Port, búzát, békességet!

Még akkor sem, amikor a nagy bulit nyomó Major Lazer alatt lazán nyakon önt egy ázsiai kontingens a maga vödörnyi mojitójával. S bár az ingünk kimosását elhárítjuk, készül egy közös szelfi a nagy ijedtségre, mi pedig ismét hiszünk a világbéke lehetőségében, miközben leszedjük a nyakunkról az odatapadt mentalevelet.

Élményben idén kitett magáért a Sziget. Most nem csak a szupersztár Robbie Williamsre, vagy a sokak által zseniálisnak kikiáltott Florence-re gondolok, hanem, mondjuk a visszatérő Kasabianra, amely ugyan nálunk sosem tudott beragadni a lejátszóba, most mégis annyira meggyőzően rakják ki, amijük van, hogy másnap csak őket hallgathatja a család.

És nem is büntetésből. A Shoot the Runnertől magabiztosan vezetnek el a Fire-ig, hibátlanul, őszintén, karcosan. Az élmény a péntek esti sztár, a minden magyar műkörmös himnuszát adó Avicii után még inkább elmélyül bennünk, hiszen ritkán hallani ennyire kiszámítható, fröccsöntött műanyag zenét. Még a Volton fellépő David Guettától is bocsánatot kérünk magunkban, pedig azt is untuk rendesen. Avicii mellett a lesajnált vegyésztesók (The Chemical Brothers) egyenesen az elektronikus zene Mozartjának tűnnek, ráadásul sosem voltak ilyen szemet bántóan gagyi vetítéseik, robbanó meteorokkal, vízesésekkel. Miközben egy számot hallgatunk meg tizenötször, azokra az időkre gondolunk könnyes szemű nosztalgiával, amikor a Faithless és a már említett vegyészek jelentették a rutinos unalmat a Nagyszínpadon.

De szerencsére nem minden parasztvakítás. Mert szombaton már az idei év legjobban várt zenekara, az eddig csak csábított, de soha meg nem érkező Kings of Leon feledtet el mindent: port, búzát, éhséget. A Followill tesók ugyanis a lehető legkevesebb körítés nélkül vezetik fel a zenéjüket, s már a Closernél, majd később a Pyrónál és a Radioactive-nél érezzük, hogy igenis van rockmennyország, és mi épp ott vagyunk. Utoljára a U2 fénykorában éreztünk hasonlót, és bizony az nem tegnap volt, aztán jön a Use Somebody is, meg a Sex on Fire, és percre pontosan tizenegykor leteszik a lantot, s úgy képzeljük magunkban, hogy most még a budai lakosok is elmorzsolnak egy könnycseppet, mert van az a zajszint, ami már kész öröm.

A Kasabian kirakta, amije van Marjai János / MTI

És akkor már égnek a lampionok, játszik és vibrál az egész Sziget, lebeg a por felett. Szabadok vagyunk, bár sosem zártak be sehová. Már sör sem kell, és csak vigyorgunk, amikor szakszerű könyökléssel leverik a vesénket az utcaszínház bejárata előtt várakozva. Kár, hogy megint egy évet kell várni az újabb inzultusra.