Királyok, hercegek, grófok, sőt császárok, királynők, lordok, ladyk, főpapok és főpapnők szegélyezik a dzsessz történetét. Még olyan is volt, akit bírónak vagy igazgatótanácsi elnöknek kereszteltek el a kortársak. William James Basie vezetésre termett: Kansas Cityben ő lett a Count.
Nyolcvan éve, 1935-ben alapította meg saját együttesét Count Basie. A dzsessz fővárosa akkoriban nem New Orleans, Chicago vagy New York volt: Kansas Cityben vagy háromszáz éjjel-nappal élő zenét szolgáltató bár működött. Nem az volt a kérdés, hol lehet dzsesszt hallgatni, hanem az, hová lehet előle elbújni.
A muzsikusoknak ebben a hihetetlen tömegében nem akármilyen embernek kellett lennie annak, akit a zenésztársak Grófnak kezdtek szólítani, és elfogadták vezetőjüknek. A kellemes modorú, vidám, barátságos természetű, kollégáira mindig odafigyelő, a zenét illetően lelkes, de az üzletben megfontolt Basie több mint fél évszázadon át volt a műfaj egyik legelőkelőbb csillaga.
Mindezt úgy, hogy elkerülte az alkoholt és a kábítószert, nem tiport liliomot, és nem lőtt le senkit. Botrány nélküli sztár volt, valamit nagyon kellett tudnia, hogy így is vigye valamire.
A szving fénykora: Count Basie és zenekara Billy Holidayt kíséri AFP
A papa kocsis volt, a mama mosónő, aki otthon készített süteményét árulta. De mindketten zenéltek, és nem sajnálták a 25 centet a kis Billie zongoraóráira. New Jersey Red Bank nevű városkájában nem voltak gengszterek és bordélyházak, a gyerekek rendesen jártak iskolába, és ha a szülők engedték őket, a némafilmeket játszó mozikba vagy varietéműsorokra.
A XX. századnál csak négy évvel fiatalabb William James Basie nem volt valami jó tanuló. Még szerencse, hogy mire elvégezte a nyolcadikat, már tudott annyira zenélni, hogy a mozikban némafilmek alá játszhatott a zongorán. A hangszerrel is szerencséje volt: eleinte inkább dobolni szeretett volna, de volt a kisvárosban egy Sonny Greer nevű, később szép pályát befutott dobos, aki túl erős riválisnak tűnt, úgyhogy Basie 15 évesen végleg kikötött a billentyűk mellett.
hirdetés
A Count Basie Orchestra szignálzenéje, a One O'clok Jump egy 1943-as hollywoodi filmből:
Egy évvel később New Yorkba költözött, és mit tesz a véletlen, Harlemben az utcán összefutott az akkor már Duke Ellingtonnál doboló Greerrel. Így került be kamaszként a zenei elitbe – anélkül, hogy kész lett volna rá. Még évekig kellett tanulnia, főként utazó varietétársulatokat kísért, de itt is érték meghatározó élmények, találkozott például a fiatal Louis Armstronggal. Orgonálni Fats Wallertől, zongorázni Willie „Az Oroszlán” Smithtől tanult. Mindketten korszakos muzsikusok voltak, az utóbbi Duke Ellington útját is egyengette.
Bennie Moten 1929-ben hívta Kansas Citybe, akkor már senki sem tartotta éretlennek vagy tapasztalatlannak. A zenekar Moten korai halálát követően hullott az ölébe, először a Count Basie és az ő Dzsesszbárói néven futott. Remek együttes volt, kiváló szólistákkal.
Ez utóbbi vezetett Basie egyik leghíresebb újításához: szétültette két tenorszaxofonosát, Lester Youngot és Herschel Evansot, attól kezdve két szólamban nyomták, rengeteget „párbajoztak”, új hangszerelési lehetőségeket teremtettek. Olyan jók voltak, hogy egyik 1936-os stúdiószeánszukat a kor legnagyobb producere, John Hammond később egész pályafutása egyetlen hibátlan, minden ízében tökéletes lemezfelvételének nevezte.
Élőben a Savoyból: a dzsessztörténet talán legjobb fúvóskórusa, Herschel Evans és Lester Young szólóival.
hirdetés
Hammond mutatta be Basie-nek a tragikus sorsú Billie Holidayt, aki a kor férfi sztárja, Jimmy Rushing mellett a Count Basie Orchestra másik állandó énekese lett. A dzsessz történetének egyik leghíresebb éjszakája volt, amikor 1938 elején, a New York-i Savoy bálteremben az Ella Fitzgeraldot felvonultató Chick Webb Orchestra csatázott Count Basie legénységével. A dobos Webb őrült tempót diktált, de Basie hűvös eleganciával, bravúros zongorafutamokkal és csodálatos szaxofonkórusokkal válaszolt. A közönség egyik ámulatból esett a másikba, ám a végén egyértelmű volt, melyik társaságot szerette jobban.
Sok minden történt még. Count Basie filmekben szerepelt, bejárta a földkerekséget, 1960-ban játszott John F. Kennedy elnök egyik beiktatási partiján, 1970 áprilisában fellépett az Erkel Színházban, s az est számait Good Time Blues címen csaknem negyedszázaddal később CD-n is kiadták. 1984-ben hunyt el, ügyeit akkor már egy ideje fogadott fia, Aaron Woodward vitte, aki azóta is hagyatékának kezelője és zenekarának egyben tartója. A Count Basie Orchestra ugyanis alapítója halála után több mint három évtizeddel is aktív. Már csak két olyan tagja van, akiket a Gróf maga fogadott föl, de a márkanév és a minőség nyolcvan évvel az alapítás után is megtölti a koncerttermeket.
