehet, de tapasztalatai szerint sokkal több a női lovas, mint a férfi – talán épp az empátia miatt, ami jobban jellemző a nőkre. Persze köztük is akad olyan, aki attól érzi magát boldognak, ha megveszi a legszebb lótakarót meg a legdizájnosabb nyerget, és ezzel ki is van pipálva. De a tréningek során találkozott már olyan világbajnok küzdősportolókkal, ketrecharcosokkal, kick-boxosokkal, akik még a nőknél is kifinomultabban állnak a lovakhoz. Ők az agressziót máshol már levezették. Az Egerbe szerződött tréner most épp azon dolgozik, hogy módszerét rendszerbe foglalja, s azt nemcsak az országban, hanem a világban is elterjessze.

Fotó: Mráz Edina / Lovas Nemzet

– Nagyon sok idejétmúlt lókiképzési rendszer létezik ma. Valaha volt logikájuk, de azokat túlhaladta az idő. Mint például azt, hogy mindig a ló bal oldaláról kell felszállni. Miért? Mert régen a férfiak azon az oldalukon hordták a kardot. Mostanra már csak a megszokás maradt, így ebben az oktatási rendszerben a dogmákat adják tovább. Nálam azonban nem tudnak olyat kérdezni a tréning során, aminek nem tudom elmagyarázni a konkrét okát. A logikáját. Ez nagy különbség – mondja. Adódik a kérdés: nem lenne jobb a módszerét a hazai lovasoktatásba is „beemelni”? A válasz elég szkeptikus: túl sok mindent kellene hozzá átalakítani.

– Nincs még egy olyan élőlény a földön, amellyel úgy vissza tudunk jutni a természethez, mint a lóval. Az igazi varázslat, ha felszerelés nélkül használjuk őt, ebben a harmóniában. Persze nincs gond azzal, ha valaki csak a nyeregben érzi magát biztonságban, és szüksége van kantárra. A tanítványaim több mint a fele felszereléssel lovagol: nem gond, nem ítélem el. De adjanak időt a lónak, tanítsák meg! Én is tudok határozott lenni, ha a ló még tiszteletlen az emberrel. Tisztázni kell az elején, ki a vezér, másképp nem megy: ám ezzel együtt hozzá kell tenni a szeretetet is – magyarázza.

A visszajelzéseket ugyanakkor nehezebb értelmezni, mint például egy kutya esetében. A lónak mások a gesztusai. Nem bújik oda, s egy gazdaváltást is könnyebben feldolgoz.

Erre is van magyarázat. A ló az egyetlen élőlény, amely a történelem folyamán jóban-rosszban velünk volt: háborúba a férfiak a lovaikat vitték magukkal. Voltak olyan harci eszközök, amelyeket kifejezetten a lovak megsebzésére fejlesztettek. Ha ő elesett, lesérült, könnyebb volt elpusztítani a lovast. Nagyon nagy fájdalmakat élt át az ember mellett a ló, s a génjeikbe beépült a tapasztalat. Szeles időben ma is feszültebbek: ez visszavezethető arra, hogy amikor még menekülő állatként éltek, a szélben keveredtek a szagok, nem tudtak úgy vigyázni magukra.

Ám a generációkról generációkra átöröklődő tapasztalat jó irányba is fejleszthető. Egy pécsi lovas olyan tenyészetet épített ki, ahol a szelíd tréning alapján kiképzett egyedek utódait nevelik. Megfigyelték, hogy ezek a csikók már sokkal „bújósabbak”, jobban odamennek az emberekhez.

Köztük is vannak persze különböző karakterek, gyengédebbek, puszilgatósabbak, van, amelyiknek fontosabb a jutalomfalat, mint a másiknak, és köztük is előfordulnak visszahúzódóbb alkatok.

A free horse style a szelíd tanításra épült. De miként lehet egy nem empatikus, durva természetű, zsarnok, akarnok embert megtanítani rá, hogy szelíden bánjon egy lóval? – Valószínűleg sehogy, és az ilyen ember el sem jön hozzám – feleli a tréner. Ha durva, de van benne vágy, hogy ezen változtasson, akkor viszont bárkit át lehet formálni. Szerinte egyre több ilyen emberben szólal meg hang, hogy másképp akar élni, s akadnak köztük hivatásos lovászok is szép számmal.

Kevés a lovász Magyarországon, nagy rajtuk a nyomás. Elmennek egy telepre, s naponta hat-nyolc lovat kell folyamatosan képezniük: teljesen normális, hogy eközben idegessé válnak. Állandóan kemény lovakkal kell dolgozniuk, olyan teljesítményorientáltan, ami már szinte aberráció. Olyan, mintha hatéves gyerekeket fél év alatt kellene megtanítani írni, olvasni, eljutni velük a biológiához, fizikához. Ez örökös frusztrációt okoz, amit átvisznek a lóra is, s ebből így sosem lesz boldog kapcsolat.

S hogy kiből lesz jó lovas?

– Régen azt gondoltam: a tehetségesekből. Ma már úgy látom, a tehetség másodlagos. Akikben igazán van kitartás, azok a csillagot is lehozzák az égről. Az egyik kedvenc tanítványom egy jómódú srác. Eljött hozzám, s elég gyorsan kiderült, hogy hamar bepöccenő alkat, ráadásul merev volt a dereka, s ez a lovaglásnál nem előny. De nagyon komoly kitartása van, az üzleti életben is ezért lett sikeres. Mostanra eljutott oda, hogy felszerelés nélkül, egyszerre több lóval tud dolgozni. Ő maga mondta ki egyszer: neki a lovak miatt megváltozott a személyisége, s azóta az üzleti kapcsolataiban is megértőbb. Ha úgy tetszik, őt is a lovak emelték „magasabb szintre”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.