galéria megtekintése

Boggie szombaton is énekelni akar

1 komment


Rab László

Teljes a nagyüzem Bécsben. Este kilenckor kezdődik a 60. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője, a programban érdekelt a magyar dzsesszénekesnő, Csemer Boglárka, Boggie is, aki meggyőző fölénnyel nyerte a hazai Dal-versenyt, így juthatott ki háborúellenes dalával a császárvárosba.

Hétfőn este megtartották a sokadik főpróbát, ezt követően a szakmai zsűri már leadta szavazatát a tizenhat aspiránsra, e titkos pontszámokat vetik majd össze a közönség szavazataival. Magyarországról a magyar versenyzőre nem lehet szavazni. A tizenhat énekesből tíz juthat be a szombati döntőbe, a „nagyoknak” – az angol, a spanyol, a francia, a német és az olasz versenyzőnek – nem kell a keddi és a szerdai selejtezőben szerepelniük.

Boggie egy május 12-i bécsi sajtótájékoztatón. Nem félős
Boggie egy május 12-i bécsi sajtótájékoztatón. Nem félős
Robert Jaeger / MTI/EPA

Ebben az évben Ausztrália is indít versenyzőt, mert a távoli földrészen hallatlanul népszerű a fesztivál. Az „auszik” úgy egyeztek meg a szervezőkkel, hogy ha véletlenül nyernének, akkor sem viszik „haza” az eurovíziós dalfesztivált. Hogy ebben a váratlan esetben hol lenne jövőre a döntő, arról még nem esett szó.

 

Boggie dalát – Wars for Nothing – gyakran lehetett hallani a délután folyamán a Stadthalle környékén, sok a magyar szurkoló, a főpróbát övező tinisikongatással sem volt baj, bár ugyanezt megkapta az angolszászosan dübörgő fehérorosz páros, Uzari és Maimuna, no meg a hagyományosan „pusztító” hangú szerb hölgy, Bojana Stamenov, illetve a Beatles-klónnak tekinthető dán Anti Social Media is. Ők egyben a magyar énekesnő nagy ellenfelei lehetnek ma este. Csemer Boglárka tizedikként következik a sorban.

Az elődöntőt jó helyen rendezik, Papp Laci itt vívta egyik nagy profi bokszcsatáját 1963. február 6-án, amikor az angol Aldridge ellen technikai KO-val nyert a tizenötödik (!) menetben. Papp nagyon elverte vetélytársát, még az angol parlamentben is kifogásolta egy képviselő, hogy miért mutogatnak olyan meccseket, ahol ennyire elkalapálnak egy angol bokszolót. A magyar tévében persze nem mutogattak róla semmit.

Csemer Boglárkának nem bokszolnia kell, hanem szépen énekelni, ami az eddigi tapasztalatok alapján menni fog. A kék ruhás hölgy – aki ezúttal bordóra váltotta a figurát – a főpróba után nyilatkozott a Népszabadságnak. Arról kérdeztük, hogy noteszébe, amelybe a nagy fellépések előtt fel szokta írni az álmait, most mit írt be. – Azt, hogy nyerjük meg! – felelte az énekesnő, és hozzátette, ehhez persze először be kell jutnia a döntőbe. – Nem vagyok félős, nem is izgulok különösebben, az a dolgunk, hogy mindenki csinálja jól a feladatát, a végén meglátjuk, ez mire lesz elég. Két hete vagyok Bécsben, nagyon jók a visszhangok, felléptem az Operában is az osztrák közszolgálati tévé Poptalálkozások című műsorában, ahová ötünket hívtak meg. Megtisztelve éreztem magam.

A sajtóközpont kedden
A sajtóközpont kedden
A szerző felvétele

A háborúellenes balladával tovább lehet jutni, amiben segíthet a pompás színpadkép és a kimunkált vokál is. Az énekesnő, akinek Parfüm című klipjét több millióan látták a világhálón, bízik abban, hogy a környékbeli országokból sok szavazatot kap. Kár, hogy az elődöntő során nem mondják meg, kitől mennyit kapott a pályázó, ez csak a döntőre jellemző sajátosság. Csak annyit fogunk este fél tizenegy körül megtudni, hogy Csemer Boglárka Boggie bekerült-e a top tízbe.

Ami azt jelentené, hogy szombaton, immár a nagyokkal kiegészülve is elkápráztathatná a bécsi közönséget. Na és a világot, mert a sajtóközpontban jelenleg 1700 újságíró várja velem együtt izgatottan a végeredményt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.