A huszadik század elején az orosz művészet a világ művészeti életének élvonalában találta magát. A magukra találó művészek szenvedélyes, lázadó avantgardizmusa az orosz kultúra legmélyebb gyökereit építette be. Kandinszkij, Malevics, Goncsarova, Larionov – néhány név az Albertina idei kiállításából.
A feleség rózsaszínben repked az égbolton, a fél lábával a háztetőn muzsikáló hegedűsnek zöld az arca, az önarckép göndör festőjének a bal kezén hét ujj látható. Itt sorakoznak tehát Marc Chagall jól ismert figurái a bécsi Albertina múzeumban, ahol 130 kép, néhány szobor (közte egy egész alakos márvány Lenin), és a kiállításokon egyre inkább elengedhetetlen filmbejátszások segítségével az orosz avantgárdok évtizedei elevenednek meg. 1905-től 1932-ig, Lunacsarszkij toleráns hozzáállását követően Sztálin szigorúságáig, amikor a szovjet kommunista párt központi bizottsága a szocialista realizmustól eltérő művészi csoport feloszlatásáról határozott.
 |
| Chagall 1945-ben festette a Kék koncertet, hetekkel neje halála után |
De a tíz fejezetre osztott kiállításon a kronológiának kevés a szerepe, a főként a szentpétervári Állami Orosz Múzeumból kölcsönkapott festményeket a különböző avantgardizmusok – a primitivizmustól a kubo-futurizmuson keresztül a szuprematizmusig – és a festők személyes konkurenciaharca állítja furcsa párba. Merőben különböző stílusok, amelyek szinte mindegyikére hatott a nyugat-európai avantgárd és az orosz folklór.
