galéria megtekintése

Interjú a moziguruval: Ha magyar filmet akarsz, fizesd meg!

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 28. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Moshe „Mooky” Greidinger, a Cinema City tulajdonosa tizennyolc éve nyitotta itt meg első moziját. Mára a magyar piac kilencven százalékát irányító cége Európa második legnagyobb multiplexlánca lett. A magyar filmek relatív sikertelenségéről is kérdeztük.

– Kicsit bonyolult a most létrejött mozis megacég háttere. Az átlagember mit fog ebből észrevenni?

– Ezt egyesülésnek hívják üzleti körökben: a világ második legjelentősebb mozihálózatát hoztuk létre. A hálózat kétezer vetítőhelyből áll kilenc európai országban. Az Egyesült Királyságban a brand továbbra is Cineworld, míg Kelet-Európában Cinema City maradt. A nézők ebből az üzleti tranzakcióból nem érzékelnek tulajdonképpen semmit.

– A magyar piacon a tavalyi év egyik legfurcsább anomáliája volt, amikor A majmok bolygója: Lázadás kiszorult a Cinema Citykből.

– Nyolcvanöt éve nyitottuk meg az első mozinkat, így a Cinema City igazi veteránnak számít a moziüzemeltetési piacon. Fontosak vagyunk a stúdióknak, és ők is nekünk, mivel tőlük kapjuk a sikerfilmeket. Mi, mozisok azzal építjük a piacot, hogy új helyeken nyitunk multiplexeket. Ugyanakkor, mint a legjobb családokban, lehetnek nézeteltérések. Ez volt A majmok bolygója esetében is. Mivel üzleti titokról van szó, konkrét számokat nem mondhatok, de annyit elárulhatok: mi gondoltunk egy becsült nézőszámra, mely a forgalmazó elképzeléseivel nem egyezett. Ilyen elő szokott fordulni, már meg is feledkeztünk a vitáról.

 

– Európában általában a hazai gyártású filmek komoly piaci részesedést tudhatnak magukénak. Magyarország ebből a szempontból negatív rekorder.

– A helyi termék minden egyes piacon nagyon fontos. A helyi filmesek munkája hozzáadott értéknek számít. Ha vannak jó kommersz magyar filmek, az nekünk nagyon jó üzleti szempontból. Ha egy országban nincs filmkészítés, akkor esély sincs a sikerre.

Moshe Greidinger szerint mindig a néző dönt
Moshe Greidinger szerint mindig a néző dönt
Szabó Bernadett / Népszabadság

– Andy Vajna kormánybiztos félmilliós nézőszámokat ígért, ennek a töredékét sem látjuk. A magyar producerek pedig egyre gyakrabban emlegetik a Cinema Cityt és a magas jegyárakat a kudarc okaiért.

– Tisztázzunk valamit. Rengeteget tettünk a magyar mozikultúráért. Komoly pénzeket invesztáltunk moziépítésbe. Az összes vidéki városban fejlesztettünk. Aki azt mondja, hogy a magas jegyárak miatt buknak a magyar filmek, nem tudja mit beszél. Minden film vetítésére ugyanannyiért lehet jegyet venni. Ha valaki magyar filmet szeretne nézni, akkor kifizeti érte az adott jegyárat.

– Mégis sokan azt mondják, az segítene a helyzeten, ha a magyar filmekre olcsóbb lenne a jegy.

– Ezt kétlem. A magyar film ugyanolyan értékes, mint egy amerikai – ezt piaci szempontból értem, nekünk nem dolgunk az esztétikai ítélkezés. Ugyanakkor a magyar filmek esetében az első két hétben nem kell termenkénti vászonhasználati díjat fizetniük a forgalmazóknak. Amikor tizennyolc évvel ezelőtt megnyitottuk az első magyarországi mozinkat, akkor két nagy siker volt: A miniszter félrelép és A holnap markában című James Bond-film. Az előbbi a magyar piacon sokkal jobban teljesített. Hangsúlyozom: a néző dönt arról, hogy mit akar nézni. Nekünk sem jó az, ha egy magyar bemutatón pénzt veszítünk az érdektelenség miatt.

– A Mamut mozija előtt sokan értetlenül állnak: fővárosi tulajdonú cég, a Budapest Film építette, később pedig eladták. Azután a Cinema City megvette a Palace-tól, de még mindig nem csatlakozott névvel a hálózathoz. Az egész mozi elavult, de mégis a legdrágább az országban.

– Ezzel a mozival sajátos helyzet alakult ki. A Palace nagyon előnytelen szerződést között az üzletházzal, melyet természetesen tiszteletben tartunk, de emiatt anyagilag nincsenek lehetőségeink a fejlesztésre.

– Sokan kifogásolják, hogy a 4K-vetítések nem nagyon terjedtek el Magyarországon.

– A most elérhető lehető legjobb minőségű technológia továbbra is az IMAX.

A második legnagyobb mozihálózat Európában

A Cinema City International NV és a Cineworld Plc január 10-én jelentette be moziüzletágaik tervezett egyesítését. A tranzakció márciusi lezárásával a Cineworld megvásárolja a Cinema City teljes moziüzletágát 503 millió font becsült üzleti értékben, amelyet készpénzben és részvényben fizetnek ki. Moshe Greidinger, a Cinema City tulajdonosa és vezetője lesz a Cineworld vezérigazgatója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.