Lemondott a görög pénzügyminiszter

Janisz Varufakisz a blogján és Twitter-oldalán jelentette be lemondását hétfőn reggel.

„Minister No more!” - ezt írta Varufakisz a Twitteren. A bejelentés meglepő. Múlt héten Varufakisz egyértelművé tette, hogy lemond, ha a többség igennel voksol, azonban Görögország a vasárnapi népszavazáson nagy arányban elutasította a nemzetközi hitelezők kéréseit.

Közleményében a volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a népszavazás után nem sokkal arról értesült, hogy az eurózóna néhány tagja és más „partnerek” azt szeretnék, ha nem venne részt az övezet pénzügyminisztereinek ülésén, „és a miniszterelnök (Alekszisz Ciprasz – a szerk.) úgy ítélte meg, hogy ez hasznos lehet a megállapodás szempontjából” - írta.

A július 5-ei referendumot történelmi pillanatnak nevezte, amikor „egy kis európai nemzet fellázadt a hitelrabság ellen”.

„Kötelességemnek érzem, hogy támogassam Alekszisz Cipraszt azon bizalmi tőke felhasználásában, amellyel a görög emberek felruháztak minket a tegnapi népszavazáson. És büszkén viselem a hitelezők gyűlöletét” – írta bejegyzésében.

Az új pénzügyminiszter személyét még a mai napon bejelentik. A görög sajtó szerint Euklidesz Cakalotosz külügyminiszter-helyettes, a görög tárgyalódelegáció vezetője, valamint Jorgosz Sztatakisz gazdasági miniszter is esélyes a pénzügyminiszteri posztra.

Nem Varufakisz az egyetlen, aki lemondott

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia vezére a népszavazás eredményét látva még vasárnap este bejelentette lemondását. Az egyik fő trónkövetelő Dora Bakojannisz volt pénzügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.