galéria megtekintése

Orbán nem tud isteni szabályokról, Brüsszel igen

42 komment

NOL

Kedd délután öt órakor Magyarország kapcsán ült össze az Európai Parlament Strasbourgban. A vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. Pelczné szerint az Európai Bizottság alelnöke megfenyegette hazánkat, Orbán pedig azt kívánta, legyen Európa az európaiaké, és a tagállamok hadd döntsék el, kiket fogadnak be.

Az Európai Parlament (EP) a magyar miniszterelnök halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentéseiről, illetve a migránsok ügyében elindított nemzeti konzultációról tart vitát kedd délután. A tervek szerint a „magyarkérdésről” délután 5 órától tárgyalnak, utána pedig Orbán Viktor 7 órakor tart sajtótájékoztatót. A vitát itt követhetik élőben. Arról, hogy pontosan miért is állítják pellengérre Orbánt Strasbourgban, itt olvashatnak bővebben.

Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozik Strasbourgban, mielőtt felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén
Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozik Strasbourgban, mielőtt felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén
Koszticsák Szilárd / MTI

Az Európai Parlament júniusban állásfoglalással, majd júliusban szavazással zárja le a vitát. Az állásfoglalásnak nincsenek jogi következményei, azonban hivatkozási alapul szolgálhat a további vitás esetekben.

 

TUDÓSÍTÁS PERCRŐL PERCRE

16:30 „Ne legyenek tabuk

Magyarország nem írt alá egyetlen olyan dokumentumot sem, amely megtiltaná, hogy felvessen bármilyen kérdést – jelentette ki Orbán Viktor újságíróknak Strasbourgban, európai parlamenti felszólalása előtt egy a halálbüntetéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva. A kormányfő úgy vélekedett, hogy az ezzel kapcsolatos vita Magyarország számára valójában a szólás-, illetve véleményszabadság kérdése. Azt akarjuk, hogy ne legyenek tabutémák, és mi dönthessük el, hogy miről beszélünk – fogalmazott Orbán Viktor.

Képviselők szavaznak az EP délelőtti plenáris ülésén május 19-én Strasbourgban. A délutáni plenáris ülésen a magyarországi helyzet megvitatására is sor kerül Orbán Viktor miniszterelnök részvételével
Képviselők szavaznak az EP délelőtti plenáris ülésén május 19-én Strasbourgban. A délutáni plenáris ülésen a magyarországi helyzet megvitatására is sor kerül Orbán Viktor miniszterelnök részvételével
Patrick Seeger / MTI/EPA

17:00 „A magyarok mondhassák meg

A bevándorlással kapcsolatban pedig Orbán szavai szerint Magyarország azt szeretné megvalósítani, hogy a magyarok mondhassák meg, legyenek-e itthon bevándorlók, vagy sem. A kormányfő szerint nem vált be, hogy Brüsszelből központilag szabályozzák a bevándorlás kérdését, és félő, hogy a tagállami kvóták sem jelentenek erre megoldást. Orbán a jelek szerint kemény vitára készül, olyannyira, hogy közlése szerint az EU vezetői álláspontjának megváltoztatására fog kísérletet tenni, ami „hosszú menetelés lesz”. Ami pedig a magyar demokráciával kapcsolatban szóba kerülő esetleges kérdéseket illeti, Orbán Viktor azt nyilatkozta: hazánk a jogállamiság röntgengépével legtöbbször átvilágított tagállam, „a leleteink megfelelőek”.

17:20 Egy percig sem hezitálnak

Az Európai Bizottság készen áll minden rendelkezésére álló eszközt bevetni annak biztosítására, hogy Magyarország, illetve a többi tagállam eleget tegyen uniós kötelezettségének – fogalmazott a vita kezdetén Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Megfogalmazása szerint a bevándorlókkal való riogatás, amit Magyarországon tapasztalhatunk, káros és csak előítéleteket szül. Kilátásba helyezte, hogy szükség esetén be fogják vetni az EU alapszerződésének – szankciókat tartalmazó – 2. cikkelyét.

Orbán a kritikákat hallgatja
Orbán a kritikákat hallgatja
Koszticsák Szilárd / MTI

17:30 Jogos felvetés

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióelnöke felszólalásában felhívta a figyelmet a magyar gazdaság sikereire, illetve a bevándorlókkal kapcsolatban emlékeztetett, hogy a menekültek kétharmadát visszafordítják az EU-ból, tehát a kérdés felvetése jogos.

17:35 Túl messzire ment

Nem arról van szó, hogy nem kedveljük Orbán Viktort, és nem prédikálni szeretnénk, de Orbán túl messzire ment, kijelentéseit nem szabad alulbecsülni – mondta Gianni Pittella, a szocdem frakció vezetője. Amit Magyarországon látunk, tette hozzá, az nem a demokrácia elleni támadás, hanem annak kiüresítése üres szlogenekké, egy gyatra minőségű show-vá, megerősítve a szélsőségeseket. „Legalább a saját népét tisztelje” – fejezte be hozzászólását Pittella.

17:38 Megfenyegettek

Pelczné Gáll Ildikó szerint Timmermans megfenyegette Magyarországot, hogy az alapszerződés 2. cikkelyét fogják ellenünk alkalmazni. „Van egy lista tabutémákról? Ossza meg ezeket velünk! Nem lehet beszélni a halálbüntetésről, vagy a migrációs kérdésekről? Miről beszélhetünk akkor?”

17:40 Nem akárki mondta

Pittella úgy felelt Pelcznének: ne banalizáljuk a vitát, természetesen lehet beszélni bármiről, de itt az EU alapértékeiről van szó. Ha egy kormányfő beszél erről, meg illiberális demokráciáról, persze, hogy aggaszt bennünket, hiszen nem egy átlagpolgárról van szó, hanem egy ország miniszterelnökéről. Ha pedig a Bizottság alelnöke azt mondja, hogy a 2. cikkelyt fogja használni, az nem fenyegetés, hanem tényállás.

17:45 Ennyi volt

Sophia in 't Veld (liberális frakció) szerint a halálbüntetésről beszélhetünk, de ez rövid vita lenne, elítéljük, az EU elítéli, ennyi volt. Ez csak eltereli a figyelmet a bevándorlási konzultációról. Az EB mit tesz azért, hogy ellenőrizze, összeegyeztethető-e az EU alapértékeivel és bevándorlási politikájával ez a fajta konzultáció? – kérdezte a liberális képviselő.

17:50 Felmondjuk a tagságot?

Rebecca Harms (zöldek) először nem akart hinni a fülének, amikor Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés visszaállítását. „Ez az uniós tagság felmondásával lenne egyenlő.” A bevándorlási konzultáció pedig szerinte sem járul hozzá, hogy a menekültek problémáját komolyan felvessük, csak arra jó, hogy heccelje az embereket – „ez kútmérgezés”.

17:55 Több tiszteletet

Laura Ferrara (szocdemek) szerint Orbán elég világosan beszélt a halálbüntetésről, de az igazságügy függetlenségét fenyegető lépések, a sokkoló konzultációs kérdések után itt az ideje, hogy beszéljünk minderről: a tagállamoknak nem csak a csatlakozáskor kell tiszteletben tartaniuk az uniós alapértékeket. „Egy demokráciaellenes mozgalom létezik az unióban, ez nem folytatható, nem dughatjuk a fejünket a homokba.”

18:00 Mitől sokkoló?

Szájer József (Fidesz) azt kérdezte, mitől sokkoló az a konzultáció, hogy minden állampolgárt megkérdeznek egy rendkívül fontos kérdésről? Nem a konzultáció ténye sokkoló, hanem a tárgya – felelte Ferrara, aki tévesen azt mondta, hogy a halálbüntetésről szól a konzultáció.

Még hogy a szabadságharc ne lehetne szórakoztató
Még hogy a szabadságharc ne lehetne szórakoztató
Vincent Kessler / Reuters

18:02 Balczó Zoltán (független) megnyugtatta az EP-t, hogy a Fidesz belesimul a brüsszeli politikába, tehát nem kell tartaniuk Orbántól, mert atlantista. (Ezt vélhetően nem bóknak szánta.) Majd egy kérdésre válaszolva kikérte magának, hogy a Jobbik halálosan megfenyegetett volna egy melegjogi aktivistát. „Legfeljebb arról volt szó alkalmanként, hogy túlzott közszeméremsértés ellen emelte fel a szavát”.

18:10 Orbán beindult

Mindig megtisztelőnek tartom, ha EP-képviselők a magyarországi helyzetről tartanak vitanapot – kezdte hozzászólását némi iróniával a hangjában Orbán Viktor. „Nekem meg parancsoló kötelességem felszólalni népem nevében.” Emlékeztetett, népszavazással döntöttünk az EU-tagság mellett, azóta is büszkék vagyunk e döntésünkre.

18:15 Mi magyarok

Majd még ironikusabban folytatta: azt gondolhatnánk, azért vagyunk itt, mert az EP kíváncsi a magyarok sikereire (majd fel is sorolt ezekből néhányat), de nem ezért hívták össze a vitanapot. Majd megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint az unió jogállamiság-röntgenjével legtöbbször átvilágított országok között tarthatjuk számon hazánkat. Üdvözölte, hogy a rend, a közbiztonság, a bevándorlás kérdése foglalkoztatja az EU-t is, de ezek nem magyar, hanem európai problémák. Azért velünk kapcsolatban merül fel, mert a magyarok szeretnek egyenesen beszélni, nem szeretjük a locsogást, a mellébeszélést. Egyenesen beszélünk a halálbüntetéstől, a bevándorlásról is. A politikai korrektség nem vitt közelebb a megoldáshoz. Ezért nyíltan kimondjuk, mi magyarok azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna, ahogy Magyarországot is megőriznénk magyar országnak.

Orbán: Nincsenek kőbe vésett szabályok
Orbán: Nincsenek kőbe vésett szabályok
Vincent Kessler / Reuters

18:18 A magunk módján

Majd jött a beszéd keményebb része: Magyarországon nem tudunk munkát adni a bevándorlóknak, elsősorban a megélhetési bevándorlást akarjuk a magunk módján kezelni. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos javaslata „abszurd, közel ahhoz, amit őrültségnek nevezhetünk”. Orbán szerint óriási migrációs nyomás nehezedik Európára, Magyarországon pár év alatt hússzorosára nőtt az illegális határátlépők száma. Ezért szerinte felül kell vizsgálni a bevándorlási egyezményeket és a tagállamok hatáskörébe visszautalni annak jogát, hogy megvédhessék saját határaikat. „Őrültség, hogy engedjük be a menekülteket Európába, és osszuk szét őket önkényesen meghatározott kvóták alapján”. Ez ugyanis csak ösztönözni fogja az embercsempészeket.

18:20 Mi magyarok II.

„Mi magyarok magunk akarunk dönteni.” Majd jött az engedékeny Orbán: mi keresztény-nemzeti kormány vagyunk, van a szívünkben irgalom, a menekülteket be fogjuk fogadni. Majd a rendpárti Orbán: „Magyarországnak meg kell védenie jogrendjét és határait!”

A bevándorlási konzultációt ért kritikákra reagálva megismételte, nem írtunk alá semmilyen egyezményt arról, hogy miről lehet és nem lehet beszélni. Ellenben az uniós alapszerződés megsértésének tekintjük, ha bárki megmondja, miről beszélhetünk és miről nem.

18:21 Nem istenek

A halálbüntetésről szólva a magyar kormányfő biztosította a parlamentet, hogy csak az uniós joggal összhangban lehet megváltoztatni a mi szabályainkat is. De ezek a szabályok nincsenek kőtáblába vésve, nem istenek hozták, megváltoztathatók. „Ez a szabadság, ez a demokrácia” – oktatta ki az EP-t Orbán Viktor.

18:22 Touché

Orbán ötperces felszólalását Schulz egy félmondattal söpörte félre: Azért van egy isteni kinyilatkoztatás, miszerint nem szabad embert ölni.

18:24  Más kultúra

Szájer József beszél. Arra emlékeztet, hogy Svédország után Magyarország bírálja el pozitívan a legtöbb menekültkérelmet. „Az
Önök kultúrája a bevándorlás tekintetében más. (...) Húsz éve az Európai Unió hibás döntéseket hozott” – mondja. Schulz félbeszakítja.

18:26 Válaszokat a szájba

Két közbevetés következik. Egy szociáldemokrata képviselő szerint Orbán a homályos megfogalmazások mestere, de az Európai Uniónak világos válaszokra van szüksége. Hogyan áll az Európai Unióhoz? – firtatja.  „A nemzeti konzultáció manipulatív, a választ az emberek szájába adja. Orbán demagóg módon vezeti a magyarokat, kriminalizálja a bevándorlókat, elveszi a jogalkotás szabadságát, veszélyezteti a szólásszabadságot” – mondja másvalaki.

18:29 És a kivándorlás?

Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti képviselő kap szót. Szerinte nem jobbról és balról, hanem alapvető értékekről szól. Mit tesz Ön, hogy a magyarok otthon maradjanak, és ne menjenek el az országból? – kérdezi.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

18:34 Újhelyi széttépte kérdőívét

Nem az Magyarország, amit az Orbán-kormány mutat róla – kezdi az MSZP-s Újhelyi István. Egy göbbelsi technológia ne szóljon több százezer magyar fiatal nevében – tépi össze a kérdőívet.

18:36 Hárommillió

Az RMDSZ-es Sógor Csaba Lunaceknek azzal vág vissza, hogy miért nem kerül napirendre az a Románia, ahonnan hárommillió ember vándorolt ki, a kisebbségi nyelvhasználatot pedig korlátozzák. Sógor beszél Szlovákiáról is, mondván, az csak azért nincs napirenden, mert ott szocialista kormány van hatalmon.

18:38 Cenzúráznák Márait?

A svéd Cecilia Wikström Márai Sándort vágja Orbán fejéhez. Szerinte az író ma cenzúra áldozata lenne Magyarországon.

18:45 Az emberek fogalmaznak

Jávor Benedek, a PM zöldpárti EP-képviselője arról beszélt, hogy Orbán Viktor egyre inkább hasonul a Jobbikhoz, amelynek a vitorlájából a hivatalos magyarázat szerint ki akarja fogni a szelet. Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője hangsúlyozta: a bevándorlással kapcsolatos magyar nemzeti konzultációs kérdőív megfogalmazásai – minden finomítás nélkül – olyanok, ahogyan az aggodalmak az emberekben megfogalmazódnak.

18:47 Boszorkányüldözés jön?

Többen Webert támadják, hogy ne keljen Orbán védelmére. Mi következik a halálbüntetés pedzegetése után? Inkvizíció, boszorkányüldözés? 

18:50 Orbán szerint az EU a hibás

„Sohase mernék ilyen hangon beszélni az Önök országában – szólal fel újra Orbán. (Schulz egy pillanatra félbeszakítja, mert nem működik a tolmácsolás.) Magyar képviselői hozzászólásokra nem akar reagálni, tudomásul veszi, hogy ők itt támadják Magyarországot. Illiberális demokráciáról beszélni nincs idő, a liberális elvek 2008-ban csődöt mondtak, a liberálisok csak azért zúgolódnak, mert mindenhol sorozatban veszítették el a választásokat. „Nem visszás, hogy Önök emlegetik Márait, a nemzeti költőt? (sic!)”

Három választáson nyert, hármon veszített, és még fog kikapni – mondta. 2012-ig – folytatja a miniszterelnök – nem volt bevándorlási probléma, a menekülteket jogszerűen kezelték, akkor az EU kényszerített szabályváltozásra, azóta özönlenek a menekültek. Tegyék lehetővé, hogy megvédhessük az országunkat. Ha a vita hosszú lesz is, az első lépést Európa megtette – zárja a szavait.

19:00 Önt bíráljuk

Senki nem bírálja Magyarországot országként. Önt bíráljuk, az ön fellépését és játékát, már többedszer. Az Európai Parlamentet használja arra, hogy a belföldnek üzenjen, hogy megvédi Magyarországot. Amit ön tesz, az cinizmus, nem demokrácia – mondta Gabriele Zimmer német szélsőbaloldali képviselő.

19:10 Nem vicc

Frans Timmermans a vita végén még odamondott Orbánnak: ha nem akarja bevezetni a halálbüntetést, mi a célja a vitával? Majd arra kérte, hogy a Bizottság javaslatait ne karikatúraként lobogtassa. Azt pedig cáfolta, hogy nyitott bevándorlási politikát folytatna Brüsszel, épp ellenkezőleg. A kvóták pedig nagyon korlátozottak lennének, és csak súlyos válsághelyzetekben alkalmaznák. Ez a kvóta csekély számú menekültre vonatkozna. „Ha nem karikatúrát csinálnánk a bizottság javaslataiból, az segítené a vitát” – jegyezte meg a Bizottság alelnöke. Az egyetlen előrelépés, ha tisztességesek vagyunk és egyenesen beszélünk a terveinkről. Majd emlékeztette Orbánt, hogy a bevándorlás ellenében egy oldalon állnak, és Orbán is ugyanazon elvekért harcolt a kommunizmus időszakában.

19:15 Szászok és Tóthok

Timmermans saját hazájából hozott példával oktatta ki Orbánt az európai értékekről: Hollandiában a Szászok és Tóthok a legsikeresebbek közé tartoztak, olyan emberek gyerekeiről van szó, akik 56-ban emigráltak, amikor Magyarországon lábbal tiporták a jogaikat.

19:17 Itt a vége

Az elnök lezárta a Magyarországról szóló vitát, ezzel percről percre tudósításunk is véget ért. Köszönjük a kitartó figyelmüket! (A percről percre tudósítást Ágoston Zoltán és Nyusztay Máté szerkesztették).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.