Örüljön a kudarcnak, és tanítsa erre a gyerekét is

Szerzője, a személyiség-, szociál- és fejlődéspszichológia elismert kutatója, a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora ugyanis igencsak olvasóbarát könyvet írt. – Tudományon alapul, de nem hangzik tudományosan. A professzorok gyakran egymásnak írnak. A diákjaim szerint a munkánk segíthet az embereknek, ezért tudniuk kellene róla, ők tanácsolták, hogy vágjak bele a könyv megírásába.

Van, aki összeomlik, más a kihívást látja

Közmondásokból ismerős lehet a könyv üzenete, illetve a könyvesboltok polcai is roskadoznak az önsegítő munkáktól. „Higgy magadban!”, „Merj bátor lenni!”, olvassuk sokszor, amiből gyakran csak annyi marad meg, hogy majd talán megpróbáljuk, ha eszünkbe jut. Ez a dolgozat mégis új megközelítést ígér. – Az emberek nem tudták korábban, mi is ez a két szemléletmód pontosan. Sokan azzal próbálnak motiválni másokat, például a szülők a gyerekeiket, hogy azt mondják nekik, mennyire briliánsak, tehetségesek. Amit én ajánlok, az teljesen más. Ráadásul tudományos kutatás alapozza meg az eredményeket – válaszolta Dweck, aki évtizedekig tanulmányozta, hogyan viselik az emberek a sikert, és főképp azt, hogyan birkóznak meg a kudarccal. – Egyesek összeomlanak. Mások viszont izgatottak lesznek és a kihívást látják maguk előtt. Kíváncsi voltam, mi a különbség köztük. Azok, akik nehezen viselik, nagy valószínűséggel rögzült szemléletmóddal rendelkeznek. Azt hiszik, a képességeik kőbe vannak vésve, és ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, akkor úgy gondolják, nem elég okosak. Azok viszont, akik megküzdenek vele, a fejlődési szemléletmódot alkalmazzák, és azt gondolják, képesek a fejlődésre, ha keményebben dolgoznak, és más stratégiákkal próbálják megközelíteni a problémát.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mielőtt még elkezdené magát kategorizálni, Carol S. Dweck figyelmeztet, ez nem egy fekete-fehér elmélet, mindannyian keverékek vagyunk.

– Azt kell megfigyelnünk saját magunkon, hogy melyek azok a helyzetek, amelyekhez rögzült szemléletmóddal viszonyulunk.

Ha olyankor, amikor visszalépés történik az életünkben, kritizálnak minket, vagy olyan valakit látunk, aki jobb nálunk, úgy gondoljuk, nem vagyunk elég jók, akkor valószínűleg ez a helyzet. Ennek az ellenkezője, amikor mindezekből a helyzetekből azt szűrjük le, hogy meg akarjuk tanulni, hogyan lehetünk jobbak. Ha az előző választ adjuk, akkor kell nagyon figyelnünk magunkra, és elérni, hogy átálljunk a fejlődési szemléletmódra.

Kényelmesebb nem csinálni semmit

Mindezekből könnyen leszűrhető, hogy fejlődési szemléletmóddal az élet jobb. Akkor vajon miért ragaszkodnak sokan mégis az ellenkezőjéhez? – Elképzelhető, hogy

sokszor mondták nekik, hogy okosak és tehetségesek.

A kutatásunk azt mutatta, hogy ha a szülők így dicsérik a gyerekeiket, akkor rögzült szemléletmódra nevelik őket. Úgy gondolják, hogy ennek a szerepnek kell megfelelniük, nem vállalnak kockázatot, félnek a kudarctól és folyamatosan önmagukat próbálják igazolni. És valljuk be, ez elég kényelmes: tudom, hogy ki vagyok, mit várhatok el magamtól. A rögzült szemléletmód nehezebb, itt nem mondhatod azt, hogy „ez vagyok én, és ezt nem tudom megcsinálni”. Ki kell ugyanis találni, hogyan lehetünk valamiben jobbak – magyarázta Dweck, aki egy olyan elméletet dolgozott ki, amely nagyon egyszerűnek tűnik, a végrehajtása viszont nehéz, főleg hogy a rögzült szemléletmódú emberek éppen a nehézségektől riadnak vissza. (A szerző saját bevallása szerint eredményeinek könnyedebb hangvételű megírása is hasonló problémát okozott számára.)

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Dweck kutatásai azt bizonyítják, már a kétféle szemléletmód létezésének a tudatosítása is változást hozhat. – Az első lépés, hogy pontosan meghatározzuk a rizikós helyzeteket. Meg kell figyelnünk, hogyan érezzük magunkat, amikor kilépünk a komfortzónánkból. Aggódunk vagy izgatottak leszünk? Ha valaki kritizál minket, akkor védekező álláspontot veszünk fel, mérgesek leszünk? Vagy inkább azt gondoljuk: Fontos, hogy ezt tudjam! Ha olyat látsz, aki jobb, féltékeny leszel vagy inkább inspirál? A rögzült szemléletmód az, amikor

ítélkezünk magunk és mások felett.

Észre kell őket venni, vissza kell utasítani, majd vissza kell nekik beszélni.

A kemény munkát ismerje el

Persze a tehetség nem ördögtől való dolog, de ha ezt mégsem ajánlatos dicsérni a gyerekekben, akkor mégis mit? A pszichológus szerint a folyamatot, a fejlődést kell hangsúlyozni, hogy a kemény munka tesz okosabbá, az erőfeszítés eredményességében kell hinni. Az eredményeiket ahhoz kell kötni, hogy mit tettek érte, nem ahhoz, hogy kik ők, a személyiséget ugyanis nem a kudarcok határozzák meg. Dweck tanácsai szerint például ezt mondhatja a gyerekének: „Olyan sokféle módon próbálkoztál, és végül találtál egy megoldást, ami sikeres volt!”, „Emlékszel, hogy azt mondtad, nem tudod megcsinálni? Dolgoztál rajta, és most nézd meg, sikerült!” Ez ugyan nem varázsige, de a gyereke legalább azt a feladatot is élvezheti majd, amiben nem a legjobb vagy komoly nehézségek árán tudja teljesíteni.

A szemléletmódok ugyan nem magyaráznak meg mindent, de minden területen szerepük van. A gyerekvállaláson kívül például a jó házasságban is. Könnyen kitalálhatja, hogy melyik szemléletmódra jellemző, ha valaki vonakodik megemlíteni a problémákat, mert attól tart, hogy ez azt jelenti, vele vagy a partnerével van baj, vagy azt, hogy nem egy jó párkapcsolatban él. És a problémamegoldás helyett csak ítélkezünk.

Nagyobb kedvvel fog dolgozni

Tegyük fel, eljutottunk addig, hogy elhatározzuk, mostantól fejlődési szemléletmóddal tekintünk a világra. Majd bemegyünk a munkahelyünkre. Korántsem elég, ha egyénileg örülünk a kudarcoknak, a munkahelyi kultúráról a vezetőknek is hasonlóan kell gondolkodniuk. Dweck erre egy pozitív példát hoz: – Beszélgettem a Microsoft vezetőivel. A cégnél ugyanis úgy döntöttek, hogy a fejlődési szemléletmód lesz az új víziójuk. Megértették, hogy ha egy olyan kultúrát teremtenek, ahol hisznek mindenkinek a fejlődésében, akkor a dolgozóik sokkal

elkötelezettebbek, együttműködőbbek és innovatívabbak lesznek.

Egy rögzült szemléletmódú vállalatnál ugyanis mindenki jobb akar lenni a másiknál, a kollégák versenyeznek, titkolóznak, információt tartanak vissza, és ez nagy kárt okozhat.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Dweck könyvében a példákat főleg amerikai egyetemi környezetből meríti, illetve híres vállalatvezetőket és sportolókat említ. Azaz alapvetően egy nyugati kultúrából építkezik. Kutatásait azonban tovább folytatja, és elsősorban a szemléletmódok agresszióban betöltött szerepét tanulmányozza. Kísérleteket folytat például azzal kapcsolatban, hogyan lehetne elősegíteni a békét a Közel-Keleten. Csoportos vizsgálatai eddig azt mutatták meg, hogy ha izraeliek és palesztinok fejlődési szemlélettel közelítenek a másik csoporthoz, azaz tudatosítják, hogy a másiknak nincsen változtathatatlan, örökölt természete, akkor nagyobb hajlandóságot mutatnak a kompromisszumra. A szemléletmód megváltoztatásának hatása pedig a kutatásban részt vevő csoportoknál kitartott, attól függetlenül, hogy a vizsgálat ideje alatt mi történt a politikában.

A Közel-Kelet válságai csak a fejlődési szemléletmódtól valószínűleg nem fognak megoldódni, és önből sem lesz Einstein vagy a gyerekéből Mozart. Azonban ha megpróbálkozik vele, legalább – az eredménytől függetlenül – értékesnek tartja majd azt, amit csinál.