galéria megtekintése

Vér folyik a parkolóért

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 21. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Miklauzic Bence elkészítette első egész estés produkcióját a Vajna-rendszerben, mégis azt mondja, a nézőknek készít filmet, nem a filmalapnak. A forgatókönyvet az alap egyik fejlesztője írta. A Parkoló több szempontból kockázatos vállalkozás.

Miklauzic Bence a Parkolót a nézőknek szánta
Miklauzic Bence a Parkolót a nézőknek szánta
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Mindannyian ismerjük a parkolási frusztrációt.

– Így van, aki ma Budapesten kimegy a közlekedésbe, hamar belefuthat konfliktusokba. A filmben ábrázolt karakterek lényege, hogy nincsenek a helyükön. A Szervét Tibor és Lengyel Ferenc alakította két férfi találkozása óriási konfliktust eredményez. Kaptam már olyan kritikát a Parkolóról, hogy nem eléggé társadalomkritikus és olyat is, hogy túlzottan az.

 

– Ezek szerint van számon kérhető feladata egy filmrendezőnek?

– Csak a magam nevében mondhatom, hogy érvényes történeteket kell megfogalmazni és gondolni is kell valamit. Magyarországon könnyű bekerülni a szórakoztató vagy a szerzői film kategóriákba. Aki vígjátékot készít, az megkapja a forgalmazói támogatást, nézőket és reklámot. Ha nem ebben a műfajban utazol, számolnod kell a kockázattal, hogy a filmed egyszer csak eltűnik. Ennek ellenére Varsóban, a Parkoló nemzetközi premierjén kiderült, van létjogosultsága a filmnek.

– A szereplők közül szinte senki sem normális. Vérre mennek egy parkolóhelyért!

– A filmek esetében a normális karakter relatív dolog. Nézzük csak meg a Coen testvéreket vagy Pedro Almodóvart, ők sosem ábrázolnak „normális” embert. A mozifilm sűríti az életet. Békén kell hagyni egymást az őrületeinkkel.

Ma Magyarországon az életet sokan elviselhetetlennek tartják, de mi határozottan nem ezt állítjuk. Éppen arról mesélünk, hogyan lehet szembenézni magunkkal és továbblépni.

Nem azt mondjuk, hogy az élet rossz, inkább azt, hogy nehéz.

– A filmtörténetből számos autós klasszikust ismerünk...

– Nekünk három film ugrott be: Spielbergtől a Párbaj, a Konvoj és a Száguldás a semmibe.

– A filmalapos forgatókönyv-fejlesztési tortúra milyen volt?

– Eléggé békés.

– Hegedűs Bálint, az egyik filmalapos fejlesztő a Parkoló egyik írója. Így könnyű.

– Hegedűs írta korábban egy tévéfilmemet, ezután kezdtünk el dolgozni a Parkoló forgatókönyvén. Közben megalakult a Magyar Nemzeti Filmalap. Tudom, hogy ennek ellenére letörölhetetlen vád a „csókosság”, hozzá vagyok szokva.

A közalapítványos időkben Grünwalsky Ferencnek (a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnökének –a szerk.) voltam a tanársegédje az egyetemen, akkor is mószeroltak. Hidegen hagyott. Hegedűs személye semmilyen előnyt nem jelentett, sőt, amikor a filmalapnak levetítettünk egy még nem teljesen kész verziót, kifejezett idegenkedést éreztünk. Ugyanakkor, mi nem a filmalapnak készítünk filmeket, hanem a mozinézőknek, társadalmi pénzből.

Névjegy

MIKLAUZIC BENCE Budapesten született 1970-ben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem híres Simó-osztályában végzett, a sikeres kezdet, az Ébrenjárók, illetve A zöld sárkány gyermekei és több televíziós munka után a héten mutatják be Parkoló című filmjét

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.