Nonkonform és szexi a görög fenegyerek

Még minisztersége előtt keresetlen szavak kíséretében küldte Christine Lagarde IMF-elnöknek a Led Zeppelin Stairway to heaven című számát. A „rocksztárként” is emlegetett expénzügyér az eurózónát az Eagles együttes Hotel Californiájára emlékeztetve, a szállodához hasonlította, „amelyből annyiszor csekkolhatsz ki, ahányszor akarsz, elhagyni viszont sosem fogod tudni”.

A német média meglepően sokszor díjazta a stílusát. Egy divatmagazin Szegény, de szexi címmel közölt róla portrét, és „ellenállhatatlanul coolnak” minősítette. A Stern magazin szerint „klasszikus férfiasságot sugároz, amit általában csak a görög szobrokon látni”. Még a konzervatív Die Welt is azt tudakolta, „mi teszi Janisz Varufakiszt szexikonná”, és a cikk leszögezi: sztár született. A brit konzervatívokhoz közel álló Daily Telegraph is erre jutott, a hatalmas karriert befutott képet elemezve, amelyen a sablonosan elegáns George Osborne brit pénzügyminiszterrel fog kezet, másik kezét bőrdzsekije zsebében tartva.

Varufakisz stílusa egyfajta radikális demokrata attitűd megnyilvánulása, az elit iránti tiszteletlenség demonstrálása. Szókimondása a „zárt ajtók mögötti” tárgyalások, informális paktumok elleni lázadás.

Lakatos Márk stylist szerint a dresszkód voltaképpen közösségi konszenzus, „az emberek rosszul viselik, ha valaki másképp néz ki, mint ők, ez ijesztő, még agresszivitást is kiválthat, pedig sokszor jobb volna, ha valaki a saját egyéniségét vihetné bele a politikába, ezzel is orientálva a választókat. A szinte egyenruhaszerű sötétkék öltöny jelmeznek hat, a karakter elrejtésére szolgál. Mindenki biztonsági játékra törekszik, megbízhatóságot szeretne sugallni”. Varufakisz merész kivétel volt.

Lakner Zoltán politológus szerint azonban fokozatosan lazulnak a dresszkódnormák, Barack Obamát is lehet nyakkendő nélkül látni, Varufakisz rájátszott a fenegyerekségre, de csak előreszaladt provokatív stratégiájával. Furcsa lett volna, ha az alulról szerveződő mozgalom, a Sziriza képviselői villámgyorsan formát és hangnemet váltanak, és nem jelzik, hogy „nem kívánnak a klubhoz tartozni”. Ha mainstream politikusok közvetlenül utánoznák, csak nevetségessé tennék magukat.

Ha az „újbaloldal” meg tud kapaszkodni az európai politikai rendszerben, előbb-utóbb alighanem konszolidálódik, alakítja a szokásokat, de beléjük is simul. Van olyan konzervatívabb választói elvárás is, amely szerint a politikusnak öltözködésével „meg kell tisztelnie” a nemzetet. Varufakisz mindenesetre utat nyithatott Lakner szerint olyan óvatosabb politikusoknak, akik „nem fél évre terveznek ebben a szakmában”.