galéria megtekintése

Poszt, szoroz

0 komment


Szemere Katalin

Évek óta fokozódik a feszültség a Pécsi Országos Színházi Találkozó körül, amely tavaly a zsűribotrányban tetőzött. Az idén elkezdte újrarajzolni a 2001 óta futó fesztivált az új vezetés és az új szakmai tanácsadó testület. A június 9–18. közötti POSZT-on a versenyen kívüli fesztiválprogramok átkerülnek a Zsolnay negyedbe. Kérdés, hogy a belvárostól távoli helyszínre kivándorolnak-e a nézők.

Liliomfi, a Budaörsi Latinovits Színház előadásában
Ilovszky Béla

Százötven friss produkciót látott 2015 márciusa és 2016 márciusa között Sólyom András rendező, az idei POSZT egyik válogatója. A versenyprogramról Kiss B. Attila operaénekessel döntöttek. Mint Sólyom elmondta: annyi kiemelkedő előadást láttak, hogy az eredeti tizenkettő helyett további négyet javasoltak.

 

A következő évi válogatók, Kovács Dezső színikritikus és Árkosi Árpád rendező már eleve tizennégy előadást emelhet ki. Ehhez azonban maximum három előadással regisztrálniuk kell azoknak a színházaknak, amelyek részt vennének a versenyben. A nemzeti és a kiemelt kategóriába tartozók az első előadásnál 20 ezer forintot, a további kettőnél 10-10 ezret fizetnek, a harmadik (pályázati) kategóriába tartozók az első előadásért 5000 forintot, a másik kettőért 1000-1000 forintot. A bevétel alapot képez, és olyan kiadásokra fordítható, mint például a válogatók költségei – nyilatkozta lapunknak Szűcs Gábor fesztiváligazgató. A nevezési díjat senki sem kifogásolta, viták inkább abból adódnak, ki fizesse például a versenyprogramok pécsi színpadra adaptálásnak költségeit.

A 2017-es fesztivál átmeneti időszak lesz, de már az idén is elindult az átalakítás, a POSZT végső formáját 2018-ra érheti el – mondta Szűcs. A szakma ugyanis már a kezdetektől azt feszegette: mi ez a találkozó, milyen elvek szerint működik? Szakmai keresztmetszet vagy a legjobb előadások seregszemléje inkább? Ennek kidolgozására kérték fel azt a szakmai tanácsadó testületet, amelynek elnöke a színész-rendező Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, tagjai pedig színházak és szakmai szervezetek képviselői, valamint Pécs városának képviselője és a POSZT-é. A grémiumban megbízási díjért dolgoznak, de mindegyikük felajánlotta az összeget más, jótékony célra – tették hozzá. Ők tizenhatan döntöttek arról is, ki kerüljön a szakmai zsűribe. Így az idén Boros Kinga kritikus, Bozóki Mara díszlet- jelmeztervező, Czajlik József rendező, Dobák Lívia dramaturg, Garaczi László író, Kiss Mari színész, Kocsár Balázs karmester és Sztarenki Pál színész osztja a díjakat.

Az olaszliszkai főszerepében Fekete Ernő
Dömölky Dániel

Ezek a produkciók a Pécsi Nemzeti Színházban és a Pécsi Harmadik Színházban láthatók. A nem versenyben induló előadások és egyéb fesztiválprogramok nagyobbik része a Zsolnay negyedbe, kisebbik a Kodály Központba kerül. 2012-es tapasztalatok szerint a fesztiválozók nem szívesen látogattak ki túl gyakran a belvárostól kissé távol eső komplexumba. Az új vezetés, köztük az új ügyvezető, Magyar Attila – aki a Zsolnay negyedet fenntartó Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója is – abban bízik: meghozza a kedvet a gyakori ingyenes buszjárat, valamint a kilenc napra szóló bérlet is, amelynek napi költsége 720 forint. A versenyelőadások jegyára: 3990 forint.

Az idei versenyprogram

Don Quijote, Nemzeti Színház, rendezte: Vidnyánszky Attila; * Túl zajos magány, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, rendezte: Ivo Krobot; * A vágy villamosa, Pécsi Nemzeti Színház, rendezte: Rázga Miklós; * Istenítélet, Vígszínház, rendezte: Mohácsi János; * A Bernhardi-ügy, Örkény Színház, rendezte: Ascher Tamás; * Tizenkét dühös ember, székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendezte: Cserhalmi György; P Lear király, Radnóti Színház, rendezte: Alföldi Róbert; * Az olaszliszkai, Katona J. Színház, rendezte: Máté Gábor; * Liliomfi, Budaörsi Latinovits Színház, rendezte: ifj. Vidnyánszky Attila; * A gát, kaposvári Csiky Gergely Színház – Nemzeti Színház, rendezte: Bér­czes László; * Vízkereszt, vagy amit akartok, Gyulai Várszínház – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, rendezte: Bocsárdi László; * Tóték, kecskeméti Katona J. Színház, rendezte: Rusznyák Gábor; * Piszkavas, Pécsi Harmadik Színház, rendezte: Vincze János; * Tartuffe, tatabányai Jászai Mari Színház, rendezte: Szikszai Rémusz; * Macska a forró bádogtetőn, kecskeméti Katona József Színház, rendezte: Zsótér Sándor; * A te országod, Forte Társulat, rendezte: Horváth Csaba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.