galéria megtekintése

A kávé miatt maradt fenn a híres Bach-mű

1 komment

Dömötör Nikolett

A szombat este a zseniális barokk szerző műveinek jegyében telt a Kaposfesten, ahol a közönség ráadást követelve ismét szétszedte a házat.

A szombati Bach-estet a Kaposfest egyik házigazdája, Várdai István indította a csellóra írt d-moll szvittel (BMW 1008) – megérintő és átszellemült játéka, amely egyszerre volt söprő hevületű, ugyanakkor precízen pontos és koncentrált, ismét csodálattal töltötte el a közönséget, akik ezen az estén sem rejtették véka alá tetszésüket. Az ígéretes nyitány után egy énekes darabot, a 202. kantátát (Weichet nur, betrübte Schatten – Tűnjetek már, bús árnyak) hallhattuk a délelőtt Strauss-dalokkal bemutatkozó Celeng Mária szólójával, Dudu Carmel oboajátékával és az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. A szopránénekesnő hófehér ruhájában, fehér virágokkal a hajában, színgazdag hangjával járt be mélységeket és magasságokat, kacér tavasztündérként varázsolva el mindenkit.

Várdai István
Várdai István
Rockstar Photographers – Mózsi Gábor

Bár Bachot még nem énekelt nagyobb közönség előtt és nem is specializálódott régi zenére, mégis úgy tűnt, valósággal lubickolt a színpadon. Egy korábbi beszélgetés során elmondta, azért tud például Bach-hal azonosulni, mert zenéjét szenvedélyesnek és érzékinek tartja, amit szabadon lehet énekelni, díszíteni, így egy kicsit ő maga is alkotóvá válik közben. Öröm volt nézni, ahogy a művészek nemcsak hogy találkoztak a darab erejéig, de egymásra is találtak, szinte táncra perdültek hangszereikkel.

 

Egy rövid szünet után a lengyel Apollon Musagete Kvartett előadásában hallhattuk A fúga művészete (BMW 1080) – Contrapunctus 1, 2, 5, 7 és 9-et, amelyet Bach elsősorban azért komponált, hogy bemutassa az ellenpont-technikában való jártasságát és kreativitását. A négy művész összeszokottsága már az első pillanatokban megmutatkozott, ahogy egymásra pontosan és figyelmesen reagálva működtek együtt. A kvartett egyébként, széles tradicionális repertoárja mellett nagy hangsúlyt fektet a még élő zeneszerzőkkel való közös munkára is, számos kortárs szerző ajánlotta nekik valamelyik művét, amelyek közül jó néhány a formáció spirituális mentorának tekintett Apolló személye köré íródott.

A szombat esti láz az utolsó számmal, a c-moll oboa-hegedűversennyel (BMW 1060) érte el tetőpontját Baráti Kristóf (hegedű), Dudu Carmel (oboa) és az Erkel Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában. Bach az eredeti művet két csembalóra írta át, hogy a lipcsei Zimmermann kávéházban előadják – és éppen ennek köszönhető, hogy fennmaradt az utókor számára is, hiszen az eredeti kotta elveszett. Ez a kávéház azonban még közel sem az az ikonikus, a huszadik század elején fénykorát élő művészlebuj volt, ahol írók, költők, festők, zenészek találkoztak és alkottak, mindenesetre a 18. századi német város társadalmi életében fontos szerepet töltött be. A tulajdonos engedélyezte a zenebarátok egyesületének, a Collegium Musicumnak - amelynek egy ideig Bach is a vezetője volt -, hogy koncerteket adjanak itt. A zenészek ingyen, szerelemből léptek föl, de a közönségnek sem kellett fizetnie. Bachnak nem csupán ennyi köze volt a kávéhoz; a frissítő fekete annyira megihlette, hogy írt egy kantátát is, amely arról szól, hogyan próbálnak leszoktatni mindenféle kalamajka árán egy fiatal lányt, Lieschent a kávézásról.

Ma már aligha gondolnánk, de a kávézás intézménye Bach korában, az 1700-as évek elején közel olyan parázs vitákat váltott ki, mint manapság például a füvezés. A kávéházakba csak férfiak járhattak, Zimmermann is csupán a koncertek alkalmával tett kivételt, sőt, sokáig abban sem volt közmegegyezés, hogy a nőknek szabad-e egyáltalán kávézniuk. Erre is reflektál némi gúnnyal a Bach-féle Kávékantáta, amelyben a főszereplő Lieschen megalkuszik apjával: abban az esetben hajlandó lemondani a kávéról, ha apja megfelelő partit talál számára – egy olyan férjet, aki felől annyit megihat belőle, amennyit nem szégyell. (Egy kis kitérő: Bachon kívül több zeneszerző kávéhoz való kötődése is ismert. Beethoven például csak egész pontosan 60 szem kávébabból lefőzött feketét volt hajlandó inni – ehhez már-már rögeszmésen ragaszkodott, olyannyira, hogy maga mérte ki babszemre pontosan az adagokat. A zenetörténet egy másik alakja, Rózmann Ákos hétórás darabot is komponált Mise címmel, amelybe beleírt egy komplett kávészünetet, csészecsörömpöléssel és fecsegés-foszlányokkal.)

Apollon Musagete Kvartett
Rockstar Photographers – Mózsi Gábor

Ha már ilyen sok szó esett a kávéról, talán nem túlzás, ha azt mondjuk: a fergeteges végjáték úgy pattintotta ki a közönség szemét és úgy dobogtatta meg a szívét, mint egy lórúgásszerű koffeinbomba. Voltak, akik nem tudtak, de nem is akartak parancsolni már-már önálló életre kelt végtagjaiknak; a zene hatására itt-ott lábak, ujjak, fejek mozdultak meg a ritmus és dallam önfeledt élvezetére hagyatkozva. A nézők szó szerint kikövetelték a ráadást, az első nap ovációjához hasonló falrengetést produkálva. Az pedig, hogy este tízkor már nem szokás kávézni, valahogy mindenkit hidegen hagyott...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.