Ráadásul ez egyáltalán nem olcsó műfaj: a darabok csakis hatalmas apparátussal – zenekar, énekesek, táncosok, színészek, díszlet, speciális hangosítás és világítás – érhetik el a közönséget. Mégis meg lehetett csinálni alulról indulva. Íme, a Népszabadság is foglalkozott az előadásaival, a lap fotósának képei is megmaradtak.
Az is eléggé érdekes, hogy a műfajnak, amely lényegéből fakadóan kívülről támadja a megszokott művészeti szerkezetet, mégis az a célja, hogy bejusson abba a rendszerbe, amelynek létezését megvetéssel kezeli. A kommerszet elsöpörni vágyó rockmozgalom szükségszerűen kommercializálódik.
Amikor megjelent Déry Tibor regénye, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, sokan ellenséget láttak – és látnak ma is – benne. Szörényi és Bródy nem is vállalták, hogy részt vegyenek 1973-as színpadra állításában, Presser is csak azután kezdett a zene megírásához, hogy magával az íróval beszélgetve tisztázta Déry szándékait. (Amit persze nem lehetett tisztázni, hiszen a G. A. úr X-ben írójának a nagy, filozófiai indíttatású mű folytatásaként is értelmezhető kisregénye igazi műalkotásként rendkívül sokrétű és sokféleképpen értelmezhető történet, ellentétben a szükségszerűen leegyszerűsítő musicalváltozattal: „Ringasd el magad!")
Szóval már az első színpadra került „rockopera" is tele volt ellentmondással. Az utána következőknek is mind meg kellett küzdeniük azzal, hogy bugyuta operettek és giccses musicalek versenytársaként kellene valami „rockhoz méltó" tartalmat hozniuk a színpadra.
Miklós Tiborék még a vígszínházi sikerszéria előtt, 1971-ben amatőr módon színre vitték a Jézus Krisztus Szupersztárt, de nagy sorozatuk a nyolcvanas években kezdődött. Ahhoz pedig, hogy bebizonyítsák profizmusukat, a saját maguk írta produkciók mellett a műfaj legnagyobbjait is színpadra kellett vinniük.
A West Side Storyt 1982 decemberében a Csörsz utcai MOM Művelődési Házban játszották – figyelem! – Iglódi István (akkoriban lett a 25. Színház rendezőjéből a József Attila Színház főrendezője) rendezésében. Tonyt Szolnoki Tibor alakította, Maria pedig Kováts Kriszta és Füsti Molnár Éva volt felváltva. Iglódi előzőleg főiskolai vizsgaelőadásnak is megrendezte, abban a változatban Kulka János, Kubik Anna, Bubik István és Lang Györgyi is játszott. Nem kis feladat volt ez: a modernizált Rómeó és Júlia-történethez írt Leonard Bernstein-zene egyáltalán nem rockmuzsika, a jogtulajdonos ráadásul az eredeti koreográfiától való eltérést is megnehezítette. Arról nem is beszélve, hogy a leghíresebb filmszerepét alakító Natalie Wooddal kellett állni az összehasonlítást. A Rock Színház kiállta a próbát.
|
| Fotó: Boros Jenő / Népszabadság |
Na, még egy kis bulvár a kommerciálódott rocker figurájához: a szinte napra pontosan egy esztendeje, 66 éves korában elhunyt Miklós Tibort – többek között a Boldogság, gyere haza! és az Álmodj, királylány szövegíróját – egy időben gyakran láttam a Tárogató úton, ahol első feleségével, Várhegyi Terézzel és fiukkal, Milánnal – ma a Carbonful együttes basszusgitárosa – lakott. Hatalmas farkaskutyáját Steve Winwoodnak szólította. (Winwoodra a Spencer Davis Group tagjaként emlékezhet az olvasó: ő énekelte a rockzene egyik legnagyobb számát, a Gimme Some Lovin'-t – nem véletlenül szól ez a Sztárom a párom című film rohanós nagyjelenetében –, aztán a Traffic alapítója lett, majd összeállít Eric Claptonnal a Blind Faithben, és vele örök kedvencemet, a Sea of Joyt adta elő.)
Második felesége, Nagy Anikó a Rock Színház egyik híres előadásának, a Nyomorultaknak sztárja volt. Lányukat a főhős után epekedő mellékszereplő nyomán Eponinnak keresztelték. És aztán ő is musicalszínésznő lett, játszotta többek között a kis Cosette szerepét a Hugo-regény musicalváltozatában.
