galéria megtekintése

Dalolva, törve

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 11. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Megérett az ország a pusztulásra! Az elit gimnázium magyartanára azután kiáltott fel ekképpen, miután kiderült, hogy csupán két diákjának tetszett Hrabal Sörgyári capricciója. Kétségbeesését az sem csillapította, hogy később többen hitet tettek Moliere, Dosztojevszkij és Kerouac mellett. A drámai esemény nyomasztó voltát némiképp enyhítette, hogy lecserélték a fizikatanárt, aki nagyon értett a tárgyhoz, ám egyest adott a szorgalmira, ha véletlenül nem stimmelt a megoldás. A kiváló képességű osztály két év alatt lemondott a fizikáról. Az iskola vezetősége válaszul csoportbontással és két új tanárral indított az idén. Az egyik új tanerő első nap meghódította a kamaszlelkeket Newton I. törvényének új fordításával: minden test addig halad egyenletesen, amíg meg nem pöckölik.

A másik szintén budai gimnáziumban ezzel szemben azzal töltötte az időt a fizikatanár, hogy felállította azokat a diákjait, akik az otthon elvégzendő kísérlet kellékeit nem vitték be az iskolába. A hiányzó házi feladatért egyest adott, majd az egyik diákjától elkért telefonnal lefényképezte a bűnösöket, és az osztályfőnök segédletével kirakta a fotókat a szülői levelezői fórumra, azt kérve: hassanak oda, hogy a gyerekeik elvégezzék a munkájukat.

A legkisebb gyerek keserve, miszerint az új tanító néni kitépi a negyedikesek füzetéből a lapot, és addig íratja újra a feladatot, amíg az gyöngybetűs nem lesz, már könnyed év eleji fuvallat. Az már inkább tragikomikus, hogy a hetesnek arról is jelentenie kell a hiányzók mellett, hogy hány fok van odakint. A vigyázzállás év eleji gyakorlásáról, illetve a tanárnő „istenem!” felkiáltásairól nem is szólva, amelyet akkor alkalmaz, ha egy gyerek kérdezni mer.

 

Mindezzel párhuzamosan lázasan folyik a szülői magántanárkeresés, hogy a gyerek teljesítse az iskolai követelményeket, és jó eséllyel induljon a majdani felvételin. Ráadásként folyik mindannak a beszerzése, amit a tanárok hosszú listákon rendelnek.

A tanároktól meg portfóliót kérnek, azt viszont nem feltétlenül, hogy be is menjen az órára. Az igazgató széttárja a karját, mivel a tanárokat a Klik foglalkoztatja, így ő nem rúghatja ki az alkalmatlant.

Mindeközben az oktatásért felelős állami vezetők mindennapos énekóráról és kilencosztályos általános iskoláról vitatkoznak, de abban egyetértenek, hogy zökkenőmentes a tanévkezdés. Vélhetőleg egy gyerekük sem jár állami iskolába.

Onnan nézve ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a közoktatás atomjaira hullott szét. Az intézmények színvonala kizárólag saját vezetőik kiválóságán múlik. A gyerekek esélye a minőségi oktatásra és ezzel egy jobb életre a születés szerencséjén múlik. „Budai könnyű szüléssel” érkezni a világra ma többet jelent, mint valaha. A kiváló iskola útravalót ad. Az intézmények többsége azonban csak megtörni szeretne. Hűséges alattvalóvá nevelni. S közben még dalolni is kellene.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.