A természetes mumifikálódás a fizikai körülmények szerencsés összejátszásának a következménye. A föld forró, száraz sivatagai kiszárítják a testeket, csonttá és bőrré aszalva őket. A szél és a hőség hatására az izomzat gyorsan kiszárad, a bőr megkeményedik, így a mikroorganizmusok és a rovarok nem tudják kikezdeni a testet, és a bomlás abbamarad. A magashegyi múmiák testében lévő víz megfagy, jéggé alakul, majd a jég megolvadás nélkül, vízgőzzé alakulva párolog el. A test kiszárad, de a belső szervek épen megőrződnek, az arcvonások élethűek maradnak. A tőzeglápokban a vizes környezet is mumifikálhatja a testeket. A láp huminsavai feloldják a csontok mésztartalmát, a bőr viszont jó állapotban megmarad, kicserződik. Lapos, sokszor papírvékonyságú maradványok jönnek létre.
A mesterséges múmiák zömét olyan emberek készítették, akik képesek voltak a bomlás folyamatának megállítására. A mumifikálást szinte a világ minden táján gyakorolták, így annak sokféle módja létezik. A legismertebb múmiakészítők az ókori egyiptomiak voltak. A Fülöp-szigeteken füstölték a halottakat, mások titkos keverékeket főztek a holttestek megőrzésére. A középkori Európában a gyógyfüvektől az alkoholig mindent kipróbáltak.
Az ókori egyiptomiak több mint hatezer éve, az eddig hittnél másfél évezreddel korábban kezdték mumifikálni halottaikat, hogy megóvják földi maradványaikat a túlvilági létre. Az egyiptomi hiedelem szerint az ember halála után a lélek eltávozik, ám ha a testet szépen tartósítják, a lélek visszatér és újjászülethet. Éppen ezért mindent megtettek, hogy a lehető legjobb állapotban őrizzék meg az elhunytak porhüvelyét. (A legkegyetlenebb büntetésnek akkoriban az számított, ha valakinek elégették a testét, mert így megakadályozták a túlvilági létét.) Más kultúrákban (Dél-Amerikában, Ausztráliában) azért őrizték meg a holtakat, hogy azok továbbra is az élőkkel maradhassanak, s részt vegyenek a közösség életének fontos eseményeiben.
 |
| A Magyar Természettudományi Múzeum Múmiák világa kiállítás egyik "sztárja" |
De nem az egyiptomiak voltak az elsők, akik halottaik megőrzésére törekedtek. Pap Ildikó antropológus elmondta, hogy a mai tudásunk szerint a föld legkorábbi múmiakészítői a chinchorrók voltak, múmiáik akár 7000 évesek is lehetnek. A Magyar Természettudományi Múzeumban nemrégiben megnyílt kiállításon látható újszülött arcát agyagmaszk, fejét emberi hajból készült paróka fedi. A Chile északi partvidékén több ezer évvel ezelőtt élt halásznép tagjai gyakorlatilag lehámozták a lágyszöveteket a maradványokról, majd botokkal, ágakkal egymáshoz rögzítették a csontokat, agyaggal formázták a testet, majd a saját bőrével borították be. Az arcra festett agyagmaszk került.
A legősibb időkben az egyiptomiak a holttesteket egyszerűen a száraz sivatagi homok gondjaira bízták, ahol természetes módon mumifikálódtak. Idővel egyre fontosabb volt egy hely, ahol biztonságban tudhatták halottaikat. Elkezdődött tehát a sírhelyépítés. Ez viszont lehetetlenné tette a testek természetes konzerválódását, hiszen a kőből, agyagból épített sírboltokban uralkodó magas páratartalom és a nem megfelelő hőmérséklet a bomlási folyamatokat felgyorsította. Hosszú idő kellett a fejlett balzsamozási technika kialakulásáig.
Először a holttestek állatbőrbe csavarásával próbálkoztak, később vékony gipszréteggel vonták be az elhunytakat. Ezek még nem voltak igazán tartós eljárások, ebből az időből többnyire csak csontok maradtak fenn. Hamarosan felfedezték a gyanta tartósító hatását, és az óbirodalmi időkben a testeket gyantába áztatott textilcsíkokkal tekerték be. Az egyiptomiak időszámításunk előtt 1200 táján váltak a mumifikálás mestereivé. A hetven napon át tartó mumifikálást nem akárki végezhette el, sőt minden egyes részfeladatot külön szakértő (általában pap) végzett el. Az egyik a baloldalon (a szív oldalán) megnyitotta a testet, ezen a nyíláson keresztül kivették a belső szerveket, melyeket külön kanópusz edényekbe tettek. Az agyat az öreglyukon keresztül távolították el, vagy az orrüregen keresztül, a rostacsont áttörésével. Ezután nátront tartalmazó vászonzacskókat tettek a testbe, és az egész testet nátronnal borították be – ezek vonták el a vizet. A negyvennapos kezelés után bepólyálták a testet, a fáslik közé amuletteket, szobrocskákat is tettek. Ezek közül az egyik legfontosabb a szívszkarabeusz volt – ez a szívre tett amulett arról tanúskodott a túlvilágon, hogy az elhunyt jó ember volt. Egy időben a bepólyált testre maszkot is tettek. A tehetősebbeket fa- és kőkoporsókba helyezték.
|
A váci múmiák egyike. A különleges mikroklíma tette lehetővé
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Az önmumifikálás szokása Japánból indult. Ezt a folyamatot a szigetországban szokusinbucunak hívják, az aszkéta szerzetesek a buddhaság elérését remélték a folyamat végén. A szerzetes hosszú ideig egy speciális, sóban gazdag, vízben szegény diétán élt. Majd lótuszülésben beült egy szűk kősírba, ahol épp csak elfért, majd ezt teljesen betemették úgy, hogy egy vékony csövön keresztül azért levegőt kaphasson, illetve egy kis csengőt is mellétettek, amivel jelezte, hogy még életben van. Amint a csengőhangok abbamaradtak, kihúzták a légzést biztosító csövet, az üreget légmentesen lezárták. Ezer nap múlva felnyitották a sírt, és szerencsés esetben mumifikálódva találták az elhunytat. A budapesti kiállításon is látható egy ilyen egyedülálló, közel ezeréves testemlék.
A világhírű váci múmiák természetes mumifikálódással jöttek létre. 1994-ben, a váci domonkos rendi Fehérek templomának felújításakor bukkantak egy befalazott kriptára, benne 265 teljesen vagy részlegesen természetes módon mumifikálódott holttestre. A mumifikálódást, a testek kiszáradását a különleges mikroklíma – az alacsony hőmérséklet és az állandó légmozgás – tette lehetővé. A fenyőfa koporsókba helyezett fenyőfa forgács felszívta a testnedveket, a fenyőben található sajátos anyag, a terpén pedig megakadályozta a mikroorganizmusok szaporodását, így a bomlási folyamatok megálltak.
|
| Rosalia Rombaldo, a huszadik század egyik leghíresebb múmiája |
A huszadik század nevezetes múmiája az olasz Rosalia Lombardo teste: ő alig kétévesen, spanyolnátha okozta vérzéses tüdőgyulladásban halt meg, 1920. december hatodikán. A gyermeket édesapja kérésére egy orvos, Alfredo Salafia kémiai eljárással mumifikálta, amely pontos leírását a legutóbbi időkig nem ismertük. A kislány holtteste ma is tökéletes állapotban van, olyan, mintha aludna. Az alkalmazott mumifikálási módszerről csak majdnem 90 évvel a kislány halála után derültek ki részletek. Az előkerült feljegyzések szerint az erekbe injekciózott vegyület formalinból, cinksókból, alkoholból, glicerinből és szalicilsavból állt. Ez és a test viasszal való befedése, valamint a testnyílások viasszal való lezárása óvta meg a kislány testét a bomlástól.
A mai modern balzsamozók tartósító anyagokat, általában formalint fecskendeznek az erekbe, amely kicsapja a fehérjéket, ezáltal megakadályozza a bomlást előidéző baktériumok szaporodását. A plasztináció nevű eljárás a test vagy testrészek konzerválásának az anatómiában használatos modern módszere. Az eljárás során a formalinnal kezelt szövetekből kivonják a vizet és a zsírokat, majd ezek helyére szilikonpolimert juttatnak.
|
| Kilencven éve balzsamozták be Lenint |
Az egyik legismertebb huszadik századi testemlék Vlagyimir Iljics Leniné. A Szovjetunió megteremtőjének testébe 1924. január 21-i halála után először formalin–alkohol és glicerin keverékét pumpálták, de a kotyvalék nem bizonyult hatásosnak. Egy másik orvoscsoport kitakarította Lenin belső szerveit, kiöblögette testüregeit, majd formalinfürdőbe áztatták. Pár héttel később a kiszáradt szövetek visszanyerték rugalmasságukat. A testet állítólag helyenként hidrogén-peroxiddal kezelték, a penészfoltokat fertőtlenítő szerekkel tüntették el. Száját a bajusza alatt bevarrták, szemét üvegszemre cserélték, és a szemhéjakat is összeöltötték. Az időközben eltelt 90 év alatt a tetemet kétévente balzsamozó folyadékkal kezelik. Hasonló utat járt be Sztálin is, aki halála után egy rövid időre Lenin mellé került. Hruscsov azonban 1961-ben megszüntette a társbérletet. Számos elődjéhez és utódjához hasonlóan John Fitzgerald Kennedyt is balzsamozták 1963-ban. A holttestet azonban nem állították ki.
A legutóbbi ilyen jellegű kísérlet a tavaly elhunyt bolíviai elnökhöz, Hugo Chávezhez fűződik. Az ország élén eltöltött 14 év után 2013 márciusában halt meg. Eleinte az volt a szándék, hogy balzsamozott holttestét egy mauzóleumban helyezik el, de kiderült, hogy túl későn intézkedtek – napokat vártak a döntéssel, miközben a mikroorganizmusok tették a dolgukat.
|
Több száz éves indonéz múmia
Yusuf Ahmad / Reuters |
Szinte hihetetlen, de mára az egykor létrehozott múmiák több mint 90 százaléka megsemmisült. Néhányuk természetes ok miatt bomlott el, legtöbbjüket azonban az emberi tudatlanság vagy az előítélet pusztította el, esetleg hagyták őket elporladni. Amerikában a múlt század során az egyiptomi múmiákról leszedett pólyákkal fűtötték a gőzmozdonyokat. A múmiákat porrá zúzva gyógyszerként vagy festékként használták. Angliában állatmúmiák darálékával trágyázták a földeket. Kevésbé ismert, de hasonló pusztítást vittek végbe a spanyol hódítók Dél-Amerikában. A mumifikálást pogány szokásnak bélyegezve szinte az összes inka múmiát megsemmisítették. A Kanári-szigetek múmiái közül csak hírmondónak maradt meg néhány, pedig számuk valaha több ezerre rúgott.
