galéria megtekintése

Térkép a jelenhez

4 komment


Lakner Zoltán

Sok időt töltünk Orbán Viktor szándékai kifürkészésével, mondatai magyarázásával, önellentmondásai leleplezésével. Holott nála világosabban kevesen beszélnek a politikacsinálás mikéntjéről. Az éppen két évvel ezelőtt letett harmadik miniszterelnöki esküjét követő beszéde világos képet ad politikai krédójáról és céljairól.

Feltárul benne a jelen.

„Ha a szavak használata nem helyes, akkor a gondolatok értelme zavaros” – kezdte mondandóját a miniszterelnök 2014. május 10-én. Megerősítve ezzel, hogy magának vindikálja a jogot a közéletet meghatározó kategóriák értelmezésére. Legelsősorban is arra a terrénumra, ami a nemzet vonzáskörzetébe esik. „Keresni fogom azokat az utakat és módokat, ahol a magyarok úgy tehetnek a saját személyes ügyeikért, úgy tehetnek szert személyes haszonra, hogy az közben az egész közösség javára is váljon”. A látszólag a közjavak védelmében és gyarapításukért kiálló szövegrészből levezethető a kormánypárti klientúra-építés. „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” – ahogyan Lánczi András fogalmazott. Csakis az a kérdés, a kormány kiket ért bele a nemzetbe, kiknek a gyarapodását értelmezi a nemzet javaként.

 

Majdnem két hónappal a hírhedt tusványosi illiberális beszéd előtt elhangzott, hogy a „liberális társadalomfelfogással és társadalomszervezési módszerekkel” szakítani kell. El kell utasítani, hogy a szabadságunk korlátja a másik ember azonos mértékű szabadsága. Helyébe az „amit szeretnél, hogy veled cselekedjenek, azt tedd mással” szabálya kerül. Az orbáni gyakorlatban ez azt jelenti: a kormányfő dönti el, mit tart helyesnek mással szemben tenni. Az új igazságosság nála az, hogy „mindenkinek meg kell kapnia, ami megilleti, és meg kell tennie azt, ami tőle elvárható”. A jogok és kötelezettségek állítólagos egyensúlya valójában azzal jár, hogy megszűnik az emberi és állampolgári mivoltunkra hivatkozó minden jogosultság.

Orbán Európa-politikája 2014-ben is a fennálló Európa leváltására irányult. Ennek része, hogy „nem akarunk bevándorlást támogató politikát”, valamint „visszautasítjuk a házasság és a család relativizálását, kitágítását és kiüresítését”.

Az orbáni értelmezésben a 2014-es választással az „alapkérdések eldőltek”. A vitákon felülkerekedett a „meddő viták lezárása iránti vágy”. Ahogyan ezt 2009-ben Kötcsén megfogalmazta: a centrális politikai erőtér vita helyett „a maga természetességével képviseli” a nemzeti ügyeket.

A parlamenti többség nem pusztán egy verseny győztese, hanem az egység letéteményese. Az egység a közép. Aki nem a közép része, az szélsőséges. Ellene Orbán a nem­zeti függetlenség eszméje nevében lép fel, „amiért oly sokan léptünk sorompóba az elmúlt évszázadok folyamán”. Csak hogy világos legyen, ki a szelektíven kezelt múlt legitim örököse.

Az országnak béke kell, de „békét csak az erős teremthet”. „A béke nem egyenlő a háború hiányával”, ami ebben az értelmezésben azt is jelentheti: ez harcos béke, hadjárat az egységbontók ellen, akik szélsőségesek, nem nemzetiek, a meddő viták hívei.

Aminthogy Orbán 2002-ben a vereség mélyebb értelmét kereste, úgy a siker után a miniszterelnök saját feladatát abban látta, hogy megértse „a nemzet szellemét, lelkét és akaratát”. Mivel ez sehol sincs megírva, a győztes kiváltsága, hogy értelmezze. Spirituális dimenzióba, az ellenőrizhetetlenség szférájába emelve a mandátumot, amit a szavazatokkal elnyert.
Az emelkedett szavakból az önkény politikája rajzolódik ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.