„Nem akartam olyan képeket festeni, amelyek kényelmesen elvannak a falon. Szerettem volna belemászni a néző közönyébe. De úgy is nézhetjük, hogy ha mint mondják a festészet halott, akkor a művész, aki azzal foglalkozik, egy hullával dolgozik, hogy ne mondjam, azzal szeretkezik. Ezt jelenítem meg. Számomra ugyanis az alkotás aktus. Meg kell élnem minden gesztust. A végeredményt nem látom előre, és van úgy, hogy én is megborzongok tőle. De nem a figuráktól, hanem a festészeti minőségtől, amikor valami nagyon furcsa jön ki színvilágban, kompozícióban.”
Kíváncsi vagyok, milyen is ez a bizonyos aktus, amikor itt a műteremben épp fest. Meglep, hogy a vásznat nem keretre, hanem a falra feszíti. Kereten ugyanis, világosít fel, az anyag nem biztos, hogy kibírná azt a fajta intenzív megmunkálást, amelyet alkalmaz. A művészecseteket is hamar megviseli ez a kemény használat. Általában mázolóecsettel, fugázógumival, szivaccsal esik neki a képnek.
A műtermi kanapén egy néger játékbaba csücsül, Bóbi vagy Bobby. Amszterdami emlék barátjától, Batykó Róberttől. Olyan éles a tekintete, hogy kisgyerekek, főleg a fiúk félnek is tőle. Csaba két és fél éves unokaöccse elől például el kell dugni, ha jön. Egyébként jól elvan itt a rémpofák közt.
A sarokban elektromos gitárok. Kis Róka Csaba is azok közül való, akik a festés mellett zenélnek is. Egyrészt még az egyetemen alapított Barcsay Emlékzenekarban, másrészt a Moderntokyo nevű „kísérleti jazz” formációban. Kamaszkorában nagy death metal-rajongó volt, ezek a lemezborítók is hatottak festészetére. Azokon látott először Velazquezt.
Az utóbbi években a képekről a direkt akció eltűnt, a méretük is csökkent. Ilyenek láthatók az acb Galériában nemrég nyílt kiállításán is. „Az akció áthelyeződött a festészeti akcióba – magyarázza.
– Nem maradtam a narratív vonalon, hanem átváltottam egy absztraktabb, festőibb nyelvezetre. Meguntam, hogy mindent konkrétan, nyersen kimondok. Ebben az új irányban az anyag megjelenése a vásznon elementárisabb, festőibb, árnyaltabb és szerintem a súlyát nem veszti el. Ez most egy felfedezőút, ami járhat tévedésekkel is, de megőrülnék, ha mindig ugyanazt kellene festenem.”
