galéria megtekintése

Poszt, riposzt

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 20. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

A rendezvény két hét múlva kezdődik, a vele kapcsolatos vihar azonban már hetek óta tart. Az idei, 15. Pécsi Országos Színházi Találkozóval (POSZT) kapcsolatban egyelőre színházról nemigen, kultúrpolitikai harcokról annál több szó esik. Most azok a társulatok és főként nézőik bűnhődhetnek, amelyek és akik a versenyben nem, a fesztiválon azonban részt akarnak venni.

Állásfoglalást adott ki hétfő este a Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán a Magyar Teátrumi Társaság (MTT). A szervezet közgyűlése ugyanis támogatta az elnökség korábbi lépéseit, amelyet már megvitatott a Magyar Színházi Társasággal. A határozott álláspont: a versenykiírásnak megfelelően, a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadások csak és kizárólag úgy vehetnek részt a találkozón, hogy vállalják a megmérettetést.

Aki nem vállalja, annak jogi szakértő bevonásával a felbontás érdekében vizsgálják felül a szerződését. Az állásfoglalás következő mondata ezzel ellentétben arra hívja fel a POSZT zsűrijét, hogy minden versenyprogramban részt vevő előadást zsűrizzen, és döntéseit az összes előadás megtekintése alapján hozza meg.

Az MTT közgyűlése elvárja az elnökségtől, hogy azonnal kezdeményezze a Poszt Kft. tulajdonosi taggyűlésének összehívását legkésőbb május 25-re. (Információnk szerint, a közgyűlésen az is felötlött, a jövőben csak olyan színházak előadásaiból lehessen válogatni, amelynek igazgatói aláírják: beválogatásuk esetén részt vesznek a versenyprogramban – hasonlóan az állami díjakhoz, amelyeknél a díjra jelölt aláírásával igazolja, hogy átveszi az elismerést.)

 
Az Örkény Színház elvinné Pécsre Hamletjét, de a versenytől szeretnének távol maradni
Az Örkény Színház elvinné Pécsre Hamletjét, de a versenytől szeretnének távol maradni
Reviczky Zsolt

A Poszt Kft. másik kisebbségi tulajdonosa, a Magyar Színházi Társaság nem érti az állásfoglalást.Vajda Márta titkártól megtudtuk, ez ügyben már két hete levelet váltottak az MTT vezetésével. Május 5-én kelt levelükben megemlítették, a Magyar Színházi Társaság elnöksége megvitatta annak különböző lehetőségeit, hogy hogyan lehetne a további problémák gerjesztése nélkül megrendezni az idei POSZT-ot. Határozott véleményük, hogy a találkozó szakmai színvonala és a közönség érdeke a legfontosabb: ezért nem támogatják azt a megoldást, hogy a három, versenyezni nem, de fellépni kívánó színház ne jelenjen meg a POSZT-on.

Információik szerint a jegyek többsége elkelt, és az összeállított műsor megbolygatása a részt vevő többi társulatnak is felbecsülhetetlen károkat okozna. Inkább úgy vélik: vitasorozatot kell indítaniuk a fesztivál jövőjével kapcsolatban. Megjegyezték azt is, hogy a szerződésbontás olyan horderejű kérdés, amit a harmadik, többségi tulajdonos, Pécs városa véleményének ismerete nélkül nem hozhatnak meg. A levelet az MSZT elküldte a városházára, szeretnék a kérdést tisztázni a csütörtökre meghirdetett sajtótájékoztatóig.

A pécsiek egy szóbeli megbeszélésen is egyetértettek azzal a nézettel, amely a közönség érdekét tartja szem előtt. Alig van már jegy azokra az előadásokra, amelyek a zsűribotrány miatt visszaléptek a versenyből (ezek: az Örkényből a Hamlet és az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY, a Szputnyik Hajózási Társaságtól A heilbronni Katica, valamint a STEREO Akt Felülről az ibolyát című produkciója). Felvetődött az is, hogy a grémium ezeket az előadásokat is zsűrizze, a társulatok pedig dönthetnek úgy, hogy nem fogadják el és nem veszik át a díjakat.

Megkérdeztük az üggyel kapcsolatban érintett társulatokat. Az Örkény István Színház igazgatója, Mácsai Pál nem akart reagálni az MTT állásfoglalására. A Szputnyik Nonprofit Kft. ügyvezetője, Tóth Péter és a STEREO Akt producere, Rácz Anikó lapunknak elmondta: aláírt szerződésük van, és készülnek a POSZT-ra.

Tiltakozók

A színikritikusok nyílt levelet tettek közzé, majd bojkottot hirdettek, miután kiderült: a POSZT kisebbségi tulajdonosai, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság közösen nem fogadta el a Színházi Kritikusok Céhe által jelölt zsűritagot, Csáki Juditot. A kritikus céh kilépett a színházi társaságból, követte őket az Örkény Színház is. Vezetői deklarálták, két versenybe válogatott előadásukkal fellépnek a POSZT-on, de a versenyből kiszállnak. Így tett a Szputnyik és a STEREO Akt egy-egy produkciója is. Ennek hatására, április 22-én a két színházi társaság újra egyeztetett, mindkettő 4-4 tagot jelöl a grémiumba, ezt a másik társaság nem írhatja felül. Ekkor a kritikusok már nem éltek a jelölés lehetőségével, és a versenyből kiszálló társulatok sem táncoltak vissza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.